Vancsa Zalán: A Gent a lehető legjobb lépcsőfok

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.09.13. 11:42
Nagy reményekkel igazolt a Gentbe Vancsa Zalán, a 19 éves támadó szeretné megmutatni, hogy a belga élvonalban is kiemelkedő teljesítményre képes (Fotó: KAA Gent)
Vancsa Zalánnal már az elmúlt idényben közölték, hogy nem marad a Lommelnél, fejlődése szempontjából szintet kell lépnie – a futballista örül, hogy a nagy múltú Genthez került, és tudja, hogy csak rajta múlik, meddig jut új csapatánál.

– Az átigazolási időszak hajrájában a Lommelből a Gentbe szerződött. Új kihívás, új remények?
– A lehető legjobb helyre kerültem – felelte lapunknak Vancsa Zalán, aki az elmúlt idényben a belga másodosztályban futballozott, szeptember elején azonban klubot és osztályt is váltott az országon belül. – Már akkor is csupa pozitív tapasztalatom volt, amikor orvosi vizsgálatra és különböző fizikai tesztekre érkeztem Gentbe. Szűkös volt az idő, hiszen aznap éjfélig kellett leadni a névsort a Konferencialigára, de mindent profin levezényeltek.

– Igaz, hogy amikor először hallott a patinás klub érdeklődéséről, eldöntötte, csakis oda akar menni?
– Úgy éreztem, nekem ez a lehető legjobb lépcsőfok. Miután megtudtam, hogy a Gent élénken érdeklődik irántam, rögtön szóltam a menedzseremnek, próbáljuk tető alá hozni a megállapodást. Volt egy kis huzavona a tárgyalásokban, de végül összejött, és nagyon boldog voltam. Belgiumban maradtam, ám sokkal jobb csapatba kerültem, amely az európai porondon is szerepel.

– Merészebb álmai nem voltak a nyárra? Felvetődött esetleg, hogy lecsap önre valamelyik európai topcsapat?
– Egyelőre túl nagy ugrás lett volna. Nekem különösen fontos, hogy minden lépcsőfokot fokozatosan vegyek, a családommal és a menedzseremmel is abban maradtunk, most ez a legjobb. Felesleges túl nagy lépést tenni, ha abban csak elbukhatok. A Gent tökéletes csapat nekem, az edzőközpont, a stadion is minden igényt kielégít, és ami legalább ilyen fontos, mindenki kedvesen fogadott, a szakmai stáb is szerette volna, ha oda igazolok.

 

– Az nem is volt opció, hogy a Lommelnél marad, és ott fejlődik tovább?
– Az elmúlt idény közben sokszor szóba került a jövőm. A City Group játékosa vagyok, és a bajnokság vége felé arról tájékoztattak, hogy a nyáron elhagyom a Lommelt. Ez akkor is bekövetkezett volna, ha feljutunk a belga élvonalba. Egyébként nekem semmi gondom sem volt az előző klubomban, szerettem ott lenni, de a fejlődésem érdekében váltanom kellett. Tizenkilenc éves vagyok, előttem a jövő. Az ennyi idő alatt is kiderült, hogy a Lommel lehetőségeit össze sem lehet hasonlítani a Gentéivel.

– Mondana egy példát?
– Elég, ha csak a szakmai stáb létszámát említem. Itt jóval többen dolgoznak a csapat sikeréért, hirtelen fel sem tudnám sorolni, hányan.

– Hogy esett az első edzés csütörtökön?
– Reggel már az edzőközpontban voltam, találkoztam a csapattársaimmal, névről néhány játékost ismertem, nem sokkal utána pedig indultunk is az edzőpályára. Jólesett a tréning, élveztem a gyakorlatokat.

– Mikorra verekedheti be magát a Gent kezdőcsapatába?
– Először is minél hamarabb be kell illeszkednem. Egyelőre szállodában lakom, de néhány napon belül alighanem meglesz a lakásom is. A klubnál tudják, hogy régóta nem játszottam tétmérkőzést, az elmúlt napokban az U21-es válogatottban léptem pályára, ám azt megelőzően több mint három hónapig nem játszottam. A mostani nyár nem volt könnyű nekem, nagyon elhúzódott a klubváltásom, azonban boldog vagyok, hogy végre pont került az átigazolási ügy végére. Biztos nagy lesz a változás a belga másodosztályhoz képest, különösen, hogy élcsapathoz kerültem, de bízom magamban. Minden rajtam múlik.

– Azt tudja már, milyen poszton számítanak önre?
– A szakmai stábbal már túl vagyok az első megbeszélésen, ezek alapján nagyjából tudom, hol számítanak rám. A tízes pozícióban futballozhatok, de miután nem csak egy játékrendszerben játszik az együttes, ez némileg változhat.

– Tehetsége alapján pályára léphetne a felnőttválogatottban is. Nem csalódott, hogy Marco Rossi nem hívta meg a németek és bosnyákok elleni meccsre?
– Abból a szempontból nem, hogy több mint három hónapja nem játszottam tétmérkőzést. Számítottam rá, hogy most nem kerülök be az A-válogatott keretébe, viszont hosszú távon természetesen ez a célom. Az is hozzátartozik, hogy az átigazolási időszak hajrájában fontos volt, hogy jó helyre kerüljek, hogy minél hamarabb rendeződjenek a dolgaim. Ha már a nyár közepén eldől a jövőm, talán meghívtak volna, de így nem vagyok szomorú, mert jogosnak tartom, hogy ezúttal kimaradtam. Most azonban már csakis a játékra koncentrálok, és hogy a következő összetartáskor már számítson rám Marco Rossi szövetségi kapitány.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik