Németh András tíz-tíz góllal és gólpasszal lenne elégedett Münsterben

Vágólapra másolva!
2024.10.07. 21:04
Németh András eddig két gólpasszt jegyzett a münsteri csapatban (Fotó: Getty Images)
Németh András kifejezetten jól érzi magát a német másodosztályban (2. Bundesliga) szereplő Preussen Münster labdarúgócsapatánál, mivel folyamatosan játéklehetőséget kap.

„Jó a kapcsolatom a csapattal, és az edző is bízik bennem, folyamatosan kezdek, ami fontos abból a szempontból is, hogy annyi mérkőzés legyen a lábamban, hogy az A-válogatottba is beférjek – mondta az M1 televíziócsatornának Németh András, aki Telkiben az utolsó két találkozójára készül az U21-es magyar válogatottban. – Tíz-tíz góllal és gólpasszal elégedett lennék.”

Augusztus végén a szintén a 2. Bundesligában szereplő Hamburger SV kölcsönadta a Münsternek a 21 éves támadót, aki új együttesénél eddig két gólpasszt adott.

Németh arról is beszélt, hogy a hamburgi klubbal is jó a kapcsolata, a sportigazgató figyeli a játékát, várják vissza, és neki is az a terve, hogy a kölcsönszerződés lejárta után visszatér.

„Most egyelőre mindent megteszek a Münsternél, aztán remélem, legközelebb a felnőttválogatottba kapok meghívót” – mondta Németh, aki eddig négyszer szerepelt a nemzeti együttesben, melyben két éve góllal debütált.

 

Legfrissebb hírek

Baráth Péter: Rendszeresen kezdő és bajnok akarok lenni

Légiósok
23 órája

Kegyelmi állapot után – Moncz Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.03.26. 23:32

Kerkeznél csak hat U21-es játszott többet az elit ligákban ebben az idényben

Angol labdarúgás
2025.03.26. 16:45

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Sallai Roland minden bizonnyal kihagyja a Galatasaray rangadóját

Magyar válogatott
2025.03.26. 15:46

Az írektől is kikapott a magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen

Magyar válogatott
2025.03.24. 22:11

Heti légiósprogram: Bournemouth–Manchester City, Besiktas–Galatasaray

Légiósok
2025.03.24. 11:36

Kikapott Izlandtól felkészülési mérkőzésen a magyar U21-es válogatott

Magyar válogatott
2025.03.21. 15:57
Ezek is érdekelhetik