MLS: újabb Gazdag-dupla, már 17 gólnál tart a bajnokságban

Vágólapra másolva!
2024.09.23. 07:16
Gazdag Dániel összesen három góllal zárta az előző hetet, így már 17-nél tart a bajnokságban, ebben az idényben (Fotó: facebook.com/Philadelphia Union)
A Philadelphia Union magyar válogatott támadója, Gazdag Dániel egymás után a második bajnoki meccsén szerzett gólt, ráadásul négy napon belül talált be ismét és duplázott a D.C. United ellen 4–0-ra megnyert bajnokin.

 

 

A Philadelphia Union magyar légiósa, Gazdag Dániel 26 bajnoki meccsen már 17 gólnál tart az MLS jelenlegi idényében, miután kétszer is betalált a D.C. United elleni, 4–0-ra megnyert meccsen. Ez volt a harmadik olyan bajnokija az idényben, amikor legalább két gólt szerzett egy mérkőzésen, korábban a New England ellen duplázott, a Nashville ellen háromszor is betalált.

Gazdag először a 16. percben vette be a kaput éles szögből, az ötösről, a jobb szélről, azzal vezetett 2–0-ra a csapata, majd a 69 percben ő állította be a 4–0-s végeredményt, 11 méterről, kissé balról lőtt a kapuba. Négy napon belül ez volt a második meccs, melyen eredményes tudott lenni, szeptember 19-én ugyanis a New York City ellen is gólt szerzett. A 17 találatával négyes holtversenyben 2. az MLS góllövőlistáján, amit a D.C. United belga csatára, Christian Bentke vezet 19 góllal.

 

MLS
EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS
Philadelphia Union–DC United 4–0 
Philadelphia: Gazdag Dániel kezdett, a 88. percben lecserélték, a 16. és a 69. percben gólt szerzett. 

 

Legfrissebb hírek

Gazdag nélkül nyert a Philadelphia, Sallóiék újra kikaptak

Minden más foci
2025.03.23. 08:36

Pintér Dánielt meghívták az U18-as amerikai válogatottba

Minden más foci
2025.03.17. 09:51

Messi nélkül, tíz emberrel is nyert a Miami

Minden más foci
2025.03.10. 08:40

Gazdagék továbbra is veretlenek, míg Sallóiék még mindig pont nélkül az MLS-ben

Légiósok
2025.03.09. 07:34

Gazdag két gólpasszt is kiosztott, könnyedén nyert a Philadelphia

Légiósok
2025.03.02. 07:25

Lionel Messit és Luis Suárezt is megbüntette az MLS, mert nyakon ragadták a korábbi FTC-edző segítőjét

Minden más foci
2025.02.26. 15:24

Sallói Dániel két év alatt megdöntené az SKC klubcsúcsát

Légiósok
2025.02.24. 18:28

Rossi is örülhet, jönnek a gólok: Sallai, Szoboszlai és Gazdag is betalált

Légiósok
2025.02.24. 11:50
Ezek is érdekelhetik