Gyerekkorom óta két nagy álmom van a magyar futballal kapcsolatban, az egyik, hogy legyen világklasszis játékosunk. A nyolcvanas évek szülötteként Détári Lajost a fénykorában már nem láttam futballozni, a kilencvenes éveket a kétezres évek elejével együtt sötét középkornak tekintem, és sokáig utána is csak pislákolt a fény. Ha Gera Zoltán néhány évvel korábban kerül ki Angliába, és nem szenved súlyos sérüléseket, ha Dzsudzsák Balázs a PSV-ből nem Oroszországba igazol, hanem elviszi valamelyik topcsapat, ha… – és a sort itt valahol be is fejezhetném.
Szoboszlai Dominikról az első emlékem az U17-es válogatott szerelésében az Oroszország ellen szerzett két szabadrúgásgólja, és a Norvégia elleni utolsó perces bombája, amelyekkel szó szerint kilőtte a csapatot a korosztályos Európa-bajnokságra. Nem is az fogott meg igazán, hogy két mérkőzésen három gólt szerzett, ilyesmi korábban másnak is sikerült, hanem a technikai képzettség, ami már tizenhat évesen is jellemezte. Úgy rúgta meg a labdát, ahogyan arra a profi játékosok közül is csak nagyon kevesen képesek, érezni lehetett, hogy ha a fejlődése töretlen marad, fényes karrier előtt áll. Szerencsére a Salzburg utánpótlása kiváló választás volt, az osztrákok első csapata után adta magát a német élvonal, és amint az RB Leipzigből is kiemelkedett, szerződtette a Liverpool.
Nem lesz ez nagy ugrás, vajon megállja a helyét? − fogalmazódtak meg bennem is a kérdések, aztán a Bournemouth elleni hétvégi találkozón a helyszínen győződtem meg arról, hogy megérett a Premier League szintjére. Az Anfield közönsége már a Liverpool kezdőcsapatának felolvasásakor hatalmas ovációval fogadta a nevét, és a bizalomra később maximálisan rászolgált. Amilyen tempóban robotolt a középpályán, ahogyan labdát szerzett, indított, cselezett és kiharcolta a tizenegyest, ahogyan a második félidőben emberhátrányban a hátára vette a csapatot, és harcosságával lázba hozta a szurkolókat, amilyen színvonalat képviselt a második (!) Premier League-mérkőzésén, mind azt mutatta, hogy megérkezett. A helyén van, és amit mutatott, az még csak a kezdet. A világklasszissá válás kezdete.
Gyerekkorom óta két nagy álmom van a magyar futballal kapcsolatban, a másik, hogy a válogatott jusson ki a világbajnokságra. Talán ha az első teljesül, a másodikra sem kell sokat várni.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!