Nem tesz ajánlatot Balogh Botondért a török Kocaelispor – hivatalos

B. A. P.B. A. P.
2026.07.01. 23:51
null
Balogh Botond mégsem igazol Törökországba (Fotó: Getty Images)
Korábbi hírekkel ellentétben a török Kocaelispor nem szerződteti a Parmában légióskodó Balogh Botondot.

Mint ismert, a magyar válogatott játékos az előző idényben kölcsönben került az olasz Parmától a Kocaelisporhoz, amelynek színeiben 21 mérkőzésen lépett pályára. Korábban török sajtóértesülések azt írták, hogy a törökök szeretnék végleg megszerezni a magyar védőt, sőt közel is volt a megállapodás.

A Kocaelispor azonban az X-oldalán köszönte búcsúzott el több játékosától, köztük Balogh Botondtól is. „Sok sikert kívánunk nekik a további pályafutásukhoz” – írják. A Csakfoci.hu azt írja, hogy a tárgyalások azért akadtak meg, mert a Török Labdarúgó-szövetség légiósokra vonatkozó szabályába nem felel meg, így Balogh nem szerepel Selcuk Inan vezetőedző terveiben.

A Nemzeti Sport információi szerint a felek nem voltak közel a megegyezéshez, nem az utolsó órában, hanem már hetekkel ezelőtt eldőlt, hogy Balogh nem marad a Kocaelispor játékosa, mivel a klub egy hónappal ezelőtt nem hívta le az opciós jogát a megvásárlására, ami meghaladta a hárommillió eurót – ugyanakkor más török első osztályú csapatok szívesen szerződtetnék.

 

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Niké Liga újoncánál folytatja

Légiósok
11 órája

Tuboly Máté még nem tudja, hol kezdi az új idényt

Légiósok
2026.06.29. 14:20

Callum Styles hosszabbított a West Bromwich Albionnal – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.19. 19:11

Balogh Botondot a török élvonalba feljutó klub vinné – sajtóhír

Légiósok
2026.06.18. 22:30

„Csak arra koncentrálok, hogy minél előbb alapember legyek” – Szűcs Tamás érzi a bizalmat a Famalicaónál

Légiósok
2026.06.18. 14:00

Kovács Dániel: Nem akartam két szék között a pad alá esni

Légiósok
2026.06.18. 12:45

Vasas Zoltán az osztrák elit akadémiai rendszer egyik legfontosabb képzőközpontjában dolgozik

Légiósok
2026.06.18. 09:34

Az MTK-játékos távozását is bejelentette a Komárom

Légiósok
2026.06.17. 15:26
Ezek is érdekelhetik