Freiburg: Sallai már nyáron szólt, figyeljenek Szalai Attilára

– Szombaton győztes gól – mit csinál ilyenkor vasárnap?
– Csak a szokásosat – mondta lapunknak Sallai Roland, a Bundesligában szereplő SC Freiburg 46-szoros magyar válogatott játékosa. – Akik játszottak előző nap, szobabicikliznek, hideg-meleg vizes kezelést kapnak, szaunáznak, felfekszenek a masszázspadra, nyújtanak sokat, míg akik keveset vagy egyáltalán nem játszottak, azoknak rendes edzés van kint a pályán. Ezt követi a vasárnapi ebéd.

– Ilyenkor bármit ehet?
– Bármit nem, muszáj erre is odafigyelni. Amikor a klubhoz érkeztem, azonnal a kezembe nyomtak egy kézikönyvet, amely részletesen taglalta, naponta mennyi folyadékot kell bevinnem, mit ehetek mérkőzés előtti napon, a meccs előtti órákban, és ilyenkor, a találkozót követően. Annyit tanulmányoztam ezt a kiadványt, hogy már szinte kívülről fújom, és ma már a barátnőm is tudja, ilyenkor mi kerülhet az asztalra: halat ettünk rizzsel, salátával, finom lazac volt az ebéd.

– Mit tilt ez a kézikönyv?
– Sajnos a magyaros ételeket nem javasolják, azok túl nehezek. Pizza, hamburger, ezeket is érdemes kerülni, pedig néha nagyon jólesne… De nincs ezzel probléma, hiszen ez is hozzátartozik ahhoz, hogy az ember odafigyeljen magára és mindent megtegyen, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújthassa. Ebben pedig a pihenés mellett az étkezésnek is kulcsszerepe van.
 

– Hogy telt a téli szünet?
– Ez itt a Bundesligában általában nem nagyon hosszú, de amíg otthon lehettünk, a klubtól kapott részletes edzéstervet kellett követni. Ilyenkor ez az időszak hamar eltelik, és bevallom, nekem már hiányzott a mozgás. Ezt szeretem, amikor egymás után jönnek a tétmérkőzések. Persze, mínusz hat fokban nem mindig a legnagyobb öröm edzeni, emiatt ez az időszak nem a kedvencem, de ha előkerül a labda, már a hideggel sincs gond, inkább a monoton, száraz futásokat kedvelem kevésbé. Annak például örültem, hogy akárcsak legutóbb, amikor az Union Berlin ellen léptünk pályára, most is találkozhattam magyar válogatott játékossal. Egy hete Schäfer Andrással, most Szalai Attilával tudtunk beszélgetni egy kicsit.

– Ha már itt tartunk… Immár hivatalos, hogy Szalai Attila éppen az ön csapatához, Freiburgba kerül kölcsön. Van ebben önnek bármiféle szerepe?
– Nem sok. Még nyáron, amikor Attila a Fenerbahce tagja volt, mondtam a sportigazgatónknak, hogyha ballábas belső védőt keresnénk, akkor figyeljenek rá, és nem azért, mert a barátom, hanem mert jó futballista. Akkor ennyiben maradtunk, most pedig a mérkőzés előtti napokban hallottam, hogy szó van a kölcsönvételről, és a bajnoki mérkőzés után már tudtam, hogy létrejött a megállapodás.

– Mit szólt hozzá?
– Nagyon örültem neki! Mostantól az a feladatom, hogy minél gyorsabban beilleszkedjen és természetesen mondtam neki, hogy ha bármi kérdése van, azonnal hívjon. Nagyon remélem, hogy minél többet játszik majd, és közösen sikeres tavaszt élhetünk meg. Mindig is jó kapcsolatban voltunk, és amikor ősszel a válogatott mérkőzésein találkoztunk, sokat beszélgettünk a kialakult helyzetről. Nyilván nagyon sajnáltam, hogy az edzője nem bízik benne, de mindig erősítettük a többiekkel, hogy ne keseredjen el, dolgozzon keményen tovább és annak meglesz az eredménye. Az is előfordult, hogy üzenetet váltottunk, próbáltam biztatni, mert átéreztem a helyzetét, ám szombaton jó volt úgy összefutni, hogy már mind a ketten tudtuk, jön hozzánk. Remélem, ami hiányzott neki az ősszel, azzal a tavasszal nem lesz gond. 
 

– Azt gondolom, a válogatott szurkolói nevében mondhatom: sok sikert kívánunk önöknek! Térjünk rá a szombat délutáni Freiburg–Hoffenheim bajnoki mérkőzésre, amely igen fordulatos volt.
– Természetesen ezúttal is ragaszkodtam a saját megszokott rituáléimhoz…

– Bocsánat, máris közbevágnék. Ezekről mit lehet tudni?
– Az biztos, hogy a mérkőzés napján csak fehér zoknit vehetek fel. Egész nap abban vagyok, még a bemelegítéskor is. Tudom, hogy mindez furcsa lehet, de valamiért hiszek benne, ez bevált nekem. Van egy zenei válogatásom, körülbelül húsz-harminc dal, azokat cserélgetem, ezek kimondottan a mérkőzés ellőtti órákban kellenek nekem, és van egy társasjáték, amit a játékostársakkal mindig előveszünk. Ezek segítenek nekem.

– Szombaton is…
– Nagyon boldog voltam! Úgy éreztem, hogy az első félidőben megérdemelten vezettünk, jobban játszottunk, de a szünet után, amikor berúgtuk a második gólt, kissé magunkra engedtük az ellenfelet, akkor már a Hoffen­heim volt fölényben. Viszonylag hamar szépítettek, mi már nem találtuk a ritmusunkat, képtelenek voltunk a labdát megtartani, és őszintén elismerhetem: nagyon szép góllal egyenlítettek. Ezt követte Manuel Gulde piros lapja, ám sokszor előfordul, hogy egy piros lap a létszámhátrányba kerülő csapatot erősíti meg. Itt is ez történt, és sikerült megszereznünk a győztes gólt.

– Ezt a bizonyos győztes gólt részletezné, ha megkérném…
– Maximilian Eggestein első beadását blokkolták a védők, de amikor láttam, hogy visszakerül hozzá a labda, próbáltam olyan pozícióba kerülni, hogy ha másodikra eljön a rövid oldalon helyezkedő védők feje fölött a labda, akkor az az enyém legyen. Eljött, és szerintem jól fejeltem meg, nagy bravúrral védett a kapus, ám szerencsém volt, hogy nem tudta oldalra kiütni, így másodikra már berúgtam a kapuba. Szuper jó érzés volt, éreztem, ezzel meg nyerhetjük a mérkőzést – bár voltak meleg pillanatok még a végén a kapunk előtt –, és egy kicsit eltávolodtunk a Hoffenheimtől a tabellán is.

– Amikor gólt rúg, eszébe jut a nyári Európa-bajnokság?
– Nem csak akkor. Egyértelmű, ez a célom. Minél többet játszani, gólokat rúgni, gólpasszokat adni és a lehető legjobb formában érkezni az Eb-re – csak ez lebeg a szemem előtt.