– Bence Dárdai! Bence Dárdai!
– Nem számítottam rá – kezdte a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjúját Dárdai Bence, a német élvonalbeli Wolfsburg középpályása a Volkswagen Arena sajtófolyosóján.
– Most vagyok először ebben a stadionban, nyilván ön miatt érkeztem, ám arra nem számítottam, hogy ezrek skandálják majd a nevét a bemelegítésnél.
– Meglepett, ami történt, persze örültem neki.
– Azért volt apropó: a Kiel elleni pénteki hazai bajnoki napján töltötte be tizenkilencedik életévét!
– Mégis csak néhány másodperc után esett le, hogy engem éltetnek, hirtelen nem is tudtam reagálni, pedig nagyon jólesett a köszöntésük.
– Megnéztük volna, milyen tapsvihar fogadja a becserélését, ám bánatunkra nem kapott szerepet a 2–2-es döntetlennel végződő mérkőzésen. Megsérült?
– Szó sincs róla, teljesen egészséges vagyok. Az ezt megelőző tíz fordulóban kilencszer a kezdő tizenegyben kaptam helyet, de Ralph Hasenhüttl vezetőedző ezúttal úgy döntött, a cserék közé nevez, ami természetes, mivel nem lehet minden meccset végigjátszani. A Wolfsburgnál nagyon odafigyelnek a fokozatos terhelésre, ezért várható volt, hogy előbb-utóbb kimaradok. Ezzel együtt azt a következtetést vonom le, hogy még keményebben kell dolgoznom.
– Fokozatos terhelés? Novemberben szinte minden átmenet nélkül lett fontos játékosa a Wolfsburgnak, azóta két meccset hagyott ki. Minek tulajdonítja, hogy fiatal kora ellenére nem volt szükség a játékpercei lépcsőzetes növelésére ahhoz, hogy megvesse a lábát a világ egyik legerősebb bajnokságában?
– Az edzői bizalom az alapja, amit a tréningeken lehet elnyerni. Sokat dolgoztam azért, hogy megkapjam a lehetőséget Ralph Hasenhüttltől, mindent beleadtam, hogy lássa rajtam, komolyan veszem, amit csinálok. Amikor beszélgetünk, azt érzem, elégedett a játékommal, sokat segít a tanácsaival. Örülök, hogy a stílusomhoz, az erősségeimhez szabja a feladataimat, az észrevételeivel segíti a fejlődésemet. Természetesen igyekszem bizonyítani, hogy számíthat rám: labdával próbálok hasznára lenni a csapatnak, feltalálom magam a középpályán és akkor is kiveszem a részem a melóból, ha védekezünk. Sokat futok labda nélküli fázisban, a párharcokba pedig teljes erővel beleállok – két bátyám, Pál és Márton ellen nagyon meg kellett küzdenem, hogy labdához érjek, a házunk udvarán sok csatát kellett megvívnom. Az is fontos eleme a játékomnak, hogy folyamatosan figyelem, hová kellene helyezkednem, mert az ellenfeleim gyorsan gondolkodnak és kiemelkedően technikásak. A harciasság elengedhetetlen a Bundesligában, minden meccsen addig küzdök, ameddig bírom.
– Kívülről úgy látszik, hirtelenjében felvette a Bundesliga ritmusát.
– Örülök, ha így látják, ám ez a klubomnak és a csapattársaimnak is köszönhető. Az aláírásom napjától kezdve mindenki segítette a beilleszkedésemet, odafigyelnek rám a srácok. A pályán megvan az összhang a többiekkel, és mivel remek képességűek, élmény velük játszani. Jól érzem magam a csapatnál, ami hatással van a teljesítményemre. Már a Hertha U19-ben azon a poszton játszattak, mint most a Wolfsburgban, ez is előny. A támadójátékból könnyebben kiveszem a részem, szeretek belépni az akcióba, védekezni azonban borzasztó nehéz ebben a bajnokságban, rengeteget kell dolgozni. Talán nem meglepő, a meccsek után elég fáradt vagyok, de a klubnál jelentős figyelmet fordítanak a regenerációra, ami segít, hogy gyorsan fitt legyek.
– Ha ideje engedi, édesapja, Dárdai Pál a helyszínen nézi meg a hazai meccseit. Ő mit mond, miben kellene előrelépnie, hogy még jobb Bundesliga-játékos legyen?
– Sohasem elégedett velem teljesen, ami nem baj, mert nem sok jóra vezetne, ha mindig mindenért megdicsérne. Szerinte elöl kellene többet vállalkoznom, növelhetném a kulcspasszaim számát és a tizenhatoson kívülről jó lenne gyakrabban lőnöm – ez persze nem olyan egyszerű, mert rengeteg energiát fordítunk védekezésre, amiben megvannak a feladataim, és labdaszerzés után nem mindig érek fel lövőpozícióba. Ezt persze apu is látja, ám örülök, ha építő jellegű kritikát fogalmaz meg, szükségem van rájuk. Az utóbbi fordulókban ezen a téren előreléptem, volt egy-két próbálkozásom, de a következő meccseken szeretnék még többet kihozni az átlövéseimből.
– Öt év alatt jócskán van ideje fejlődni, hiszen tavaly 2029 nyaráig érvényes szerződést kötött a Wolfsburggal. Jó döntést hozott a klubváltással?
– A lehető legjobbat! Szuper játékosok és edzők vesznek körül, ilyen környezetben rengeteget tanulhatok. Eleinte kevés lehetőséget kaptam, ezért meglepett, hogy egyik meccsről a másikra az edzőm betett a kezdő tizenegybe, ám megpróbáltam olyan teljesítményt nyújtani, hogy ne rakjon ki. Elindultam egy úton, amelyet szeretnék folytatni. Még csak fél éve vagyok itt, de már most sok szép emléket szereztem: kiütöttük a Dortmundot a Német Kupából, öt egyre győztünk Lipcsében, gólt szereztem a Heidenheim ellen, és még sorolhatnám a győztes meccseket. A futball világában nem lehet öt évre tervezni, úgyhogy csak erre az idényre vannak céljaim. Próbálok minél több játékpercet kiharcolni magamnak és jó teljesítménnyel segíteni a csapatnak. Nagy a potenciál a klubban, minden esély megvan rá, hogy Európa-liga-indulóként végezzünk – remek lenne nemzetközi meccseken szerepelni, sokat fejlődhetnék.
– Azokat a válogatottban is játszhatna. Szívesen képviselné Magyarországot?
– Természetesen én is hallottam, amit Marco Rossi szövetségi kapitány rólam mondott. Nagyon kíváncsi vagyok az elképzeléseire, ám erről még korai beszélni, meglátjuk, mit hoz a jövő.
Noha Dárdai Bence játékát nem láthattuk Wolfsburgban, a cserék közék nevezték és nem lépett pályára, a Kiel elleni 2–2-es döntetlennel végződő bajnokit követő sajtótájékoztatón rákérdeztünk Ralph Hasenhüttl vezetőedzőnél, miért nem kapott lehetőséget a fordulót megelőző tíz bajnokin kilencszer kezdő 19 éves középpályás, valamint arra is kíváncsiak voltunk, hogyan látja a tehetség fejlődését.
„Már előrébb tart, mint azt az idény előtt gondoltuk, sok meccset játszott, nagyon jó teljesítményt nyújtott, sikeresen szereplő csapat tagja volt – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére az osztrák szakember. – Az, hogy a Kiel ellen más labdarúgók szerepeltetése mellett döntöttem, nem azért volt, mert ne játszott volna jól a Bayern München ellen, hanem mert vannak egyéb lehetőségeim is a posztján, amelyeket szeretnék kipróbálni. Bence remek srác, aki a klubnál teszi meg pályafutása következő lépéseit és biztosan az évad egyik felfedezettje lesz.”