Csongvai Áron kilépett a komfortzónájából, hogy később a Ligue 1-ban játsszon

– Első benyomás Saint-Étienne-ről?
– Az, hogy Stockholm után teljesen más világba érkeztem – felelte Csongvai Áron.

– Hogyan viszonyul ehhez?
– Stockholm hatalmas, nyüzsgő főváros, Saint-Étienne sokkal kisebb, szinte gyalog bejárható, és itt közvetlenebbül érezni, hogy a város legfontosabb intézménye a futballklub.

– Ezt néhány hét alatt mégis miből szűrte le?
– Még hotelben lakom, eddig egyszer jutottam el a központba, de már az első napokban megtapasztaltam, mennyire fontos az embereknek az ASSE. Amikor az edzőközpontnál értem jövő taxisok megtudták, hogy a csapat új játékosa vagyok, nagyon megörültek, gratuláltak, és még az is megpróbált angolul megszólalni, aki egyébként nem beszéli a nyelvet. Stockholm után azt hittem, nehéz lesz az AIK-énál is fanatikusabb közeget találnom, ám úgy tűnik, sikerült.

– Ha a francia még nem is, a futball a közös nyelv a helyiekkel?
– Mondhatni, de szerencsére a klubnál sokan beszélnek angolul. A vezetőedzőnk skót, a stáb több tagja is a brit futballból érkezett, ezért a munka nyelve jelentős részben az angol, ami számomra ideális. Ettől még szeretnék megtanulni franciául, hiszen ez is fontos a beilleszkedéshez.

– Főleg, ha már négy évre írt alá...
– Igen, hosszú távra tervezek.

– Áprilisban azt mondta lapunknak, nagyon szeret az AIK-nál lenni, jó helyen van, szereti a várost, a közeget. Hogyhogy váltott?
– Stockholm idővel a komfortzónámmá vált. Nagy munkával építettem fel magamnak azt a szerepet, amelyben jól éreztem magam, fontos játékos lettem, amit talán bizonyít, hogy az utcán rendre felismertek – gyakran támadt olyan érzésem, mintha újra otthon, az NB I-ben szerepelnék. Az előrelépést jelentő lehetőségre azonban mindig is nyitott voltam, ezt transzperensen kommunikáltam is a klubnak, és amikor ismertették velem a Saint-Étienne terveit, az AIK-hoz fűződő kötődésem ellenére úgy döntöttem, váltok.

– Pedig a karrierjét felszínesen követők azt mondhatják, egy első osztályú bajnokságból egy másodosztályúba igazolt.
– Ez tényszerűen igaz, csakhogy egyrészt a liga színvonala magasabb, a tempója pedig intenzívebb, mint az Allsvenskané, másrészt ennél a csapatnál senki sem a másodosztályra rendezkedett be. Egyetlen világos célunk van: Franciaország második legeredményesebb klubjaként visszajutni a Ligue 1-be. Ha sikerül, topbajnokság játékosa lehetek, és a pályafutásom végén elmondhatom, hogy a francia élvonalban futballoztam – ez erős motiváció.

– Mi győzte meg leginkább a francia folytatásról?
– Már az első egyeztetésre adatokkal és videókkal készültek a klubvezetők, egészen a fehérvári időszakomig visszanyúltak, és összegyűjtöttek rólam minden fellelhető információt. Megmutatták, mit látnak bennem, és miért illek az elképzeléseikbe. Nem vagyok szupersztár, mégis azt éreztem, nem egyszerűen egy játékost keresnek a posztra, hanem kifejezetten engem. Minden követ megmozgattak azért, hogy náluk folytassam a pályafutásomat.

– Mint védekező középpályás vagy mint belső védő?
– Előbbi, és ez kulcskérdés volt a döntésemben. A pályafutásomat végigkísérte a pozícióváltogatás, Svédországban is gyakran szerepeltem a hátsó sorban, pedig mindig is úgy éreztem, hogy középpályásként tudom a legtöbbet kihozni magamból, ott élveztem leginkább a játékot – a válogatottban is hatosként kaptam lehetőséget Marco Rossitól.

