Kleinheisler László továbbra is külföldi folytatásban gondolkodik

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2025.01.08. 15:19
Filipovics Vladan (jobbra) elmondta, Kleinheisler László továbbra is külföldi folytatásban gondolkodik (Fotó: f-group.hu)
Kleinheisler László tavaly nyáron a németek elleni Eb-meccsen játszott legutóbb hivatalos mérkőzést. Azóta klubjában, a görög Panathinaikoszban még csak a meccskeretbe sem nevezték. A 30 éves középpályás menedzsere, Filipovics Vladan a Nemzeti Sportnak elmondta, Kleinhielser korábbi sérüléséből felépült, továbbra is az athéniakkal készül, de egyelőre nem tudni, hol folytathatja pályafutását.

 

Kleinheisler László a nyáron a svájciak, majd a németek elleni meccsen is csereként állt be harmadik Európa-bajnokságán, azóta azonban egyetlen meccsen sem szerepelt klubjában, még a keretbe sem nevezte a Panathinaikosz.

Kleinheisler László a nyáron a Hajduk Splitnél töltött féléves kölcsönjáték után tért vissza Athénba, kezdetben sérülés hátráltatta, de azóta már újra teljes értékű edzésmunkát végezhetett, de nem számol vele a csapat portugál vezetőedzője, Rui Vitória, aki már az ötödik vezetőedző a klubnál, mióta Kleinheislert 2023 januárjában szerződtették.

Próbálok megoldást találni Kleinheisler helyzetére, hogy olyan csapathoz kerülhessen, amelynél lehetőséget kap. Még másfél éves szerződés köti a Panathinaikoszhoz, és egyelőre azt sem tudni, hogy a klub végleges eladásban vagy kölcsönadásban gondolkodik-e. Elsősorban továbbra is a külföldi folytatás a cél” – nyilatkozta érdeklődésünkre a 30 éves, 53-szoros válogatott középpályás menedzsere, Filipovics Vladan.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik