Kovács Dániel Ádám Martinról: „Sok jóra ne számítsatok”

Vágólapra másolva!
2024.07.23. 21:13
Fotó: Facebook/Volos FC
A görög élvonalbeli Volosz labdarúgócsapatának kapusa, Kovács Dániel elárulta: a játékostársai már kérdezték az Aszterasz Tripoliszhoz igazolt Ádám Martinról, ő pedig annyit mondott nekik, hogy sok jóra ne számítsanak.

A 30 éves magyar kapus együttese már a második fordulóban összecsap majd az Aszterasszal.

„Párszor játszottam már Martin ellen, mindig megnehezítette a dolgunkat. Ráadásul jól is ismerem őt, az utánpótlásban csapattársak voltunk két évig. Örülök, hogy Görögországba igazolt, szerintem élvezni fogja, a karrierjének pedig lendületet adhat” – mondta kedden 25-szörös válogatott honfitárásáról Kovács Dániel a Nemzeti Sportrádiónak. – „A társak már kérdezték tőlem, hogy milyen játékos, én annyit mondtam, hogy majd a második fordulóban meglátjátok, de sok jóra ne számítsatok.”

A futballista szerint egyrészt azért van egyre több magyar a görög bajnokságban, mert jó az idő, jókedvűek az emberek, a mérkőzéseken pedig sok a néző.

„A magyar bajnokságból pedig egy jó lépcsőfok, ha még feljebb akar jutni valaki” – tette hozzá.

Arra a kérdésre pedig, hogy a görögöknek miért éri meg magyar játékost szerződtetniük, azt válaszolta, hogy az elmúlt tíz évben sokat fejlődött a futball Magyarországon, a labdarúgók profi közegből jönnek és jó a mentalitásuk.  

A magyar bajnoki ezüst- és bronzérmes Kovács az év elején igazolt a Fehérvár FC-től a Voloszhoz, ahol jól érzi magát, s ahol az előző fél szezonban a bennmaradás volt a cél, amit sikerült is elérni. A következő idényt új, spanyol vezetőedzővel kezdik, „modern focit” akarnak játszani, s már alig várják az augusztus 17-ei bajnoki rajtot.

Az interjúból kiderül: a személyes célja az, hogy kezdő legyen, egészséges maradjon és hasznára legyen a csapatnak, amelynek szeretne vezéregyéniségévé válni. A szerződése a szezon végén lejár, s ha összejön, szeretne egy nagyobb csapathoz igazolni – mondta.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik