Koszta Márk Görögországba igazol – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.07.25. 17:32
Koszta Márk a görög élvonalbeli Voloszhoz igazolt (Fotó: volosfc.com)
A görög labdarúgó-élvonalban szereplő Volosznál folytatja karrierjét Koszta Márk.

 

A Volosz a klub honlapján jelentette be, hogy a kötelező orvosi vizsgálatok után Koszta Márk aláírta szerződését a görög csapattal.

Koszta két évet töltött az izraeli Maccabi Bnei Rainában, ahol 48 mérkőzésen 12 gólig és 2 gólpasszig jutott, azelőtt játszott Zalaegerszegen, Mezőkövesden és a Honvédnál is.

A Volosznál így két magyar játékos is lesz, hiszen Kovács Dániel 2023 decemberében igazolt a görög csapatba. Mellettük Ádám Martin (Aszterasz Tripolisz), Gróf Dávid (Levadiakosz) és Kleinheisler László (Panathinaikosz) is a görög élvonalban szerepel.

 

Legfrissebb hírek

Tanyi Barnabás három góljával ugrott élre az Aluminij a szlovén másodosztályban

Légiósok
3 órája

Az ügynököm és az apám dolga, hogy ezt a részét intézzék – Kerkez az átigazolásról

Légiósok
6 órája

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
8 órája

Kovács Dániel: Két ujjpercemet kifúrták, drótot vezettek bele

Légiósok
11 órája

Baráth Péter: Rendszeresen kezdő és bajnok akarok lenni

Légiósok
Tegnap, 9:12

Kerkeznél csak hat U21-es játszott többet az elit ligákban ebben az idényben

Angol labdarúgás
2025.03.26. 16:45

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Sallai Roland minden bizonnyal kihagyja a Galatasaray rangadóját

Magyar válogatott
2025.03.26. 15:46
Ezek is érdekelhetik