Légiósok: a korábbi magyar gólkirály a lengyel élvonalba szerződött – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.10.20. 19:22
null
Fotó: wartapoznan.pl
A lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Warta Poznan hivatalos honlapján bejelentette Eppel Márton szerződtetését. Az NB I korábbi gólkirálya az évad végéig írt alá a Warta Poznanhoz, egyéves hosszabbítási opcióval.

A 32 éves Eppel Márton szerződése az évad végéig szól, de egyéves hosszabbítási opcióval.

Eppel legutóbbi klubja a DVTK volt, ám július óta nem volt csapata.

A csatár menedzsere, Filipovics Vladan a Nemzeti Sportnak elmondta, Eppel az elmúlt napokban már együtt edzett a Wartával. Pályára lépett a Wisla Plock és a Zaglebie Lubin II elleni meccseken. Utóbbin gólt is szerzett.

„Eppel Márton az edzéseken és az edzőmeccseken meggyőzte a szakai stábot, hogy érdemes őt szerződtetni, és mivel a lengyel élvonal nagy kihívást jelenthet a számára, így megállapodtunk a klubbal. A csatár jövő nyárig írt alá, plusz egyéves hosszabbítási opcióval” – fogalmazott Filipovics.

Eppel az orvosi vizsgálatok után pénteken írta alá szerződését.

„Boldogok vagyunk, hogy megállapodtunk Eppel Mártonnal – mondta Rafal Grodzicki sportmenedzser. – Nagy segítségünkre lehet a támadóharmadban. Jól tartja meg a labdát, ami a szélsőinknek is több lehetőséget ad. Jól fejel, remek az erőnléte, és gólérzékeny.”

„Jó érzéssel tölt el, hogy a Warta Poznanhoz szerződtem – jelentette ki Eppel Márton. – Furcsának tűnhet, hogy októberben írtam alá, de vártam egy igazán jó ajánlatra. Bár nem volt klubom, jó erőnléti állapotban voltam. Szeretnék köszönetet mondani a klubnak, hogy eddigi is ott készülhettem, és játszhattam két edzőmeccset. Azt hiszem, meggyőztem az edzőket arról, hogy készen állok a játékra, és hogy segítségére lehetek a csapatnak. Tapasztalt labdarúgó vagyok, aki Magyarországom és külföldön is futballozott, és ezt a Warta hasznára tudom fordítani. A klub klasszikus 9-est keresett, és én pont ilyen vagyok. Képes vagyok gólokat szerezni és megtartani a labdát a támadásban.”

A Warta jelenleg a 13. helyen áll a 18 csapatos lengyel bajnoki tabellán. Következő meccsét a Stal Mielec ellen játssza idegenben, ezen Eppel akár már pályára léphet jövő hétfőn.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Bournemouth–Manchester City, Besiktas–Galatasaray

Légiósok
2025.03.24. 11:36

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Légióskörkép: Gulácsi mindent védett; magyar gólok Szlovéniában

Légiósok
2025.03.17. 09:30

Két magyar játékos is betalált a szlovén élvonalban, de így is kikapott a Nafta

Légiósok
2025.03.16. 23:29

Gulácsi három és fél várható góltól mentette meg csapatát – topligában senki sem tett ilyet az elmúlt években

Német labdarúgás
2025.03.16. 11:59

Légiósok: Sallói Dániel beállt csereként, majd góllal indította el csapata felállását 0–3-ról

Légiósok
2025.03.16. 07:42

Légiósok: Sallai beállt csereként, Osimhen triplájával simán nyert a Galatasaray

Légiósok
2025.03.14. 20:53

Bolláék megszenvedtek, de nyolc közé jutottak, Tokmac góllal segítette csapatát a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2025.03.13. 21:36
Ezek is érdekelhetik