Bernhard Seonbuchner: Szoboszlai Dominik példakép a fiatalok számára

– Büszke Szoboszlai Dominikra? 
– Természetesen az vagyok – válaszolta lapunk kérdésére Bernhard Seonbuchner, a Red Bull Salzburg akadémiájának sportigazgatója, Szoboszlai Dominik egykori utánpótlásedzője. – Nehéz fiatal tehetségeket találni és eredményesen együtt dolgozni velük. Nem látunk a jövőbe, sok minden történhet, ami befolyásolhatja a majdani felnőtt életet és a futballistává válást. Mindig lépésről lépésre kell haladni, mindennap egy apró lépés, és egyet sem lehet, sőt egyet sem szabad kihagyni. Csakhogy sok fiatal úgy gondolja, hogy rendben, kész is, jól játszottam, mesterhármast szereztem, irány a következő szint. Pedig ez nem így van. A következő nap a nulláról indul. Ezt a fajta szemléletet Szoboszlai Dominik nagyon is megértette. 

– Meglepte, amikor a Liverpoolba szerződött?
– Nem. Számomra egyértelmű volt, hogy előbb-utóbb a világ legjobb klubjainak egyikébe kerül. Nem tudtam, hogy a Real Madrid, a Barcelona, a Manchester City vagy a Liverpool lesz az, de abban biztos voltam, hogy lehetősége lesz eljutni a csúcsra.  

– Miképp emlékszik a játékos első időszakára Salzburgban? 
– Neki és nekünk is fontos volt, hogy a lehető legtöbb időt töltse az akadémiánkon, így megtanulhatta a nyelvet, átérezhette a kultúrát, megismerhette a klubot és a játékstílusunkat, illetve elsajátíthatta azt, ahogy a labdarúgásról gondolkozunk. Tizenhat éves volt, amikor csatlakozott hozzánk, és már akkor tisztában voltunk azzal, hogy rendkívül tehetséges futballistáról van szó. A technikája már akkoriban is elképesztően jó volt, de ez csak egy kis része a játéknak. Igyekeztünk megtanítani neki, hogy a technikai képességek mellett a kemény munkára, a futásra és a társakkal való együttműködésre is szükség van a fejlődéshez. Megértette, mindig is remek labdarúgó volt, kiemelkedő munkabírással.

– Rendre kiemelik vele kapcsolatban a mentalitását: ezen a téren milyen volt a kezdetekben?
– Az első pillanattól látta mindenki, hogy különleges játékosról van szó, volt benne potenciál, minden adottsága megvolt ahhoz, hogy profi futballistává váljon. S nemcsak a gólok és a gólpasszok számítanak, hanem a belefektetett napi munka is, ezt pedig neki is meg kellett tanulnia. Emlékszem rá, amikor az U18-as csapat keretét raktuk össze, s ott számoltunk vele, azonban végül fiókcsapatunkhoz, az FC Lieferinghez került, azaz felnőttek közé. Ez pedig jól mutatja a hozzáállását és azt, hogy micsoda versenyszellem van benne. Tizenhat-tizenhét esztendősen az osztrák másodosztályban futballozott, ráadásul nem kiegészítő emberként, hanem kulcsjátékosként. Próbáltuk tudatosítani benne, hogy a lehető legtöbbet kell találkoznia a labdával. Nagy lépésnek bizonyult, képes volt megmutatni azt, hogy mennyire keményen tud dolgozni, és hogy egyre jobban érti a játékot.  

– Eleinte mennyire volt központi figura? Vagy inkább visszahúzódó volt?
– Emlékszem egy U17-es dohai tornánkra, s a fiatalabbak közé tartozott. Nem olyan régen volt Salzburgban, a nyelvet sem ismerte tökéletesen, új volt neki a klub és a közeg, így kicsit visszahúzódó volt, de a pályán teljesen más képet mutatott. A gyep volt az otthona, ez pedig rengeteget segített a beilleszkedésben. Ha játszol, a pályán kívül is könnyebb, gyorsabban a csapat részévé válsz. 

