Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.08.13. 11:05
Victor Osimhen és Mocsi Attila (Fotó: Getty Images)
A Mocsi Attilát is alkalmazó Rizespor szombaton a Konyaspor ellen kezdi a török élvonalbeli bajnokságot, a magyar hátvéd reméli, hogy kezdőként számol vele Recep Ucar vezetőedző.

 

– Szombaton a Konyaspor ellen kezdik a bajnokságot: felkészültek?     
– Kemény alapozáson vagyunk túl, két edzőtáborban is voltunk, tizenöt napot töltöttünk Törökországban és tizenötöt Szlovéniában – mondta lapunknak Mocsi Attila, a török Rizespor 26 éves, háromszoros válogatott védője. – Immár apaként nehéz volt ilyen sokat távol lenni a családtól, de a két edzőtábor között kaptunk néhány szabadnapot. Múlt szombaton lejátszottuk az utolsó felkészülési mérkőzésünket, jó állapotban vagyunk, kezdődhet a bajnokság.

– Az előző idény végére visszakerült a Rizespor kezdőjébe: hogy érzi, továbbra is alapemberként számít önre Recep Ucar vezetőedző?     
– Jól teljesítettem a tesztmeccseken, s azt érzem, kezdőként számít rám a szakvezető. Élesben majd kiderül, tényleg így van-e, de a formám rendben van. Egyébként kicsit más volt ez a nyár, mert a bajnokság után hat hét szünet következett, nehéz volt összeegyeztetni a pihenést és az egyéni munkát. Szerencsére sikerült, erőnlétileg és mentálisan is tökéletes állapotban várom a rajtot.

– Érkezett és távozott is középső védő a nyáron: mekkora harc van a csapatba kerülésért?     
– Az eddigi három rizesporos idényemben nagy volt a vetélkedés a belső védő posztján, válogatott játékosok jöttek, igyekezett a klub folyamatosan erősíteni. Ráadásul a költségvetésünk a Galatasaray, a Fenerbahce, a Besiktas és a Trabzonspor után az ötödik legnagyobb, szóval kiváló játékosok érkeznek hozzánk. De ez nem is probléma, megvan az egészséges versenyszellem, ami nekem is jót tesz. A lehető legjobban kell teljesíteni a csapatba kerülés érdekében. Az előző évadhoz hasonlóan Modibo Sagnannal alkothatom a védelem közepét, megfelelően kiegészítjük egymást, ballábas, ami nagy előny. De szerepelnek még középső hátvédek a keretben, úgyhogy van konkurenciaharc.

– Milyen erős most a Rizespor?     
– Törökországban még ezután következik a nagy mozgás a piacon, mi is várunk még három-négy új játékost. Jól szerepeltünk a nyári tesztmeccseken, az igazi erőfelmérő a Hull City elleni mérkőzés volt, amelyen az első félidőben nagyon jól futballoztunk. De a többi találkozónk is rendben volt, az utolsón, az egyiptomi kupagyőztes Pyramids ellen is mi voltunk a jobbak.

–  Sztárokkal lett gazdagabb a nyáron a Süper Lig, köztük a legnagyobb a Liverpoolból érkező Mohamed Szalah. Mit szól ehhez?     
Be kell vallani, hogy ezek a klasszisok elsősorban a pénz miatt jönnek, igaz, ha rossz lenne a bajnokság, nem lehetne idecsábítani őket. Nyilván ilyen szintű játékosokkal emelkedik a liga színvonala, ezt évről évre én is érzem. A feljutók is több millió eurót költöttek már, a Serie A-ból és a Bundesligából erősítenek, vagy éppen a Genk egyik húzóemberét szerződtetik. Nagyon erős a török liga.

– Ki lesz a bajnok?     
– Sallai Roland csapata, a címvédő Galatasaray természetesen ismét versenyben lesz az aranyért, valamint a nyáron jelentősen megerősödő Fenerbahce is. Szintén a bajnoki címért harcolhat a Besiktas és Mohamed Szalahot megszerző Trabzonspor – ez utóbbi együttes elleni a legnagyobb rangadónk, az egyiptomi csillag pedig még inkább emeli a párharc rangját. Bár ő szélső, így nem nekem kell majd rá figyelni, biztosan jó lesz ellene futballozni.

– És a Rizespornak hol lehet a helye a tabellán?     
– Az ötödiktől lefelé bárhol – de remélhetőleg minél feljebb. A célunk, hogy jobb helyezést érjünk el, mint az előző idénybeli nyolcadik hely.

– Egy év van hátra a szerződéséből, lehetett hallani érdeklődőkről. Marad Rizében?     
– Amíg nyitva a játékospiac, semmit sem tudok biztosra kijelenteni… A felkészülést mindenesetre úgy végeztem, hogy megtartsam a helyem a Rizespor kezdőjében, és a lehető legjobb állapotban várjam a bajnoki rajtot.

 

 

Legfrissebb hírek

Videó: Callum Styles bombagólt lőtt a Championshipben

Légiósok
11 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf tizennyolc védése a Bundesligában

Kézilabda
11 órája

NS-infó: Cipruson folytatja Tamás Márk

Légiósok
13 órája

Bolla Bendegúz: Vezérszerepet várnak tőlem a Rapidnál

Légiósok
22 órája

Keresztes Krisztián: Ha hiszel magadban, te fejeled el a labdát

Légiósok
23 órája

Edzőt váltott Molnár Ádin csapata

Minden más foci
2026.09.01. 16:17

Blackburn: Tóth Balázsért nem érkezett írásos ajánlat, és nem amiatt maradt ki a keretből – NS-infó

Légiósok
2026.09.01. 15:23

Major Sámuel Bulgáriában harcol az álmaiért – hiszi, hogy még bármit elérhet

Légiósok
2026.09.01. 14:42