Légiósok: bejelentkezett az Aston Villa is Szalai Attiláért – sajtóhír

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.22. 13:38
null
Újabb európai topligás csapat jelentkezett be Szalai Attiláért (Fotó: AFP)
A török fanatik.tr és a fotomac.tr értesülése szerint az Aston Villa 17.3 millió eurós ajánlatot tett a Fenerbahce magyar hátvédjéért, Szalai Attiláért.

 

A török sajtó korábban arról írt, hogy a Fenerbahce 20 millió euró alatt nem szeretné eladni a 23 esztendős hátvédet, ráadásul a csapat újdonsült vezetőedzője, Vítor Pereira is úgy nyilatkozott a török Fanatiknak, hogy Szalai Attila a gárda egyik legjobb játékosa, ezért szüksége van rá a következő idényben is. „Maradnia kell, mindegy, hogy milyen jó ajánlatot tesznek érte."

A legfrissebb hírek szerint azonban az Aston Villa is bejelentkezett Szalai Attiláért, amely együttes a Birmingham Live szerint a Royal Antwerphez távozó Björn Engelst pótolná a magyar futballistával. Az együttes az értesülések alapján 17.3 millió eurót ajánlott a labdarúgóért.

Szalai Attila januárban érkezett a török együtteshez 2 millió euró ellenében, s teljesítményével számos európai topligában játszó együttes figyelmét felkeltette. A transfermarkt.de adatai alapján a jelenlegi értéke 7 millió euró.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 15:40

Játékosként Euroligát nyert, most az év edzője lett – ez másnak eddig nem sikerült

Kosárlabda
2025.04.17. 14:59

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
2025.04.17. 14:05

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.04.17. 12:07

Átgázolt a Crystal Palace-on a Newcastle, így még van esélye utolérni Szoboszlaiékat

Angol labdarúgás
2025.04.16. 22:39

Kerkez is jelölt a PL Év Csapatába az EA FC 25-ben

Angol labdarúgás
2025.04.16. 19:52

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59

Dunát lehetne rekeszteni a Thomas Müllerre pályázó klubokkal – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.16. 17:37
Ezek is érdekelhetik