Körkép: Balogh piros lap után ünnepelte bajnoki címét; Gazdag rekordot döntött

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.05.06. 11:24
Gazdag Dániel klubrekorder lett Philadelphiában (Fotó: twitter.com/Philadelphia Union)
A mögöttünk hagyott héten a külföldön első vagy másodosztályban futballozó magyar labdarúgók közül többen is gólt szereztek vagy gólpasszt adtak. Az MLS-ben Gazdag Dániel és Sallói Dániel is rekordra hajt, ketten eltiltásukat töltötték, míg egy harmadik játékos most gyűjtött be piros lapot.

 

GÓLSZERZŐK

Ádám Martin a 80. percben állt be csereként az Ulszan HD szombati bajnokiján, és csapata az ő 92. percben szerzett tizenegyesgóljával nyert 1–0-ra a Szöul otthonában. A Lommel két meccs alatt csak egy pontot gyűjtött, Vancsa Zalán mindkét meccset végigjátszotta, és a döntetlent jelentő gólt ő szerezte a Deinze ellen.

A német másodosztályban ifj. Dárdai Pál szerezte csapata második gólját, a Hertha azonban 4–2-es vereséget szenvedett az Elversberg vendégeként.

Szlovákiában a DAC-ban Vitális Milán, Csinger Márk és Redzic Damir is szerepet kapott a Zólyombrézó ellen. Vitális szerezte a dunaszerdahelyiek második, Redzic pedig a harmadik gólját.

Schäfer András 50. mérkőzését játszotta az Union Berlinben. A magyar válogatott játékos gólpasszt jegyzett, de nem ünnepelhetett a jubileumi meccsét követően, a fővárosiak ugyanis hazai pályán 4–3-as vereséget szenvedtek a Bochumtól, így egy pontra csökkent az előnyük az osztályozós helyen álló Mainzcal szemben.

A mérkőzés összefoglalója (Schäfer András gólpassza 0.33-tól látható)

REKORDDÖNTÉS AZ MLS-BEN

A Philadelphia Uniont erősítő Gazdag Dániel kedden gólt szerzett a Seattle Souders elleni, 3–2-es vereséggel végződő találkozón. Gazdag az 57. találatát jegyezte a Philadelphia színeiben, amivel klubrekorder lett.

Egy másik rekordhoz is közel áll Gazdag. Az MLS-ben jelenleg 50 gólja van, csakúgy, mint a Sporting KC-ben játszó Sallói Dánielnek. A liga legeredményesebb magyar játékosa, Nikolics Nemanja 51-et szerzett. Vasárnap mindkét magyar légiós pályára lépett, de egyikük sem talált be, így a rekordbeállításra egyelőre várni kell.

ÚJRA MAGYAR LÉGIÓS AZ OLASZ ÉLVONALBAN

A nemrégiben a Parmával szerződését 2027-ig meghosszabbító Balogh Botond nem lépett pályára csapata hétközi meccsén, amelyen a Parma 1–1-es döntetlent játszott a Bari otthonában. Ez az eredmény azt jelentette, hogy a Parma feljutott az első osztályba, így Balogh Botond személyében ismét lesz magyar játékos a Serie A-ban. A Parma előző heti második bajnokiján, a Cremonese elleni 1–1-es döntetlennel ráadásul a másodosztály bajnoki címét is begyűjtötte. Ezen a mérkőzésen már a kezdőben kapott helyet a háromszoros magyar válogatott védő, azonban egy piros lapos szabálytalanság miatt csak 14 percet töltött a pályán.

KEVÉS JÁTÉKPERC A TOPLIGÁBAN

A topligás játékosok közül a héten Loic Nego és Kerkez Milos eltiltás miatt nem szerepelt klubcsapatában. Szoboszlai Dominik a 83. percben csereként beállva kapott lehetőséget, a Liverpool 4–2-re legyőzte a Tottenhamet. Németországban Szalai Attila a kispadon nézte végig a Freiburg Köln elleni gól nélküli döntetlenjét, míg Sallai Roland kezdőként 78 percet kapott.

ÁPRILIS 30., KEDD

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS, VIHAR MIATT FÉLBESZAKADT MÉRKŐZÉS BEFEJEZÉSE
Philadelphia Union–Seattle Sounders 2–3
Philadelphia: Gazdag Dániel végigjátszotta a mérkőzést, ő szerezte csapata második gólját, összességében az 57. találatával a Philadelphia klubrekordere lett.

MÁJUS 1., SZERDA

BELGIUM
Challenger Pro League (II. osztály), rájátszás a feljutásért, negyeddöntő, visszavágó
Lommel–Waregem 1–0
Lommel: Vancsa Zalán végigjátszotta a mérkőzést.

DÉL-KOREA
K League
Tegu–Ulszan HD 1–2
Ulszan: Ádám Martin kezdőként 79 percet játszott.

OLASZORSZÁG 
Serie B
Spezia–Palermo 1–0
Spezia: Nagy Ádám végigjátszotta a mérkőzést.
Bari–Parma 1–1
Parma: Balogh Botond végig a kispadon ült.