– Szombaton kezdődik a bajnoki idény, a Sochaux vendégei lesznek. Ott lesz a kezdő tizenegyben?
– Ezt egyelőre nem tudom, de azért jöttem, hogy megküzdjek a helyemért. Szinte valamennyi felkészülési mérkőzésen kezdő voltam, az utolsót végigjátszottam, a szakmai stáb tagjaival folytatott beszélgetésekből pedig azt érzem, hogy számítanak rám. Fontos játékos szeretnék lenni.

– Milyen futballal akarják kiharcolni a feljutást?
– Dominánssal, de mindenekelőtt eredményessel. Tetszik a stílusunk, ugyanakkor mindenki tisztában van azzal, hogy az eredmény az elsődleges. Úgy vagyunk vele, ha egy nehéznek ígérkező idegenbeli mérkőzést csúnyán kell megnyerni, akkor úgy kell megnyerni. Az edzéseken magas színvonalú munkát tapasztalok, kiváló képességű társak vesznek körül, szóval bizakodom.

– A svéd idény fél távjánál érkezett, most pedig újabb teljes évad vár önre. Bírja majd a végéig?
– Az erőnléti állapotom nagyon jó, de már tudom, mire kell figyelnem. Amikor Magyarországról Svédországba kerültem, naivan azt hittem, könnyedén végigviszek egymás után másfél idényt, ám megtapasztaltam, mindez mennyire megterhelő, főként mentálisan: minden héten összeszedettnek és versenyképesnek kell lenni. Most már van erről tapasztalatom, a klubnál pedig beszéltünk arról, hogyan menedzseljük majd a terhelésemet. Már az első hetekben éreztem, hogy itt még intenzívebb a játék, mint Svédországban, ezért kíváncsian várom, hogyan sikerül alkalmazkodnom az új környezethez.

– Van önben félsz?
– Egyáltalán nincs, inkább izgatott vagyok. Néhány éve még a televízióban vagy a FIFA-ban találkoztam olyan csapatnevekkel, mint a Montpellier, a Nantes, a Metz vagy a Sochaux, most pedig ellenük léphetek pályára. Nagy elvárásaim vannak magammal szemben: az első perctől fel akarom venni a ritmust, és valami pluszt is hozzátennék a játékunkhoz. Nem azért érkeztem, hogy ettől a lépéstől elégedetten hátradőljek, örömet akarok szerezni a szurkolóknak.

– Franciaország talán legelismertebb táborának aligha könnyű megfelelni.
– Nemegyszer futballoztam ötvenezer ember előtt az AIK-ban, Saint-Étienne-ben viszont tényleg minden a csapat körül forog. Ez kisebb város, 180 ezres, a klub pedig sokkal közvetlenebbül része az emberek mindennapjainak, mint Stockholmban. Mindenki ugyanazt mondogatja nekem: csak győzzem kivárni az első hazai mérkőzésünket, mert fergeteges lesz a hangulat. Olyan klubtól érkeztem, amelynek fanatikus a tábora, mégis azt érzem, itt még nagyobb lelátói támogatás vár rám. Kíváncsi vagyok, milyen lesz belépni a stadionba úgy, hogy az egész város mellettünk áll.

– Furcsa lesz zöld-fehérben látni.
– Ehhez nekem is hozzá kellett szoknom.

– Újpesti múltja miatt nehéz volt?
– Úgy rendeztem el magamban, hogy megvannak otthon a színeim, ahogyan Franciaországban is az újak. Nem mondom, hogy a zöld lesz a kedvenc színem, annak viszont nagyon örülök, hogy ennek a klubnak a mezét viselhetem – szeretnék méltó lenni hozzá.

– Amint Marco Rossi bizalmát is biztosan ki akarja érdemelni a júniusi bemutatkozása után. A klubváltása elősegítheti az újabb meghívót?
– Azért dolgozom, hogy újra megkapjam a lehetőséget, de nem a bajnokság vagy a klubom neve alapján szeretnék visszakerülni, hanem a teljesítményemmel. Ha feljutnánk a Ligue 1-ba, attól még nem járna automatikusan a meghívó. Úgy akarok játszani, hogy a szövetségi kapitány érdemesnek tartson arra, hogy számoljon velem.