Tóth Balázs és Pécsi Ármin korábbi kapusedzője szerint a jó kiválasztás a kulcs

D. S. B.D. S. B.
2025.10.16. 17:35
null
Mitring István (Fotó: puskasakademia.hu)
A nyáron a Puskás Akadémiától a Liverpool FC-hez igazolt Pécsi Árminnal és a Blackburn Rovers kapusával, a magyar válogatottban a közelmúltban bemutatkozó és Portugália ellen remekül védő Tóth Balázzsal is dolgozott együtt a felcsútiak kapusedzője, Mitring István, aki a Nemzeti Sportrádiónak beszélt a két kapusról.

„A jó kiválasztás” – felelte a kapusedző a titkát firtató kérdésre, kifejtve, fontos volt, hogy mikor és milyen helyzetben kezdték el Pécsi Árminnal és Tóth Balázzsal a közös munkát.

„Megkapták a fokozatos lépéseket. Természetesen a tehetségük is megvolt hozzá, de sok dolog közrejátszik az úton, amíg az ember elér a felnőtt korig. Az akadémián nálunk a képzés U14-es kortól kezdődik, (Tóth) Balázs ebben az időszakban került hozzánk, (Pécsi) Ármin azt hiszem, egy évvel idősebb, tehát tizennégy éves volt, amikor idekerült Győrből és mind a ketten kifejezetten jó adottságokkal rendelkeztek. Nagyon sok perspektíva van, amit nézünk, olyan tulajdonságok, amik a kapusdolgokhoz kellenek. Itt inkább Ármint emelném ki, mert neki van/volt az az áldott tehetsége, ami arra predesztinálta, hogy belőle mindenképp ilyen szintű kapus lesz, de azt nem tudtuk, hogy eljut-e ilyen lehetőség elé. Balázs kicsit középkorosztályban érő típus volt, akkor nőtt meg és kezdett erősödni. Voltak problémái is a gyors növekedésből adódóan, amit aztán hónapokkal később kezelnünk is kellett, de a rehabilitáció sokat segített neki, megerősítette a vázizmát, onnantól kezdve egyenes útja volt a felnőttcsapatig” – magyarázta Mitring István, aki a Nemzeti Sportrádiónak beszélt továbbá a két kapus Angliába igazolásáról, Tóth Balázs válogatottban nyújtott teljesítményéről is beszélt, de felelevenítette azt a mérkőzést is, amikor két egykori tanítványa védte a Puskás Akadémia és a Videoton kapuját. Mitring elárulta, decemberben néhány kollégájával meg is látogatják Angliában a két kapust.

A teljes beszélgetés:

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool különleges emlékművet állított Diogo Jota és testvére tiszteletére

Angol labdarúgás
2026.07.02. 21:30

„Milák Kristóf indul a párizsi Európa-bajnokságon” – Szabó Álmos az NS-nek

Úszás
2026.07.02. 19:06

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Biztató játékkal magabiztos siker Hollandia ellen

Vízilabda
2026.06.30. 20:55

40 éve jártunk legutóbb vb-n, de még mindig ott vagyunk a top 10-ben

Foci vb 2026
2026.06.24. 21:30

Priskin Tamás: Felvidéki születésűként példát mutathatok a gyerekeknek

Magyar válogatott
2026.06.24. 09:41

Kenéz György: Megérkeztünk Montrealba, Horkai Gyuri pedig gratulált, hogy megnyertük az olimpiát

Vízilabda
2026.06.23. 18:38

Gyermeket vár Varga Barnabás kedvese

Légiósok
2026.06.21. 17:19
Ezek is érdekelhetik