Légiósok: Szalai Attila már-már a BL-főtáblás Union Berliné

Vágólapra másolva!
2023.07.09. 09:07
null
Szalai Attila Török Kupa-győztesként kerülhet a német élvonalban legutóbb 4. helyezett Unionhoz (Fotó Imago Images)
Szombat este lapunk úgy értesült, Szalai Attila a török Fenerbahcét elhagyva a német élvonalban szereplő, Bajnokok Ligája-csoportkörös Union Berlinben folytatja pályafutását.


Lesz-e újabb nagy magyar átigazolás ezen a nyáron? Nos, lapunk szombat este úgy értesült, hogy igen. Szoboszlai Dominik a Német Kupa-győztes RB Leipziget elhagyva egy héttel ezelőtt öt évre aláírt a Liverpoolhoz, és úgy tudjuk, Szalai Attila pedig az Union Berlin játékosa lesz.

Szombat este az Union hivatalos honlapjára kikerült az Union Berlin Fan Account bejegyzése, amely szerint a berliniek első, 12 millió eurós ajánlatát elutasította az isztambuli klub, mert 15 milliót kér magyar légiósáért. A német egyesület a következő körben már 14 millió eurót ajánlott, azaz Szalai Attilát ekkor egymillió euró választotta el az átigazolástól. Nos, a Nemzeti Sport információja szerint megszületett az elvi egyezség, Szalai Attila a berlini csapatnál folytatja.

A 25 esztendős, 35-szörös válogatott labdarúgó 117 tétmérkőzésen szerepelt a Fenerbahce színeiben, hét gólt szerzett és négy gól­passzt adott, csapatával az idén megnyerte a Török Kupát. Mint ismert, az Union Berlinben futballozik a jelenleg sérüléssel bajlódó, 24 esztendős, 22-szeres magyar válogatott Schäfer András.    

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
1 órája

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
3 órája

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

Nincs vége az isztambuli szappanoperának, a Fenerbahce is feljelentette a Galatát

Minden más foci
2025.02.28. 17:21

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Higgyünk a szemünknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.02.27. 23:09
Ezek is érdekelhetik