A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Vágólapra másolva!
2026.02.04. 10:10
null
Gyorsnak és tanulékonynak nevezte a magyar válogatott Redzic Damirt a Red Bull Salzburg labdarúgóklub sportigazgatója, Marcus Mann.
Légiósok
19 órája

Redzic Damir Salzburgban folytatja – hivatalos

A magyar válogatott támadó a Dunaszerdahelytől érkezik az osztrák csapathoz.

Régóta figyeltük, néhány hete már tartottuk is a kapcsolatot, és örülünk, hogy most lehetőség nyílt az átigazolására. Ezenkívül gyors és tanulékony, mindig keményen dolgozik, fejlődni akar, és jó a mentalitása” – mondta az osztrák klub honlapján Mann. 

Hozzátette: határozott üzenet volt a futballista részéről, hogy számos más ajánlat ellenére már az első beszélgetésektől fogva egyértelműen elkötelezte magát a Salzburg mellett. Mint kifejtette, szeretnék veszélyesebbé tenni a csapat támadójátékát, és Redzic statisztikái, gólszámai alapján meg vannak győződve róla, hogy ebben a segítségükre lehet. 

A 22 éves támadó Dunaszerdahelyről szerződött az előző idényben bajnoki ezüstérmes osztrák csapathoz, mellyel 2030 nyaráig szóló megállapodást írt alá hétfőn. Redzic édesapja bosnyák, édesanyja magyar. Ő Pécsen született, 2021-től pedig a Ferencváros játékosa volt, onnan igazolt – előbb kölcsönben, majd végleg – az FC DAC-hoz. A magyar válogatottban novemberben mutatkozott be. 

Új klubja honlapján felidézte: sok olyan játékos szerepelt Salzburgban, aki később továbblépett az öt európai élbajnokság egyikébe és most a világ legjobbjai közé tartozik, ezért is volt könnyű döntés számára a klubváltás. 

Izgatott vagyok, és már nagyon várom, hogy elkezdhessek együtt edzeni és játszani a csapattal” – nyilatkozta. Saját magát és a játékstílusát úgy jellemezte, hogy legszívesebben a szélső pozícióból indul, megpróbál egy az egyben helyzeteket keresni, áttörni a védőfalon, és gólpasszt adni vagy gólt szerezni. 

Szeretek cselezni, egy az egy ellen játszani. A csatárokat is be tudom vonni a játékba, de én magam is be tudom fejezni az akciókat” – magyarázta. Hozzátette: a sérüléséből már teljes mértékben felépült, és ha egészséges, sok mindent meg tud csinálni a pályán. 

A Salzburg 17 forduló után az élen áll az osztrák Bundesligában, és a mostani idényben az Európa-ligában szerepelt, de nem jutott tovább az alapszakaszból.

Legfrissebb hírek

Redzic Damir Salzburgban folytatja – hivatalos

Légiósok
19 órája

Ifjúsági BL: Kovács Bendegúz triplázott a Dortmund ellen

Légiósok
21 órája

Varga Barnabás: Athén gyönyörű, és itt legalább moroghatok magyarul

Légiósok
2026.02.02. 16:33

NS-infó: Bolla Bendegúz marad a Rapid Wiennél

Légiósok
2026.02.02. 13:47

Nikitscher Tamás a nyári klubcseréjéről: Fel sem vetődött, hogy váltsak

Légiósok
2026.02.02. 13:23

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
2026.02.02. 12:14

Légióskörkép: Varga Barnabás túl az első AEK-gólon, Kerkez és Szoboszlai gólpasszt adott

Légiósok
2026.02.02. 10:11

Marko Nikolics: Külön is szeretném kiemelni, nagyon örülök Varga Barnabás góljának!

Minden más foci
2026.02.02. 09:36
Ezek is érdekelhetik