Major Sámuel Bulgáriában harcol az álmaiért – hiszi, hogy még bármit elérhet

– Vasárnap a Ludogorec ellen megszerezte felnőttpályafutása első élvonalbeli gólját. Hogyan emlékszik vissza rá?
– Egy labdaszerzésből indult a támadásunk, aminél éreztem, hogy lehet keresnivalóm a kapu előtt – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a Szpartak Várna középpályása, Major Sámuel. – Végigmentem a támadással, nagyon jó passzt kaptam és már csak be kellett lőni, mondhatni, hogy könnyű gól volt, örülök, hogy jól jött ki a lépés. Érdekesség, hogy két fordulóval ezelőtt is kaptam egy jó passzt Anton Ivanovtól, de akkor kihagytam a helyzetemet, most viszont a meccs előtt szólt, hogy megint be fogja adni a labdát, de most már lőjem be. Szerencsére sikerült.

MAJOR SÁMUEL ELSŐ GÓLJA BULGÁRIÁBAN

– Júliusban szerződött Várnába, azóta öt bajnokin játszott, milyen tapasztalatok szerzett eddig?
– Olyan még nem fordult elő velem mint itt, ugyanis másfél hónap alatt már a harmadik edzőmmel dolgozhatok együtt, és mind a három szakember más felfogásban képzelte el a csapatot, más-más típusúak az edzések is. Az első itteni edzőm a Cserno More elleni, a városi derbin csaknem húsz év után elért győzelmet követően mondott le váratlanul, majd az őt követő Jaszen Petrov sorozatban három vereség után köszönt el. A mostani edzőnk, Vaszil Petrov egy hete vette át a csapat irányítását. Ő a korábbiakhoz képest sokkal agresszívabb letámadást kér tőlünk a labdavesztések után és a labdával is bátrabban mentünk előre, ezzel a taktikával sikerült meglepni az ellenfelet, ennek lett az eredménye a pontszerzés.

– Az előző idényben még Marosvásárhelyen, a román másodosztályban játszott. Mekkora ugrás volt azok után a bolgár élvonal?
– Bizonyos szempontból azt mondhatom, a romániai egy évem jól felkészített arra, hogy megtanuljam kezelni a bizonytalan helyzeteket is. Ugyanakkor Várnában szerény, de kiszámítható körülmények között készülünk, van egy edzőpályánk, egy konténerben berendezett konditerem és még a gyepszőnyeg állapota is rendben van. A klubot egy korábbi ultra vezeti, aki nagyon elkötelezett és a lehetőségeihez mérten mindent megtesz, hogy a játékosoknak csak a futballal kelljen foglalkozniuk. Szakmailag ez nagy váltás, nagy előrelépés számomra. Egyrészről azért, mert itt nagyon sok a brazil és a portugál légiós, ami még Ausztriához képest is újdonság számomra. Más stílusú ellenfelekkel találkozom a pályán, sokkal jobb, képzettebb játékosokkal kerülök szembe, mint a román másodosztályban és persze az iram is jóval nagyobb. Másrészről itt nemzetközi kupaszereplő csapatok ellen játszhatok, ami szintén segít a fejlődésben. Az előző fordulókban előbb a BL-induló Levszkivel játszottunk, majd jött az elmúlt években folyamatosan valamelyik európai csoportkörben szereplő Ludogorec, legközelebb pedig a kupagyőztes CSZKA Szófiával találkozunk. Ilyen mérkőzésekre van szükségem ahhoz, hogy előre tudjak lépni és harcolni tudjak azokért a célokért, melyeket kitűztem magam elé, amikor még tizenöt éves gyerekként először távoztam Debrecenből és Ausztriába igazoltam.

– Azok után, hogy az elmúlt években másodosztályú csapatokban játszott, itthon alighanem már sokan leírták önt. Van visszaút?
– Nyilván rosszul esett, hogy leírtak, ami miatt van bennem egy dac, de nem haragszom senkire. A Kozármislenynek, ahol két idényt is játszottam, például sokat köszönhettem. A klubommal most az a cél, hogy a középmezőnyben végezzünk, az egyéni célom pedig, hogy ismét Nyugat-Európában, élvonalban futballozhassak és a gyerekkori álmaim között persze a felnőttválogatottság is szerepelt, ha lépésről lépésre fejlődni tudok, talán még erről sem kell lemondanom. De mindig a következő lépésre kell koncentrálnom, most arra, hogy Bulgáriában bizonyítsak.

MAJOR-GÓL AZ U17-ES VB-N, 2019-BEN, NIGÉRIA ELLEN

– Mi az, amiben változtatnia kellett ahhoz, hogy újra magasabb szinten futballozhasson?
– A lehető legjobb körülmények között sajátíthattam el az alapokat Salzburgban, kiváló szakemberektől tanulhattam, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a Salzburg korosztályos csapatában Matthias Jaissle volt az edzőm, aki ma már a Newcastle United menedzsere és az akkori stábjából is többen követték őt Angliába. Sajnos nekem nehezebben ment az átmenet a felnőtt és az utánpótlás-futball között, mint ahogy azt szerettem volna, hiányoztak a játékpercek, és ezt nem volt könnyű feldolgozni. A fejlődéshez leginkább mentálisan kellett megerősödnöm. Hogy ne gondoljam túl a dolgokat, és mindig az adott helyzetre koncentráljak, ne azzal foglalkozzak, ami már elmúlt, mindentől függetlenül az adott szituációban tudjam a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. Ne törődjek a körülményekkel, azzal, hogy éppen milyen poszton kell játszanom, vagy azzal, hogy ki az ellenfél. Ebben sportpszichológus is segített, és hiszek abban, hogy Jézus Krisztus is mellettem áll. Lehet, hogy az én utam nem nyílegyenes, hanem kerülőutakkal, buktatókkal teli, de lépésről lépésre bármit elérhetek, csak rajtam múlik.