„Nekem kellett ez a fokozatosság” – Csiki Anna az angol élvonalig vezető útjáról
Csiki Anna pályafutása jól példázza, milyen hosszú és tudatos út vezethet a magyar élvonaltól a világ egyik legerősebb bajnokságáig. A Kókáról induló középpályás már egészen fiatalon nagy álmokat dédelgetett: „Már akkor is az volt az álmom, hogy egyszer eljussak a legnagyobb színpadra” – mondja, és nem véletlenül tartja a Premier League-et és a Women's Super League-et világszinten is a csúcsnak.
Az első magyar női WSL-játékos kevesebb mint egy évtized alatt jutott el az alig négyezres településről Londonba, miközben karrierje akár más irányt is vehetett volna. Gyerekkori kedvenc csapatához, a Bayern Münchenhez is közel került, ám az átigazolás végül meghiúsult. „Azt éreztem, hogy az álmom kapujában állok, és nem tudtam belépni rajta” – emlékezik vissza, ma viszont már úgy látja, mindennek oka volt.
A Ferencvárossal elért sikerek után tudatosan nem Anglia, hanem Svédország következett 2020-ban, ahol lépésről lépésre építkezett tovább. „Nekem kellett ez a fokozatosság” – fogalmaz, kiemelve, mennyit adott neki a Häckenben eltöltött idő szakmailag és emberileg is. A nyelvtanulás, az alkalmazkodás és a nemzetközi tapasztalat később kulcsszerepet játszott abban, hogy készen álljon egy WSL-megkeresésre.
Nem véletlen, hogy sokan párhuzamot vonnak közte és Szoboszlai Dominik között. Anna szerint vannak közös pontok: „Mind a ketten Fejér megyéből származunk, a válogatottban a tízes mezt hordjuk, és lépésről lépésre építettük a karrierünket.” Úgy látja, Szoboszlai útja – Salzburg, majd Lipcse – tökéletes példája annak, hogyan lehet fokozatosan eljutni a legmagasabb szintre.
A Tottenham hívása 2024 nyarán érzelmileg is nagy döntés elé állította, de végül nem tudott nemet mondani. Az angliai évek során kölcsönjátékosként is megtapasztalta, hogy „nagyon gyorsan történnek a dolgok” – mondja például a West Hamhez kerülésről és a Spurshöz való visszatérésről.
A klubfutball mellett a válogatott is központi szerepet tölt be az életében. Bár Angliában a női labdarúgás elfogadottsága még nem mindenben éri el a férfiakét, Anna szerint a különbségek folyamatosan csökkennek. A cél pedig egyértelmű: „Egy focistának a legnagyobb dolog, ha Európa- vagy világbajnokságon képviselheti a hazáját” – nap mint nap ezért (is) dolgozik.
