Fucsovics Márton főtáblás Dubaiban

Vágólapra másolva!
2025.02.23. 10:17
Fucsovics Márton főtáblás Dubaiban (Fotó: Getty Images)
Fucsovics Márton második mérkőzését is megnyerte a selejtezőben, ezzel feljutott a főtáblára a 3.2 millió dollár (1.2 milliárd forint) összdíjazású dubai kemény pályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 84. magyar játékos az első körben csupán egy játékot vesztve búcsúztatta a szlovák Jozef Kovalíkot (123.), vasárnap azonban már jóval nehezebb ellenfél, az olasz Luca Nardi (85.) várt rá, aki a múlt héten, Dohában játszmát nyert a volt világelső spanyol Carlos Alcaraz ellen.

A 33 éves Fucsovics korábban még nem találkozott a 21 esztendős riválissal, az első meccsük pedig szoros csatát hozott. Az első szettben egy-egy brékkel jutottak el a rövidítésig, amelyben a magyar teniszező már 5–1-re is vezetett, de végül „csak” 7–5-re nyert, s ezzel előnybe került.

A második játszma is szoros küzdelmet hozott, egymás után három bréket is láthatott a közönség, aztán Fucsovics 3:2 után kétszer is hozta az adogatójátékát, és 5:4-nél a mérkőzésért szerválhatott. Sikerrel járt, már az első meccslabdáját értékesítette, így sorozatban a kilencedik találkozóját megnyerve készülhet a főtáblára.

A 32-es mezőnyben ott lesz Marozsán Fábián (57.) is, aki a spanyol Roberto Bautista-Aguttal (54.) játszik az 1. fordulóban.

ATP, DUBAI
FÉRFI EGYES, SELEJTEZŐ, 2. forduló
Fucsovics Márton (4.)–Luca Nardi (olasz, 5.) 7:6 (7–5), 6:4

 

Legfrissebb hírek

Marozsán négy helyet előrelépett a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.04.14. 11:14

Tenisz: Piros Zsombor feladta a negyeddöntőt Madridban

Tenisz
2025.04.11. 15:26

Piros Zsombor legyőzte a korábbi top 20-as játékost a madridi tenisztornán

Tenisz
2025.04.09. 21:30

Búcsúzott a Marozsánt kiejtő Monfils, Djokovics sem jutott tovább Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.09. 19:12

Barcelonában vagy Münchenben folytatja Marozsán Fábián

Tenisz
2025.04.08. 11:03

Piros Zsombor főtáblára jutott a madridi tenisztornán

Tenisz
2025.04.07. 15:46

Továbbra is három magyar van a legjobb százban a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.04.07. 11:05

Marozsán top 50-es teniszező legyőzésével kezdett a monte-carlói torna selejtezőjében

Tenisz
2025.04.05. 20:26
Ezek is érdekelhetik