– Mi volt a következő nagy mérföldkő számára Salzburgban?
– A lieferingi kölcsönjáték után felkerült a Red Bull Salzburg első keretéhez, ahol Marco Rose volt az edzője. Az első mérkőzéseken még a meccskeretbe sem került be, beszéltem vele itt, az akadémián, kissé csalódottan mondta, hogy ő pedig mindent megtesz… Mondtam neki, dolgozzon tovább keményen. Úgy gondoltam, van még mit tanulnia, ha az edzőt teszi felelőssé azért, mert nem játszik. Marco Rose megtanította neki, hogy türelmesnek és nyugodtnak kell maradnia, továbbá azt is elsajátíthatta tőle, hogyan kell konzisztensen jó teljesítményt nyújtani, és nem csak néhány hétig formában lenni. Már akkor tudta mindeki, hogy a jövőben nagy játékos lehet. A másik érdekes időszak a koronavírus alatt volt, amikor is mindenkinek otthon kellett maradnia. Hallottuk, hogy jó viszonyt ápol Erling Haalanddal, akiről mindenki tudta, hogy iszonyat erős a mentalitása, valóságos szörnyeteg. Ő pedig ezt átvette a norvégtól, gyakorlatilag igazi profiként tért vissza a lezárás után. Ezt követően szépen alakult az útja, előbb Lipcsébe, majd Liverpoolba került.  

– Vele kapcsolatban rendre azt emelik ki, hogy a kemény munkának és az erős mentalitásának köszönhetően jutott ilyen magasra. 
– Igen, ez a lépésről lépésre haladás és az éveken át tartó következetes és kemény munka eredménye. A paraméterek egyvelege: a kultúra, a játékstílus, a metodológia, az edzésmódszer, az edző vagy az olyan társak, mint Erling Haaland. Összességében az üzenet az, hogy rendkívül tehetséges futballistáról van szó, aki remek barátságot ápol a labdával, jól olvassa a történéseket, megadja a ritmust, pontosan tudja, mikor kell lassítani vagy gyorsítani a játékot. Mindez nehezen tanulható. Nem véletlenül van a fotója az irodám falán. Nagyon komplett játékos, aki érti a futballt, kész cselekedni, elképesztő a munkabírása, jó a technikája és rengeteg poszton tud játszani. Magabiztos is emellett, de ezzel sosem akadt problémája – mindig is tisztában volt a képességeivel. Tizenhat esztendősen külföldiként idejött, járta a saját útját, melynek a végén meghódítja a futballvilágot. Ő az egyik legsikeresebb példa a klubunk történetében – ha nem a legsikeresebb. Igazi példakép a fiatalok számára. 

– Hogyan írná le a fejlődési útját? 
– Gyerekként jött, férfiként távozott. Ez a legjobb leírása annak, ami történt. Azt gondolom, hogy a szívében őrzi Salzburgot, sokat adott nekünk, de – ahogy ő is mondta már korábban – ennél sokkal többet kapott itt. Tanult és alkalmazkodott, mindig a klub részének érezhette magát.  

– Tartják a kapcsolatot ma is? 
– Őszintén bevallom, nem emlékszem, mikor beszéltünk utoljára. Régen volt már, talán akkor még Lipcsében játszott.

– Van legemlékezetesebb pillanata Szoboszlai Dominiktól? 
– Sok van, de arra mind emlékszem, amikor a Red Bull Arenában lépett pályára. Mindig büszkeség, ha az első csapatba hozzá hasonló szintű játékos kerül fel az utánpótlásból. Nemcsak nemzeti, de nemzetközi szinten is bizonyított, szép gólokat lőtt, remek pillanatai voltak.

– Vannak most magyar játékosaik az akadémián?
– Jelenleg nincs, de a múltban voltak néhányan, mint Bukta Csaba, Berki Marcell vagy éppen Major Sámuel. Ez nem stratégia, valószínűleg a véletlen műve, hogy most épp nincs magyar játékosunk.