Varga Barnabás: Athén gyönyörű, és itt legalább moroghatok magyarul

– Zavarom?
– Dehogyis, mérkőzés utáni átmozgató edzésem volt, éppen úton vagyok haza – mondta lapunknak a telefonon utolért Varga Barnabás, az athéni AEK 31 éves, 28-szoros válogatott játékosa.

– Ebből rögtön több kérdés is következik: vasárnap megszerezte első gólját, ráadásul a legnagyobb rivális, az Olympiakosz ellen, de előbb az érdekel: hol, hogyan talált otthont a görög fővárosban?
– A klub egyik dolgozója az érkezésem napján felajánlotta, segít lakást választani, és egyből Athén Voula nevű negyedét javasolta: mint megtudtam, több futballista is él itt, közel a tenger, körülbelül huszonöt-harminc perc az edzőközpont, szép, csendes környék, azonnal megtetszett, így itt vagyok otthon.

– És milyen a város?
– Athén még ismeretlen azért, hiszen az első napok az edzésekkel teltek, jöttek a mérkőzések, az edzőközpont és az otthonom között ingáztam, és persze megismertem az AEK stadionját, de a városban egyelőre nem sokszor jártam. Ennek is elérkezik majd az ideje, kíváncsi vagyok, nyilván mindenki tudja, milyen gyönyörű, de még nem ismerem ki magam igazán. A menyasszonyom az első napok után hazament intézni az otthoni teendőket, hamarosan jön vissza, majd együtt felfedezzük a várost.

– És milyen az új csapat?
– Ahogy mondani szokás, bomba. Mindenki kedvesen fogadott, kérdezzek nyugodtan, segítenek mindenben. A társalgás angolul zajlik, bár vannak, akik beszélnek németül, de velük is angolul kommunikálunk. Ez azért nem új, a Ferencvárosban is így zajlottak a hétköznapok, ismerkedünk egymással. Azt lehet érezni, hogy vártak, kíváncsiak, sokat remélnek tőlem, és természetesen igyekszem mindent megtenni, hogy jó játékkal, gólokkal viszonozzam a bizalmat. Ettől függetlenül még mindig azt érzem, a beilleszkedés – még ha nagy szeretettel is fogadtak – nem fejeződött be.  Még nem tartok ott, ahol szeretnék, de ez is csak idő kérdése, néhány mérkőzés, és teljesen otthonosan érzem majd magam az új társaim között.

– Milyennek látja a csapatát?
– Reális cél a bajnoki cím megszerzése. Négy liga- és egy kupamérkőzés utáni benyomásaimról beszélhetek, az első talán az, hogy nem annyira erőteljes a futball itt, mint gondoltam, technikásabb a játék, talán kicsit gyorsabb, mint a magyar bajnokságban. A nemzetközi kupamérkőzéseken vagy a válogatott találkozóin tapasztalt tempóhoz közelebb volt a Panathinaikosz és főleg a vasárnapi, Olympiakosz elleni városi rangadó irama. Az előbbit megnyertük, és nagyon közel álltunk a győzelemhez vasárnap is, nem éreztem, hogy annyival jobb lenne a pireuszi gárda, hogy ne lehetne megelőzni a bajnokság végén. Más a rendszer, a rájátszás biztosan izgalmas lesz, és azt sem szabad elfelejteni, az Olympiakosz szerdán Amszterdamban legyőzte az Ajaxot 2–1-re a Bajnokok Ligájában, vagyis nem volt a legfrissebb, másfelől azért jelzi, erős ellenfél. A pályán mégis azt éreztem, nem vagyunk rosszabbak. Az első félidő második szakasza az övék volt, ezt elismerem, de mi szereztünk vezetést, és az utolsó pillanatban megítélt tizenegyessel döntetlen lett a vége – ezt meg nyilván mindenki nehezen élte meg, másodpercekre voltunk egy fontos sikertől, nagy eredmény lett volna a három pontot megszerezni.

– Vezettek – hogyan emlékszik vissza a góljára?
– Az edzéseken gyakoroljuk ezeket a szituációkat, a mérkőzés előtt is megbeszéltük, a szögleteknél, oldalszabadrúgásoknál ki hova érkezik. Jobbról a román Razvan Marin csavarta be a labdát, éreztem, hogy ez jó lehet nekem, próbáltam magasra ugrani és erővel megfejelni a labdát visszafelé, a kapu bal oldalába. Amikor felnéztem, láttam, hogy az Olympiakosz kapusa közel van a labdához, egy pillanatig úgy éreztem, eléri, ki tudja védeni, de csak belepaskolt, bement – azért az nagyon jó érzés volt! Vártam már ezt az első gólt, ráadásul az előző mérkőzésen volt egy ziccerem, remekül jött a fejemre a labda, le akartam fejelni a kapufához, de mellé ment. Éreztem, nagy helyzet volt, bosszantott, hogy kimaradt. Közel voltam a kapuhoz, ilyen szituációból tízből kilencszer befejelem – vagy még többször. Idegesített, hogy az nem ment be, de vasárnap az volt az első gondolatom, hogy végre, bent van, vezetünk a rangadón! Nem sok hiányzott, hogy győztes gól legyen, de nem szabad ezen keseregni, megyünk tovább, és amit eddig tapasztaltam: az AEK megszerezheti az aranyérmet. Nagyon sok volt a ráadás, de ez ellen sem tiltakozhattunk: itt tényleg őrültek a szurkolók, megvesznek a futballért, égett a stadion, többször meg kellett állítani a játékot a füst miatt, szóval, emiatt nem szólhattunk a játékvezetőnek, indokolt volt a jelentős hosszabbítás.

– Más miatt szokott szólni…
– Tudom, de itt legalább moroghatok magyarul, azt csak otthon büntették… Rengeteg kis ütközést lefújnak, ez furcsa nekem, ehhez is hozzá kell szoknom.

– Sokáig téma volt az év végén a klubváltása: mi motiválta leginkább?
– Sok tényező. Új impulzusra is vágytam, ki akartam magam próbálni egy másik bajnokságban, a görög bajnok egyből ott van a Bajnokok Ligája-alapszakaszban, és a menedzserem, Paunoch Péter segítségével olyan anyagi feltételekkel írhattam alá, amelyek vonzók voltak, kár lenne ezt tagadni, ez mindenkinek fontos. Októberben a harmincegyediket töltöttem be, ilyen lehetőséget meg akartam ragadni.

– És a végén: vasárnap Paks–FTC 0–1, gólszerző Gruber Zsombor.
– Szerencsésen alakult az időpont, mert mi a mérkőzésünk előtt hotelban készültünk, és ott tudtam nézni kora délután két korábbi csapatomat egymás ellen. Annak szurkolok, hogy a Ferencváros legyen a bajnok, a Paks pedig a második, és mert az ETO nem nyert a Debrecen ellen, végül jól alakult a mérkőzés. Különösen örültem Zsombi góljának: nagy a konkurencia, nem könnyű bekerülni a kezdőbe, de tudom, milyen tehetséges játékos, jót tett a lelkének ez a gól. Természetesen innen, Athénból is szurkolok a srácoknak!