Hosszabbított magyar csúcstehetségével a Bajnokok Ligája-induló csapat

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.29. 12:41
Németh Hunor Vajk hosszú távú megállapodást kötött az FC Köbenhavnnel (Fotó: fck.dk)
Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóhírek és hosszú távú szerződést kötött magyar tehetségével, Németh Hunor Vajkkal a dán FC Köbenhavn, melynek felnőtt csapata a címvédő Manchester City ellen búcsúzott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

Mint azt az olasz transzfergurura, Fabrizio Romanóra hivatkozva már előre jeleztük, meghosszabbíthatja szerződését Koppenhágában Németh Hunor Vajk.

Az FC Köbenhavn pedig honlapján tudatta, hogy új, hosszú távú megállapodást kötött a magyar U17-es válogatott tehetséggel, az U19-es csapatot erősítő Németh Hunor Vajkkal, aki pályára lépett csapata mind a nyolc ifjúsági Bajnokok Ligája-meccsén, s két gólt szerzett.

„Hunor valóban egy nemzetközi csúcstehetség, aki hosszú ideje megmutatja magas színvonalát. Régóta a klubnál van, igazi Köbenhavn-fiúnak tekintjük, aki már fiatalon domináns szerepet játszik az U19-es csapatunkban, pedig még mindig csak U17-es” – mondta a koppenhágai csapat fejlesztési igazgatója, Sune Smith, aki szerint a magyar középső középpályás jó technikával és futóképességgel, remek taktikai érzékkel és klasszis mentalitással rendelkezik.

„Mind az ifjúsági ligában, mind a magyar U17-es válogatottban megmutatta, mire képes. Megvan benne a tehetség, hogy az FC Köbenhavn első csapatának játékosa legyen” – tette hozzá Smith.

„Nagyon boldog vagyok, hogy hosszabbíthattam a kedvenc klubommal. Gyerekkorom óta arról álmodom, hogy debütálok a Parkban (az FC Köbenhavn otthona), és nagyon várom, hogy kemény munkával elérjem ezt. Nagyon jól érzem magam a klubnál és napi szinten együtt fejlődhetek Dánia legjobbjaival. Rengeteg nagyszerű külföldi útban, meccsben és edzésben volt részem, most pedig közel kerültem az első csapathoz, többet edzhetek velük, hogy megszokjam az ottani tempót, de mindenekelőtt az U19-es aranyérem megszerzésére figyelek” – fogalmazott Németh Hunor Vajk klubja honlapján.

Az U17-es válogatott labdarúgó a magyar mellett dán állampolgársággal rendelkezik, hiszen szüleivel hároméves korában költözött Dániába, s 8 éves kora óta pallérozódik a koppenhágai csapatban.

 

Légiósok
2024.03.16. 20:52

Romano szerint megegyezett klubjával a hosszabbításról a magyar tehetség

Az olasz transzferguru szerint Németh Hunor új szerződést ír alá Koppenhágában.

 

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Bournemouth–Manchester City, Besiktas–Galatasaray

Légiósok
2025.03.24. 11:36

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Légióskörkép: Gulácsi mindent védett; magyar gólok Szlovéniában

Légiósok
2025.03.17. 09:30

Két magyar játékos is betalált a szlovén élvonalban, de így is kikapott a Nafta

Légiósok
2025.03.16. 23:29

Gulácsi három és fél várható góltól mentette meg csapatát – topligában senki sem tett ilyet az elmúlt években

Német labdarúgás
2025.03.16. 11:59

Légiósok: Sallói Dániel beállt csereként, majd góllal indította el csapata felállását 0–3-ról

Légiósok
2025.03.16. 07:42

Légiósok: Sallai beállt csereként, Osimhen triplájával simán nyert a Galatasaray

Légiósok
2025.03.14. 20:53

A Chelsea, a Fiorentina és a Betis is negyeddöntős a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.03.13. 22:58
Ezek is érdekelhetik