Gera számára szép emlékű stadionban térhet vissza

Vágólapra másolva!
2011.09.07. 13:25
null
Gera a Norwich ellen léphet újra pályára (Fotó: Action Images - archív)
Címkék
Sérülése után a héten már ismét társaival edzett Gera Zoltán, az angol labdarúgó-élvonalban szereplő West Bromwich futballistája. Roy Hodgson, a csapat menedzsere elmondta, a magyar válogatott támadó fizikai állapota jó, azonban régen játszott mérkőzést, így nem biztos, hogy a Norwich elleni vasárnapi bajnokin pályára léphet.

 

„Zoltán még nem áll készen egy mérkőzésre, hiszen legutóbb az előző szezon végén lépett pályára, azonban fizikailag jó állapotban van. Már a Norwich elleni bajnokin is játszhat, attól függ, a válogatott meccsekről visszatérők milyen állapotban lesznek” – mondta Roy Hodgson a klub hivatalos honlapjának.

A West Brom játékosai közül Paul Scharner (osztrák), James Morrison (skót), Graham Dorrans (skót) és Chris Brunt (északír) ölthette magára hazája címeres mezét a legutóbbi Eb-selejtezőkön.

„Ha van alternatíva, akkor pihentetném Gerát, hiszen még csak két edzést csinált végig a héten. Hosszú szezon elé nézünk, nem akarom őt addig játszatni, amíg nem muszáj” – tette hozzá a birminghami csapat menedzsere, majd kitért az orvosi stábra.

„A Mark Gillett vezette orvosi stáb mindig hangsúlyozta, hogy Zoltán a Norwich elleni bajnoki előtt már edzésbe állhat, és tessék, így is lett” – nyilatkozta Hodgson.

Érdekesség, hogy Gera utolsó gólját a West Bromwichban 2008 áprilisában épp a Norwich otthonában szerezte, azon a mérkőzésen csapata 2–1-re győzött, ezzel megnyerte a Championshipet, és feljutott az élvonalba.

Gera, aki júliusi bokaműtétje után lábadozott mostanáig, augusztus elején kettő plusz egy évre szóló szerződést kötött a birminghami klubbal, amelyben 2004 és 2008 között szerepelt.

Legfrissebb hírek

Szerb Szuperliga: Jedinsztvo–Topolya

Minden más foci
6 perce

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
7 perce

Kilencből nyolc: közel volt a Bundesliga-rekord, de a Freiburg meccse közbeszólt

Német labdarúgás
12 perce

A Sepsi-SIC nyerte meg a női kosárlabda Román Kupát

Kosárlabda
23 perce

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
29 perce

Koman Vladimir: Hiányzott a futball öröme

Labdarúgó NB II
33 perce

Schmidt Ádám: a magyar fiataloknak egyedülálló lehetőségeik vannak a sportolásra

Egyéb egyéni
38 perce

Segít a miniszterelnök, rendeződik a Haladás helyzete

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik