Immár athéni vagány – Bobory Balázs jegyzete

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
2026.08.06. 23:12

 

ÚGY ZÁRULT LE a Vitális-saga, ahogy vártuk.

És nem azért, mert az elmúlt hét végén, miután kiderült, hogy az ETO csapatkapitányaként összebalhézott a vezetőedzővel, Efraín Juárezzel, hanem már az előző idény végén biztosnak tűnt, hogy ha valakire lesz kereslet és elviszik Magyarországról, az a győriek saját nevelésű, 24 éves középpályása. 

Nyilván szerencsésebb lett volna a múlt heti Konferencialiga-meccs utáni veszekedés és némi rossz szájíz nélkül távozni, de a mexikói mester így megmutathatta, ki az úr az öltözőben, és odacsap bárkinek, ha kell, Vitális Milán elől pedig az utolsó akadályok is eltűntek – ha még voltak – a légiósélet felé. 

Az ETO sokat köszönhet eddigi vezérének, aki kiváló idényt futott, és nemcsak a csapatot vezette bajnoki címig, hanem a válogatottba is bekerült, sőt, a kezdőcsapatban is helyet követelt már magának. Óriási erénye, hogy sohasem ijed meg, bízik magában, így nem volt kétséges, hogy a nemzeti csapatban sem bukik meg, egyetlen pillanatra sem látszott, hogy nem a Kisvárda vagy a ZTE ellen futballozik, és ez a vagányság mutatta meg igazán, hogy megérett a továbblépésre. 

A győri klub örül a rekordösszegnek, amit kialkudott játékosáért cserébe, a futballista pedig azért lehet boldog, mert Görögország egyik legnépszerűbb klubjába igazolt, amely nem mellesleg bajnoki címvédő is, ezért a BL-ben szerepelhet. Az sem mellékes, hogy az AEK keretében ott van már Varga Barnabás, aki az előző idényben jó hírét vitte a magyaroknak, talán ez is segített, hogy válogatottbeli csapattársa oda kerüljön. Persze, a magyar futballnak nem kell cégér Görögországban Puskás Ferenc edzői munkája és Détári Lajos pályán bemutatott varázslatai óta. 

Sok futballista ott rontja el, hogy kihagy bizonyos lépcsőfokokat a karrierjéből, most úgy tűnik, Vitális Milán ebből a szempontból is jó döntést hozott, hiszen erősebb ligában, jobb csapatban, remek csapattársak között folytathatja karrierjét, amely még inkább kiteljesedhet ennek köszönhetően. A mi szempontunkból az a fontos, hogy sokat játsszon Athénban, a tapasztalatait, vélhetően megváltozott, kiteljesedő látásmódját, profizmusát hozza haza a válogatottba, teremtsen teljesítményével versenyhelyzetet Marco Rossi szövetségi kapitány számára, és maradjon meg olyan szerény, alázatos, de a pályán megalkuvás nélküli harcosnak, amilyennek eddig megismertük.

Labdarúgó NB I
2026.08.06. 11:09

Vitális Milán az AEK Athénnál folytatja – hivatalos

Sajtóhírek szerint a görög klub két és fél millió eurót plusz bónuszokat fizet a 24 éves középpályásért, ez győri klubrekord. A válogatott labdarúgó négy évre írt alá.

 

Legfrissebb hírek

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
6 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 23:52

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2026.09.03. 23:51

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
2026.09.02. 23:22

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 23:34

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 00:08

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 00:09

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01