Kovács Bendegúz bekerült az AZ Alkmaar Kl-negyeddöntős keretébe a Sahtar Doneck ellen

CS. M.CS. M.
2026.04.08. 17:56
null
Decemberben még holland U19-es bajnokság, áprilisban Kl-negyeddöntő Kovács Bendegúz számára (Fotó: AZ)
Keretet hirdetett a holland AZ Alkmaar az ukrán Sahtar Doneck elleni Konferencialiga-negyeddöntő előtt, ebbe bekerült a csapat 19 éves magyar csatártehetsége, Kovács Bendegúz is.

 

Kovács Bendegúz idén év elején hívta fel magára először úgy igazán a figyelmet, amikor előbb triplázott a Dortmund elleni ifjúsági BL-meccsen, majd nem sokkal később szintén mesterhármast szerzett a holland másodosztályban, csereként beállva. Utóbbit az AZ Alkmaar U21-es csapatában érte el (amely a holland másodosztályban szerepel), pedig az idényt még az U19-eseknél kezdte, csak éppen „kinőtte” a ligát: 14 meccsen 14 gólt szerzett, amivel az őszi bajnoki szezon gólkirálya lett!

Az említett holland másodosztályban jegyzett triplája óta hat meccsen három gólt szerzett az AZ U21-es alakulatában, sőt, a Cambuur elleni bajnokin már az Alkmaar első csapatában is leülhetett a kispadra, míg a válogatott szünetben gólt és gólpasszt jegyzett az U19-es magyar válogatottban a törökök ellen vereséggel végződő Eb-selejtezőn.

Nos, most itt az újabb lépés előre, Kovács ugyanis bekerült az AZ Alkmaar keretébe a Sahtar Doneck elleni Kl-negyeddöntő krakkói odavágóján. Már el is utazott a csapattal – közölte a klub. Jó kérdés, kaphat-e egyáltalán játékpercet, de az biztos, hogy a hollandok keretéből két csatár is sérült, így akár lehetőséghez juthat.

KONFERENCIALIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
18.45: Rayo Vallecano (spanyol)–AEK Athén (görög)
21.00: Sahtar Doneck (ukrán)–AZ Alkmaar (holland)
21.00: Crystal Palace (angol)–Fiorentina (olasz)
21.00: Mainz (német)–Strasbourg (francia) (Tv: Sport2)

 

Legfrissebb hírek

„Tisztában vagyunk a Paks erősségeivel” – a Panathinaikosz edzője minden ellenfelet kellő tisztelettel kezel

Európa-konferencialiga
45 perce

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
2 órája

Dzsudzsák Balázs: Nagy öröm, hogy még európai kupameccset játszhatok

Európa-konferencialiga
4 órája

Efraín Juárez a győri közönség miatt sem veszi félvállról a visszavágót

Európa-konferencialiga
7 órája

Szendrei Ákos nehéz öröksége: Bárány Donátot kell pótolnia

Európa-konferencialiga
9 órája

NS-infó: Komáromi elköszönt a Maribortól – ez az NB I-es klub szerződtetheti

Labdarúgó NB I
10 órája

Szalai József bizakodva készül a héten: a Panathinaikosz is legyőzhető

Európa-konferencialiga
12 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
22 órája