Molnár Rajmund: A lelátói eufória, amit a gólom kiváltott, bizonyosan velem marad

K. Zs.K. Zs.
2025.09.21. 21:39
null
Molnár Rajmund ezzel a mozdulattal szerezte meg első gólját a Pogonban (Fotó: Imago Images)
Gyönyörű góljának és a közönség reakciójának nagyon örül, azonban a vereség miatt nem elégedett maradéktalanul vasárnapi teljesítményével – Molnár Rajmund röviden értékelte a Pogon–Lechia (3–4) lengyel bajnokin gyűjtött tapasztalatait.

„Nagy élmény volt ilyen hatalmas közönség előtt játszani, a korábbi klubomnak sokkal kisebb volt a tábora. Imádok ekkora hangzavarban futballozni!” – idézi a Pogon hivatalos honlapja az MTK-tól nemrégiben szerződtetett magyar labdarúgót, Molnár Rajmundot, akinek ez volt a második mérkőzése a lengyel klubban, a kezdőcsapat tagjaként pedig az első.

Természetesen a gyönyörű mozdulattal rúgott, 1–0-s vezetést eredményező góljáról is kérdezték a magyar támadót:

„Először is azért örülök a gólnak, mert nagyszerű így bemutatkozni az új csapatom drukkereinek. Másfelől pedig ritkán szerez az ember gólt ilyen mozdulattal… A lelátói eufória, amit a gólom kiváltott, bizonyosan velem marad. Fantasztikus pillanat volt. Azon leszek, hogy még sok ilyen legyen. Maradéktalanul boldog persze nem lehetek, mert első a csapat, és sajnos nem nyertünk. Szóval nem összegezhetek úgy, hogy ez jó teljesítmény volt.”

Légiósok
2025.09.21. 16:12

Molnár Rajmund először volt kezdő a Pogonban, ollózós góllal hálálta meg – videó

„Fantasztikus gól volt, sok mindent elárul játékosunk technikai képzettségéről” – méltatta a beugró vezetőedző a magyar játékost.

 

A Pogon kilenc meccsen szerzett 10 pontjával a 12. helyen áll, következő ellenfele a 11 pontos Legia lesz Varsóban.

„Az öltöző most szomorú, de gyorsan össze kell szednünk magunkat, elemezni a hibákat, és mindent megtenni a következő meccs megnyeréséért. Sok örömet szeretnénk szerezni a drukkereinknek ebben az idényben” – zárta rövid értékelését Molnár.

 

Legfrissebb hírek

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 11:12

Vitális Milán: Olyanokkal játszhatok együtt, akiket eddig a tévében néztem

Légiósok
2026.11.03. 08:34

Heti légiósprogram: zárul az MLS alapszakasza

Légiósok
2026.11.02. 16:32

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
2026.11.02. 14:30

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
2026.11.02. 13:15

Légióskörkép: több a sérült, mint a gól – Rossi kulcsemberei miatt aggódhat

Légiósok
2026.11.02. 10:45

Vida Kristopher gólja is kellett a Szatmárnémeti első győzelméhez

Légiósok
2026.10.31. 13:26

Román Kupa: csak döntetlent játszott, és kiesett a Sepsi

Minden más foci
2026.10.29. 18:29