MÁJUS 2., CSÜTÖRTÖK

SZERBIA
Szuperliga, felsőház
Crvena zvezda–Topolya 2–1
Topolya: Sós Bencét a 82. percben cserélték be

MÁJUS 3., PÉNTEK

AUSZTRIA
Bundesliga, alsóház
Austria Lustenau–Austria Vienna 2–0
Lustenau: Tiefenbach Dániel nem lépett pályára

HOLLANDIA
Eerste Divisie (II. osztály)
Den Bosch–Emmen 1–2
Den Bosch: Hegyi Krisztián végigjátszotta a meccset

LENGYELORSZÁG
Ekstraklasa
Ruch Chorzów–Lech Poznan 2–1
Chorzów: Novothny Soma kezdőként végigjátszotta a meccset 

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Hoffenheim–RB Leipzig 1–1
RB Leipzig: Gulácsi Péter és Willi Orbán is végigjátszotta a mérkőzést
2. Bundesliga
Hamburger SV–St. Pauli 1–0
Hamburg: Németh Andrást a 93. percben cserélték be

ROMÁNIA
Superliga, felsőház
Farul Constanta–Sepsi OSK 1–4
Sepsi: Kecskés Ákos nem volt keretben, Varga Kevin kezdett, a 78. percben Varga Rolandra cserélték le

TÖRÖKORSZÁG
Süper Lig
Besiktas–Rizespor 3–2
Rizespor: Mocsi Attila kezdett, a 87. percben cserélték le

 

MÁJUS 4., SZOMBAT

ANGLIA
Premier League
Arsenal–AFC Bournemouth 3–0 
Bournemouth: Kerkez Milos eltiltott, nem nevezték.

Championship
Sunderland–Sheffield Wednesday 0–2 
Sunderland: Callum Styles kezdett, a szünetben lecserélték.

AUSZTRIA
2. liga
Horn–Bregenz 1–0 
Bregenz: Herbály Tamás kezdett, a 79. percben kezdett.

AZERBAJDZSÁN
Premyer Liqasi
Qarabag–Neftci Baki 5–0 
Neftci: Tamás Márk a kispadon ült.

DÉL-KOREA
K League
Szöul–Ulszan HD 0–1 
Ulszan: Ádám Martin a 80. percben állt be csereként, a 90+2. percben gólt szerzett 11-esből.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS
DC United–Philadelphia Union 2–2
Philadelphia: Gazdag Dániel végigjátszotta a találkozót.
Real Salt Lake–Sporting Kansas City 1–0
Kansas City: Sallói Dániel kezdőként 88 percet játszott.

FRANCIAORSZÁG
Ligue 1
Le Havre–Strasbourg 3–1 
Le Havre: Loic Nego eltiltás miatt nem szerepelt.

IZRAEL
Ligat ha’Al, felsőház
Maccabi Bnei Reine–Maccabi Haifa 1–5 
Bnei Reine: Koszta Márk kezdett, a 73. percben lecserélték.

LENGYELORSZÁG
Ekstraklasa
Zaglebie–Raków 2–0 
Raków: Baráth Péter a 82. percben állt be csereként.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
1. FC Köln–Freiburg 0–0 
Freiburg: Sallai Roland kezdett, a 78. percben lecserélték; Szalai Attila a kispadon ült.

SPANYOLORSZÁG
La Liga
Girona–Barcelona 4–2 
Girona: Yaakobishvili Antalt nem nevezték. 

SVÁJC
Super League, felsőház
Servette–Winterthur 2–1 
Servette: Bolla Bendegúz kezdett, a 66. percben lecserélték.

 

MÁJUS 5., VASÁRNAP

ANGLIA
Premier League
Liverpool–Tottenham Hotspur 4–2
Liverpool: Szoboszlai Dominik a 83. perctől jutott szerephez.

BELGIUM
Challenger Pro League (II. osztály), rájátszás a feljutásért, elődöntő, visszavágó
Lommel–Deinze 1–1
Lommel: Vancsa Zalán végigjátszotta a meccset, az 54. percben gólt szerzett.

HORVÁTORSZÁG
1. HNL
Hajduk Split–Varasd 0–1 
Hajduk Split: Kleinheisler Lászlót a 62. percben cserélték be.

LENGYELORSZÁG
Ekstraklasa
Warta Poznan–Widzew Lodz 2–1
Warta Poznan: Eppel Márton nem lépett pályára.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Union Berlin–Bochum 3–4
Union Berlin: Schäfer András a 70. percig a pályán volt, a 63. percben gólpasszt adott.
2. Bundesliga
Elversberg–Hertha BSC 4–2
Hertha: ifj. Dárdai Pál 73 percet játszott, a 61. percben gólt szerzett, Dárdai Márton végig a pályán volt, míg Dárdai Bence nem volt a keret tagja.

OLASZORSZÁG 
Serie B
Parma–Cremonese 1–1
Parma: Balogh Botondot a 14. percben kiállították. 
Cosenza–Spezia 2–2
Spezia: Nagy Ádám végigjátszotta a találkozót.

SVÁJC
Super League, alsóház
Yverdon–Lausanne 3–1
Lausanne: Szalai Gábor kezdőként kapott lehetőséget, végig a pályán volt.

SZLOVÁKIA
Niké liga, felsőház
Zólyombrézó–Dunaszerdahely 0–3
DAC: Vitális Milán a 72. percben, Damir Redzic a 78. percben szerzett gólt, Csinger Márk végigjátszotta a meccset.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik