Légiósok: Gulácsi Péter legalább egy trófeát begyűjtene 2021-ben

–Ha csak a futballra összpontosítunk, évek múlva mi jut eszébe a lassan véget érő esztendőről?
–Sok szép emlék ugrik be. Említhetem az augusztusi Bajnokok Ligája-elődöntőt, azt, hogy a magyar válogatottal kijutottunk az Európa-bajnokságra, és a sikerek közé sorolom, hogy a BL jelenlegi kiírásában továbbjutottunk kegyetlenül nehéz csoportunkból. Emellett remek őszi szereplésünkkel a következő év esetleges sikereinek is megágyaztunk, elvégre a bajnokságban, a Német Kupában és a Bajnokok Ligájában egyaránt versenyben vagyunk.

–Ha az előző idényt nézzük, Bundesliga-bronzéremmel és a BL-elődöntővel a Leipzig a maximumot hozta ki?
–Mondhatjuk, hogy az eredménysor a maximumot jelentette, a mostani idényben pedig eddig erőn felül teljesítettünk. Az utóbbi fél év nagyon megterhelő volt, elég csak megnézni, hogyan alakult a csapat programja a Bajnokok Ligája előző kiírásának augusztusi végjátéka óta. A sűrű versenynaptár és a sérülések ellenére jól szerepeltünk, megteremtettük a lehetőségét az előző idény túlszárnyalásának. Ez a Bajnokok Ligájában a legnehezebb, de a Bundesligában és a Német Kupában adva van a lehetőség, hogy jobban szerepeljünk, mint idén tavasszal. A kényszerszünetet követően a Bayern München kiemelkedett a mezőnyből, esélyünk sem maradt a bajnoki címre. Most két pont választ el minket tőlük, a kupában pedig szeretnénk a döntőig menetelni, ahogyan azt kétezertizenkilencben tettük.

–A Leipzig remek formában volt a vírushelyzet miatti leállás előtt, ám a folytatásban a vártnál jóval több pontot hullajtott, míg a Bayern éppen a szünet után kezdett hihetetlen sorozatba. Ott motoszkál a fejében, mi lett volna, ha nem törik meg a lendület?
–Lehetne különböző teóriákat gyártani, de a Bayern München megérdemelten nyerte meg a bajnokságot. Tény, jó formában voltunk, a két hónapos szünet után pedig nem ott folytattuk, ahol abbahagytuk, de az is egyfajta kvalitás, amelyet a müncheniek mutattak, hogy a bizonytalan helyzetben is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Ezen már felesleges gondolkodni, ennél sokkal fontosabb, amit az idei utolsó meccsünk után az öltözőben Julian Nagelsmann mondott nekünk. Arról beszélt, hogy bár tavaly télen vezettük a Bundesligát, most csapatként előrébb tartunk, mint akkor, a fejlődésünk pedig töretlen.

–Személy szerint mely pillanatokra emlékszik a legszívesebben?
–A korábban említett sikerekre mindenképpen, továbbá büszke vagyok rá, hogy Willi Orbánnal együtt első magyar labdarúgóként léptünk pályára a Bajnokok Ligája elődöntőjében. Emellett a huszonkét Bajnokok Ligája-találkozóval beállítottam Korsós György rekordját, a kieséses szakaszban pedig meg is dönthetem. A bajnokságban eddig mi kaptuk a legkevesebb gólt, a legtöbb kapott gól nélküli meccset mi játszottuk, a védési hatékonyságot tekintve vezetek a kapusok rangsorában.

–Amikor a Bundesliga legjobb játékosának választották, azt nyilatkozta lapunknak, szeretné tartani a szintet. Ezek szerint sikerült.
–Alapvetően igen, ugyanakkor nehéz kapusokat és különböző idényeket összehasonlítani, egy-két százalék dönthet az egyik vagy a másik javára. A lényeg, hogy évek óta képes vagyok stabil teljesítményt nyújtani Európa egyik legerősebb bajnokságában, amelyben a léc egyre magasabbra kerül. A csapat nélkül ez természetesen nem sikerülhetne, fontos, hogy hátul ismét stabilak vagyunk, és tudtuk kompenzálni, hogy a nyáron Timo Werner és Patrik Schick elvesztésével csaknem negyven gól távozott a csapattól.

–Az őszi meccsdömping után melyik álláspontot képviseli: kizsigerelik a futballistákat, vagy a mostani helyzetben örülni kell annak, hogy egyáltalán lehet futballozni?
–A legegyszerűbb, ha nem gondolkodunk ezen. Hosszú távon a rengeteg mérkőzés a minőség rovására mehet, ugyanakkor ahhoz, hogy a futball mint üzletág továbbra is működhessen, a kluboknak bevételre van szükségük. A zárt kapuknak senki sem örül, a jegybevételek kiesése és a szponzori szerződések felmondása minden klubot érzékenyen érint, ezt valahogy pótolni kell, amire jelenleg a televíziós közvetítésekből befolyó összegek jelentik a garanciát. Ennek a megterhelő sorozatnak erőnléti és mentális oldala is van, ami többnyire a családon csapódik le. A rengeteg mérkőzés miatt keveset vagyunk otthon, de a sikerek sokat segítenek abban, hogy túltegyük magunkat a nehézségeken.

