Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

P. K.P. K.
2025.07.30. 09:16
null
Komáromi György (labdával) múlt héten a Paksi FC elleni is kezdőként lépett pályára a Mariborban (Fotó: Paksi FC)
Szlovéniából származó értesüléseink szerint lengyel klub jelentkezett be az NK Mariborban futballozó Komáromi Györgyért.

 

 

Az egy éve az NK Mariborban futballozó Komáromi György kapcsán már május végén írtunk arról, hogy a nyáron klubot válthat, de azóta edzőt cserélt a csapata, az új szakembernél, Tugberk Tanrivermisnél pedig múlt héten a Paks elleni Konferencialiga-selejtezőn és az NK Domzale elleni, hétvégi bajnokin is kezdő volt. Ezért kérdéses, hogy az NK Maribor hajlandó-e elengedni a tavaly a Puskás Akadémiától klubrekordot jelentő összegért szerződtetett 23 éves szélsőt, akiért információink szerint lengyel klub érdeklődik.

Szlovén forrásaink szerint a napokban egy meg nem nevezett lengyel klub jelentkezett be Komáromiért, amely először kölcsönbe, opciós vételi lehetőséggel szerződtetné. Folynak az egyeztetések, egyelőre nem tudni, sikerül- e megállapodniuk a feleknek az átigazolásról.

Komáromi egy év alatt 25 tétmeccsen szerepelt a Mariborban, egy gólt szerzett, a szerződése 2027-ig szól a szlovén klubnál.

 

Legfrissebb hírek

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
18 órája

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 11:12

Vitális Milán: Olyanokkal játszhatok együtt, akiket eddig a tévében néztem

Légiósok
2026.11.03. 08:34

Heti légiósprogram: zárul az MLS alapszakasza

Légiósok
2026.11.02. 16:32

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
2026.11.02. 13:15

Légióskörkép: több a sérült, mint a gól – Rossi kulcsemberei miatt aggódhat

Légiósok
2026.11.02. 10:45

Vida Kristopher gólja is kellett a Szatmárnémeti első győzelméhez

Légiósok
2026.10.31. 13:26

Román Kupa: csak döntetlent játszott, és kiesett a Sepsi

Minden más foci
2026.10.29. 18:29