„A magyar közegben többet ér az ismeretség, haverkodás, mint a teljesítmény”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.29. 08:45
Tehetséges kapusnak tartották Steer Bencét, tagja volt az utánpótlás-válogatottnak is. Miután a Vasasban nevelkedő labdarúgó a Pécsi MFC-hez szerződött, úgy tűnt, NB I-es játékos válik belőle. Ám nem lett az – sőt, mint oly sok fiatal, egy év után megunva a bizonytalanságot, a kilátástalanságot, külföldre ment, és meg sem állt Norvégiáig.

„Hosszas szervezés után, segítséggel és egy kedves barátom, Rézmányi György közbenjárásával kerültem ki próbajátékra Norvégiába – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére Steer Bence. – Több csapat is figyelt, végül a harmadosztályban szereplő Nardo FK labdarúgója lettem.”Steer Bence. – Több csapat is figyelt, végül a harmadosztályban szereplő Nardo FK labdarúgója lettem.”

Steer a Nardo mezében (Fotó: nardofk.no)
Steer a Nardo mezében (Fotó: nardofk.no)

De vajon miért veszi nyakába a világot egy magyar fiatal? Miért nem érzi biztonságban magát itthon, miért nem hiszi el, hogy ha keményen dolgozik, előbbre juthat?

„Vegyes érzésekkel jöttem el a PMFC-től – folytatta Steer Bence. – Egyrészt az ott töltött év alatt belekóstolhattam az élvonal légkörébe, mert ugyan egyetlen bajnokit sem játszhattam, ettől függetlenül sok tapasztalatot szereztem. Másrészt pedig csalódott vagyok, mert a képességeim alapján előrébb kellett volna jutnom a kapusok közötti versenyben. Most télen ez talán meg is történhetett volna, de úgy láttam, hogy az előmenetel tekintetében sokkal többet ér a jó kapcsolat, az ismeretség, a haverkodás, mint a teljesítmény. Tudom, furcsának tűnhet egy fiatal szájából, de ez jellemző a magyar futballközegre.”

Kijózanítóan kemény szavak, de nézzük, milyen körülmények fogadták a fiatalembert a norvég harmadik vonalban.

„Ami az itteni körülményeket illeti, néha úgy érzem, mintha egy másik világba csöppentem volna – mondta a kapus. – Bár a csapatom papíron amatőrnek számít, ebből mit sem érzek, mi több, a télen profi szerződést kaptam. Első számú kapusnak számítok, bíznak bennem és elismernek. A munka minősége hasonló, mint otthon, talán néha kicsit keményebb, a szembetűnő különbség az, hogy itt a játékosok nem viszik ki a pályára a mindennapi gondjaikat. Ha edzés van, csak arra koncentrálnak, ez pedig jobbá teszi a munka minőségét. A stílust tekintve itt egyszerűbb, racionálisabb játékot játszanak, több íveléssel, beadásokkal, kevesebb kombinatív játékkal, de így is abszolút élvezhető. A kapusedzések nagyjából megegyeznek az otthoniakkal, így sok újdonságot nem tudtak mutatni nekem. Csapatomat egy otthoni NB II-es együtteshez hasonlítanám, az itteni másodosztályúak zöme pedig nem lógna ki a magyar NB I-ből. Az edzéseink színvonala és intenzitása megfelelő, így aztán fejlődhetek, mert idővel szeretnék magasabb osztályban is védeni, de már nem Magyarországon.”

Legfrissebb hírek

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43

Labdarúgás: a PMFC a fiatalokra támaszkodva térne vissza az élmezőnybe

Utánpótlássport
2024.11.28. 09:01

NB III: a Pécs és a Paks II is nyert otthon az utolsó idei bajnokiján

Labdarúgó NB II
2024.11.23. 16:27

Curling Eb: női csapatunk vereséget szenvedett a norvégoktól

Egyéb csapat
2024.11.19. 21:18

Női NB I: öt góllal küldte haza a PMFC-t a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2024.11.03. 16:43

Női NB I: rangadót nyert a Győr a Fradi vendégeként, nyert az MTK és a Pécs is

Labdarúgó NB I
2024.10.19. 21:10

NB III: a Pécs új többségi tulajdonosa korábban klubigazgató és ügyvezető is volt – nagy tervei vannak a klubbal

Labdarúgó NB II
2024.10.18. 23:18

Mátyus János: Szerintem José Mourinho sem bírta volna azt a csapatot benn tartani

Labdarúgó NB I
2024.10.02. 16:18
Ezek is érdekelhetik