Légiósok: a magyar futball nagy ígérete 16 évesen debütált a Köbenhavn első csapatában!

Vágólapra másolva!
2023.10.12. 17:20
null
Németh Hunor Vajk bemutatkozott (Fotó: Facebook.com)
Múlt héten megírtuk, hogy a Nemzeti Sport értesülései szerint több európai topklubnál is felfigyeltek a dán FC Köbenhavn 16 éves magyar U-válogatott középpályására, Németh Hunor Vajkra. A játékos csütörtökön – felkészülési mérkőzésen – bemutatkozott a koppenhágaiak első csapatában.

 

Információink szerint a válogatott szünet miatt a Köbenhavn feltöltötte keretét hét U19-es játékossal, ők szerdán már az első csapattal edzettek. Csütörtökön a klub egy zárt kapus, 45+20 perces edzőmeccsen lépett pályára a Bröndby ellen.

A Köbenhavn több fiataljának is lehetőséget adott, mint például Németh Hunor Vajknak, a Bröndby viszont a lehető legerősebb tizenegyével állt ki.

A magyar U-válogatott középpályást a meccs után az U19-es csapat edzője értékelte, aki a bátorságát emelte ki, hogy folyamatosan kérte a labdát, így sokat volt játékban.

Menedzsere, Esterházy Mátyás legutóbb így nyilatkozott a Nemzeti Sportnak a magyar futball egyik legnagyobb tehetségéről: „Az a tény, hogy Németh Hunor tizenhat évesen a dán U19-es ligában szerepel, eleve ráirányítja a topcsapatok figyelmét, mert hétről hétre olyan minőségi teljesítményt nyújt, aminek köszönhetően folyamatosan lehetőséget kap az idősebbek között, és két gólt is szerzett már. Ehhez jön még hozzá az UEFA Ifjúsági Liga, amelyre minden topklub odafigyel, megfigyelőket küld a mérkőzésekre. Hunor személyisége nagyon jó kombinációt alkot. Győrben született, de kisgyerekkora óta Dániában él, nagyon nyitott, sokat kérdez, folyamatosan tanulni, fejlődni szeretne, ugyanakkor az a típus, aki minden körülmények között felelősséget vállal a tetteiért. Sok itthon felnőtt gyerekből ez hiányzik.”

A játékosügynök hozzátette, a tehetség célja, hogy a korosztályos csapatból kikerülve a következő másfél évben az első keret tagjává váljon.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
17 perce

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
2025.04.14. 12:46

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
2025.04.14. 11:15

A sors két évet elvett tőle – most az Atlético világbajnokai ellen készül Nikitscher Tamás

Légiósok
2025.04.11. 17:41

Csongvai Áron: Ki akartam lépni a komfortzónámból

Légiósok
2025.04.10. 08:28

Szoboszlai, horgászat, tetoválások – Bolla Bendegúz nemzetközi kupanegyeddöntőre készül

Légiósok
2025.04.09. 15:34

Gazdag Dániel klubot válthat, távozhat a Philadelphia Uniontól – NS-infó

Légiósok
2025.04.09. 15:28

Légióskörkép: Csongvai Áron megszerezte első svéd bajnoki gólját

Légiósok
2025.04.07. 10:31
Ezek is érdekelhetik