Légiósok: Én vagyok a főnök, úgy is hívnak, hogy „Boss!” – Ádám Martin

- Hogyan telnek a napjai Portugáliában?
- Köszönöm, jól. No és sok munkával - válaszolta lapunknak Ádám Martin, a dél-koreai bajnok Ulszan Hyundai 28 éves, tízszeres magyar válogatott csatára. - Nem mintha bármi gond lenne ezzel, ebben az időszakban ez a hangsúlyos. Január másodikán tértem vissza Dél-Koreába, negyedikén kezdtünk edzeni, huszonegyedikén repültünk el a portugáliai edzőtáborba, azóta itt vagyunk, szombatig maradunk. Nem állítom, hogy pikk-pakk eltelik ez a három hét... Amíg Magyarországon játszottam, tíz, legfeljebb tizenkét napig tartott egy-egy edzőtábor, ez extra hosszú. Egy rossz szavam sem lehet ugyanakkor, mert jó helyen vagyunk, jók a pályák, jó a szálloda. Minden jó.

- Ha jól sejtem, elfáradnak az edzések végére.
- Altatni senkit sem kell... Míg a magyar csapatok az alapozás során általában naponta kétszer edzenek, itt többnyire egy edzésünk van, talán kétszer volt kettő. Ulszanban még elsősorban a futásból álltak az edzések, Portugáliában szerencsére többet látjuk a labdát. Egy edzés legalább egy és háromnegyed óráig tart, elég intenzív. Futásból itt sincs hiány, a szakmai stáb igyekszik elérni, hogy minél dinamikusabbak legyünk. Le vagyunk terhelve, az biztos.

- A szabadidő mivel telik?
- Noha a délután legtöbbször szabad, senkinek sincs kedve ide-oda menni. Az edzőmeccsek előtt és után videózás van, jut idő arra is, hogy elemezzük, mi működik jól, illetve min kell javítani. Ha nincs közös program, feltalálom magam. A hétvégém például nagyszerűen telt, végignéztem szinte az összes NB I-es meccset.

- Beszéljünk az Ulszan edzőmérkőzéseiről: a Brentford B-t egy nullára legyőzték, a Midtjyllandtól egy nullára kikaptak.
- A Brentford elleni találkozó kifejezetten pörgős volt, a tizenkilenc-húsz éves angolok mentek, mint az őrültek. A tempót felvettük, amiből olyan felkészülési mérkőzés alakult ki, amelynek tényleg volt értelme. A győzelem másodlagos ilyenkor, de azért kellemes érzés volt úgy lejönni a játéktérről, hogy nyertünk. A dánok ellen sem voltunk rosszak, a döntetlen reálisabb végeredmény lett volna. Még egy mérkőzésünk van hátra, pénteken a Lyng­byvel játszunk, jó lenne megint győzni. A bajnokság két hét múlva kezdődik, az eddigi tapasztalatok azt mondatják velem, rendben leszünk a rajtra.

- Alakul az ön formája is?
- A Brentford ellen negyvenöt, a Midtjylland ellen hetven percet töltöttem a pályán, és bár gólt nem szereztem, nem éreztem úgy, hogy rosszul ment volna. Csupán az érdekesség kedvéért említem meg, a dánok ellen úgy játszottam hetven percet, hogy csereként álltam be.

- Ennyire gyengén teljesített, aki kezdett?
- Nem erről van szó, hanem arról, hogy a dél-koreai bajnokságban is kötelező fiatalt szerepeltetni, de nem végig, sőt! Ha nem tévedek, a szabály szerint legalább egy huszonkét éven alulinak kezdenie kell, ám őt bármikor le lehet vinni. Gyakran megesik, hogy egy-egy fiatal az első félidőt sem játssza végig, van, akit már húsz-huszonöt perc után lecserélnek. Feltételezem, az edzőnk már a bajnoki meccsek jegyében változtatott így a Midtjylland ellen.

- Az Ulszan közösségi fórumán több felvétel tanúskodik arról, hogy dél-koreai csapattársai pimaszkodnak önnel.
- Addig heccelnek, amíg úgy rájuk ijesztek, hogy elszaladnak... Amúgy nagyon jóban vagyunk. Én vagyok a főnök, úgy is hívnak, hogy „Boss!” Szóval igen, szórakoznak velem, de lehet is, mert szeretem a tréfát. A kemény munka és a jó hangulat megfér egymást mellett.

- Vajon az idény vége is vidám lesz?
- Azon leszünk, hogy megvédjük a bajnoki címünket. Némi változás volt a keretben, ám a gárda magja megmaradt, ami bizakodásra ad okot. Az előző évadban a bajnokság felénél érkeztem Ulszanba, de a legfontosabb időszakban, az alapszakasz hajrájában és a rájátszásban már itt voltam, gólokkal, gólpasszokkal tudtam hozzájárulni ahhoz, hogy a klub tizenhét év után újra aranyérmes legyen. Szeretném ott folytatni, ahol októberben abbahagytam, remélem, sikerül.