Az Inter új szívet ajánlott magyar tehetségének - ő nem kockáztatott

– 2007-ben nagy reményekkel került Olaszországba. Egy interjúban akkor azt is mondta, egy év múlva már az Inter felnőtt keretéhez szeretne kerülni. Ehhez képest nagyon hamar véget ért az olaszországi karrierje. Az előző szezonban már a megye I/B-ben rúgdosta a gólokat, ebben az idényben viszont már sehol sem játszik. Mi történt?
– Amikor Vácról kimentem Olaszországba, minden olyan szépen alakult. Valóban elérhetőnek tűnt az Inter felnőttcsapata. A Serie C-ben szereplő Pro Sesto ifjúsági csapatában kezdtem futballozni, az Inter sok fiatalt adott kölcsön ennek a csapatnak. Fél szezon alatt 20 gólt szereztem, és az évad végén bajnokok lettünk, de én már nem voltam ott, amikor az aranyérmeket osztották. A karácsonyi szünet után január első napjaiban épp utaztam volna Olaszországba, amikor elájultam a repülőtéren. Kórházba szállítottak, kiderült, hogy a szívemmel van probléma – épp akkor, amikor a pályán a legjobban mentek a dolgaim – kezdte a Nemzeti Sport Online-ak adott interjút Nikischer György.

– Rögtön tudta, hogy nagy a baj?
– Nem. Az első vizsgálatok után még nem találtak semmit. Aztán újabb vizsgálatok következtek, melyek során megállapították, hogy szívnagyobbodásom, illetve szívbillentyű- és szívritmuszavarom van.

– Azt lehet tudni, hogy ezt mi okozta, és hogyan nem vették korábban észre?
– Ez egyrészt lehet egy születési rendellenesség következménye, másrészt volt egy influenzám, ami ráhúzódott a szívemre, és ez rontotta a helyzetet. Korábban itthon és Olaszországban is számos vizsgálaton estem át a pályafutásom során, de sohasem állapítottak meg semmit, igaz, ezek nem voltak olyan részletes vizsgálatok, mint amelyeken később átestem. Az orvosok szerint ez olyan probléma, ami eredhet születési rendellenességből, de az idő múlásával fokozatosan jön elő.

– Nem is voltak előjelei?
– A terheléses vizsgálatokon általában a legjobbak között voltam, mindig mindenben törekedtem is arra, hogy lehetőleg a legjobb legyek. Korábban nem voltak panaszaim, sőt általában egészséges voltam, sérülések sem nagyon hátráltattak. Jóval korábban volt ugyan már problémám a szívemmel, de az orvosok szerint ez nem függött össze a később megállapított betegséggel.

VÁLASZTANOM KELLETT: „A FOCI VAGY AZ ÉLETEM”

– Miután felállították a diagnózist, mit tanácsoltak az orvosok?
– Tulajdonképpen választás elé állítottak: a futball és az élet között kellett döntenem. A hazai orvosok elmondták, hogy műtéti beavatkozásra van szükség, ami után viszont el kell felejtenem a profi sportot.

– Mit szóltak az Internél?
– A csapattársak végig mellettem álltak, mindenkitől kaptam sms-t, és többekkel ma is tartom a kapcsolatot. A klubnál pedig felajánlották, hogy kaphatok egy másik szívet. A beavatkozást kiváló európai szakemberek végezték volna, azok, akik az Inter korábbi nigériai csatára, Nwankwo Kanu műtéténél is közreműködtek.

– De nem merte bevállalni...
– Nem. Nem tudtam megbarátkozni a gondolattal, hogy egy idegen szívvel éljek. Más részről túl nagy volt a kockázat, sok komplikáció léphetett volna fel, a beavatkozást pedig idegen környezetben, külföldön végezték volna, így nem tartottam jó ötletnek. Ráadásul nagyon gyorsan kellett döntést hoznom, és a környezetem is nagyon le akart beszélni.

MÁR CSAK AKKOR „FÁJ" A SZÍVE, HA AZ INTERT LÁTJA FUTBALLOZNI

– Megbánta a döntést?
– Nem tudom... Mióta itthon elvégezték az említett szükséges beavatkozást, azóta problémamentes vagyok.

– A futballal teljesen felhagyott?
– A 2009–2010-es szezonban játszottam a Pest megye I/B-ben a Verőce színeiben, nyolc meccsen tíz gólt szereztem. Ám most már vannak sokkal fontosabb dolgok is, így a futball háttérbe szorult. Ebben az évben már nem játszottam, az idén fogok érettségizni, aztán szeretnék továbbtanulni.

– Lelkileg hogyan bírta ezt az egészet?
– Máig nem tudtam teljesen feldolgozni. Az a legrosszabb, amikor leülök Inter-meccset nézni...

– Kikkel játszott együtt, amikor kikerült Olaszországba? Vannak, akik azóta eljutottak az első csapatig? Hogyan élte meg azt a pár hónapot, amelyet kint töltött?
– Amikor kimentem próbajátékra, akkor Mario Balotelli volt a csatártársam. Az edzőtáborban pedig együtt laktam Roberto Mancini fiával (Filippo Mancini ma alacsonyabb osztályban futballozik – a szerk.), és amikor kikerültem, Filkor Attila is sokat segített, aki már régebb óta az Inter játékosa volt. Egyébként az első csapat nagyon elszigetelődött a fiataloktól. Ami a körülményeket illeti: minden nagyon más volt, mint itthon. Az edzések sokkal dinamikusabbak, gyorsabbak voltak, és mindenre sokkal jobban odafigyeltek, mint Magyarországon. Személyre szabottan előírták, hogy ki, mikor, mit ehet: valaki csak üres tésztát kapott, valaki szószt és húst is kapott mellé. Valaki desszertet is kapott ebéd után, valaki csak egy almát. Én 190 centisen és 80 kilósan mentem ki, nem éreztem, hogy fölösleg lenne rajtam, itthon nem is mondta senki, de kint sokallták a súlyom. Ezért nekem maradt az üres tészta, aztán az első kéthetes edzőtábor során rögtön leadtam öt kilót, és akkor már megfeleltem az elvárásoknak.

– Annak idején a korosztályos válogatottakban is szerepelt. Akár az egyiptomi U20-as vb-n is játszhatott volna, Németh Krisztiánnal jó párost alkothattak volna.
– Krisztián idősebb korosztályba tartozik, de abból az U20-as válogatottból többek között Gulácsi Péterrel, a Simon testvérekkel, Kádár Tamással vagy éppen Varga Rolanddal korábban játszottam együtt, tehát a korom alapján ott lehettem volna az egyiptomi hősök között.

– Hogyan képzeli a jövőjét futball nélkül?
– Most a már említett érettségire összpontosítok, aztán szeretnék továbbtanulni gazdálkodási menedzsment szakon. Talán másban is lehetek még olyan sikeres, mint a labdarúgásban, mert az a történet ennyi volt.