Kiderült, hányas számú mezt kapta Sallai a Galatánál

Vágólapra másolva!
2024.09.14. 20:11
Mára az is kiderült, hányasban játszhat Sallai (Fotó: Facebook.com/Galatasaray)
Mint ismert, a török átigazolási időszak utolsó pillanataiban, pénteken este jelentette be a Galatasaray, hogy a hatmillió euróért megvásárolta az 54-szeres magyar válogatott támadót, Sallai Rolandot a német Freiburgtól. Az átigazolás másnapján aztán kiderült az is, hogy Sallai új csapatában a hetes számú mezt viseli majd, és a magyar támadó ott ült szombat este a Galata hazai meccsén, melyen az isztambuliak 5–0-ra győztek Mocsi Attiláék ellen.

 

A török csapat hivatalos Facebook-oldalán szombaton késő délután felbukkant bejegyzésből kiderült, hogy Sallai Roland a Freiburgban viselt 22-es szám után a Galatasarayban a 7-es számú mez tulajdonosa lett – a törököknél a marokkói Hakim Zijesé a 22-es trikó.


Egyébként olaszországi források arról számolnak be, hogy a Galatasaray elsősorban a Romában szereplő – pontosabban a történtek után már nem annyira szereplő – Nicola Zalewskit szerette volna  a bal oldalon szereplő támadó posztjára megszerezni. A hírek szerint a Galata 11+4 millió eurós átigazolási díj fejében vitte volna a lengyelt, ám ő olyan fizetési kondíciókat szeretett volna kiharcolni magának és olyan kivásárlási záradékhoz is ragaszkodott, amelyet a törökök nem vállalhattak, ezért nem igazolt Isztambulba. A Roma a történtek után egyébként ki is tette az első csapat keretéből a nyakán maradó lengyelt, akinek 2025 nyarán lejár a szerződése, tehát jövő nyáron ingyen távozhat az olasz fővárosból. 

Ennek az átigazolásnak a csütörtöki bedőlése után fordult a Galata a Freiburghoz, és szerezte meg végül Sallai Rolandot – aki „csupán” 6 millió euró körüli összegbe került.

Ami pedig a magát a Galatasaray csapatát és a futballt illeti, az isztambuliak szombaton este hét órától fogadták a Rizesport, s 5–0-s győzelmet arattak. A vendégek védelmének közepén kapott helyet Mocsi Attila – és végig is játszotta a találkozót –, míg a péntek este érkezett Sallai nem került be a hazaiak keretébe, a lelátón foglalt helyet. A Galatában ezen a meccsen mutatkozott be és egy gólpasszt adott a Napolitól kölcsönvett Victor Osimhen. A Galata eddig négy bajnokit játszott az új idényben, mindegyiket megnyerte, 14 gólt szerzett, hármat kapott, és vezeti a tabellát.

 

Sallai a lelátóról nézte szombaton a Galata meccsét (Fotó: x.com/RollandSallai)

TÖRÖKORSZÁG
SÜPER LIG, 5. FORDULÓ
Galatasaray–Rizespor 5–0 (D. Sánchez 3., Bardakci 25., Gabriel Sara 49., Mertens 61., B. Yilmaz 80.) 
Galatasaray: Sallai Roland nem volt a meccskeretben.
Rizespor: Mocsi Attila végigjátszotta a mérkőzést.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik