Légiósok: kirúgták Bárány Donáték edzőjét

L. M.L. M.
2026.11.02. 11:32
Már nem Robin Peter irányítja az ADO Den Haagot (Fotó: Getty Images)
Már nem Robin Peter irányítja az ADO Den Haagot (Fotó: Getty Images)
Megvált vezetőedzőjétől a Bárány Donátot is soraiban tudó, holland első osztályú ADO Den Haag – jelentette be a klub a hivatalos közösségi oldalain.

„Az ADO Den Haag a csalódást keltő sportszakmai eredmények miatt – azonnali hatállyal – megszünteti együttműködését Robin Peter vezetőedzővel. A klub köszönetét fejezi ki Robinnak az elvégzett munkáért, és nagy elismeréssel tekint vissza a bajnoki címre, valamint az Eredivisiébe történt feljutásra” – írja közleményében az ADO Den Haag. 

Robin Peter tavaly nyáron vette át az akkor még másodosztályú klub irányítását, amely a vezetésével bajnokként jutott vissza a holland élvonalba. A második idénye azonban korántsem indult fényesen, az ADO Den Haag a legjobbak között csupán a harmadik meccsén szerezte meg az első pontját, az első győzelemre pedig több mint két hónapot kellett várni – ezt éppen a PSV Eindhoven ellen aratta. A siker óta azonban ismét három meccse nyeretlen az együttes, ráadásul tizenegyesek után kiesett a Holland Kupából is, ahonnan a negyedosztályú Excelsior 31 ütötte ki. Peter utódjáról még nem adott információt a klub.

Bárány Donát a sérülését követően vasárnap visszatért a csapatba, a Zwolle elleni vereség alkalmával kapott 12 percet. 

HOLLANDIA
Eredivisie
Zwolle–Den Haag 1–0
Den Haag: Bárány Donát a 78. percben állt be csereként.

 

 

Legfrissebb hírek

„Szerencsétlen eset” – Bárány újabb sérüléséről nyilatkoztak Hollandiában

Légiósok
2026.10.26. 13:36

Bárány Donát: Nem mondom, hogy jobbak voltunk, de ők se

Magyar válogatott
2026.09.29. 07:18

Rossi: Edzőtábor helyett inkább kórháznak tűnik egy ilyen összetartás, de versenyképesek leszünk

Magyar válogatott
2026.09.27. 19:54

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Bárány Donát: felépülés, gól, meghívó

Magyar válogatott
2026.09.21. 08:12

Bárány Donát is válogatott meghívót kapott

Magyar válogatott
2026.09.20. 12:34

Bárány Donát az első hollandiai góljával pontot mentett csapatának

Légiósok
2026.09.19. 18:42