–A magyar válogatottban a sokszor emlegetett kapussors is utolérte. A Bulgária elleni Eb-pótselejtezőn a mezőny legjobbja volt, védései nélkül aligha jut tovább ilyen simán a csapat, az Izland elleni találkozó elején viszont hibázott. Hogyan csapódott le a lelkében a két találkozó?
–Két szélsőséges esetről beszélünk, de a skála akármelyik végén is álljon az ember, fontos, hogy mindkettőt a helyén kezelje. Nyilván jó érzés bravúrokkal hozzájárulni a győzelemhez, kimagasló teljesítménnyel segíteni a csapatnak, de azt sem szabad kiugróan nagy eredményként megélni. Ugyanez igaz a hiba esetében. Izland ellen mindenki tisztában volt a meccs jelentőségével, lelkileg emiatt volt nehezebb túltenni magam a történteken. Szerencsére fordítottunk, nyertünk, emiatt a hibámon is túlléphettünk. De mivel maximalista vagyok önmagammal szemben, csak akkor tudom igazán élvezni a győzelem utáni pillanatokat, ha hozom azt a szintet, amelyet elvárok saját magamtól.

–Ilyenkor rendre előkerül, hogy a profik azonnal túllépnek a hibán, és a meccs hátralévő részében kizárják, ami történt. Ez jól hangzik, ám egy Eb-kijutásról döntő meccsen lehetséges egyáltalán ilyesmi?
–A történteket nyilván nem lehet megváltoztatni, ezért igyekeztem az előttünk álló nyolcvan percre koncentrálni, az ellenfél lehetőségeinél előre gondolkodni. Ám amikor nálunk volt a labda, és mi támadtunk – amire azért jócskán volt példa –, cikáztak a gondolatok a fejemben. Nem mondom, hogy nyolcvan percig a hibám járt a fejemben, de mivel a kapuból nem tudja helyrehozni a futballista, az idő múlásával egyre inkább tehetetlennek érzi magát. Ilyenkor az a legnagyobb kérdés, mennyire tudja kizárni a történteket, szerintem nekem akkor nagyjából sikerült.

–A győzelem után Magyarország legjobb kapusaként készülhet
az Európa-bajnokságra. Bár az esemény még távolinak tűnik, bele­gondolt már, milyen érzés lesz a Puskás Arénában védeni a kontinenstornán?
–Az Európa-bajnokság nyilván ott motoszkál az ember fejében. Év közben többnyire a Bundesligáról, a Bajnokok Ligájáról és a Német Kupáról beszélünk, de az Eb-t semmivel sem lehet összehasonlítani. Pályafutásom egyik legfontosabb állomása lesz, ilyen tornán akkor is óriási élményt jelent a részvétel, ha a reális esélyeket nézve iszonyúan nehéz három mérkőzés elé nézünk. Mivel addig még a klubomban várnak rám fontos feladatok, nem mondom, hogy mindennap eszembe jut az Eb, de kizárni sem lehet, nem is akarom. Bízom benne, hogy addigra a járványhelyzet is rendeződik annyira, hogy nézők előtt léphessünk pályára.

–Ha már a feladatokat említette, a Leipziggel három sorozatban is versenyben vannak, az együttes évről évre fejlődik, ám trófeát eddig nem nyert. Elismerésre méltó, hogy évek óta a legmagasabb szinten számít alapembernek, mégis, érez-e bármiféle hiányt amiatt, hogy eddig még nem nyert aranyérmet az együttessel?
–Természetesen igen, és célom, hogy a Leipziggel legalább egy trófeát elhódítsunk az idényben. Ha az esélyeket nézzük, erre talán a Német Kupában nyílik a legnagyobb lehetőség, elvégre a Bajnokok Ligájában a legkeményebb a konkurencia, a bajnokságban pedig hónapokon keresztül kell kiegyensúlyozottan szerepelni. A BL-ben nem is mi számítunk a Liverpool elleni párharc esélyeseinek, ezzel együtt az előző kiírás nyolcaddöntőjében kettős győzelemmel ejtettük ki a Tottenhamet, eszünk ágában sincs előre beletörődni a kiesésbe. A Bundesligában a rangadókat többnyire hazai pályán vívjuk, úgyhogy bizakodhatunk.

–Willi Orbán és ön egyaránt alapembernek számít Lipcsében. Elképzelhetőnek tartja, hogy Szoboszlai Dominikkal kiegészülve tavasszal már három magyar válogatott labdarúgó fusson ki rendszeresen kezdőként a pályára?
–Dominik nagyon jó döntést hozott a pályafutása szempontjából, ám annak idején a saját bőrömön tapasztaltam, mekkora ugrást jelent Ausztriából Németországba szerződni. Éreztem a különbséget, pedig én Salzburgból az akkor még német másodosztályban szereplő Leipzighez szerződtem, mégsem voltam könnyű helyzetben. Ehhez képest Dominik most a BL-elődöntős Leipzighez érkezik... Willivel együtt immár négy-öt éve alapembernek számítunk a csapatban, kívülről talán nem is látszik, mennyi energiát és erőfeszítést igényel, hogy tartsuk a szintet egy olyan közegben, amelyben minden meccsen és edzésen a maximumot kell nyújtani, óriási a konkurenciaharc. Ez a csapat hétről hétre győzelmi kényszerben lép pályára, az eredményekkel együtt a nyomás is nő, ebbe a közegbe kell most beilleszkednie Dominiknek. Biztos vagyok benne, hogy megkapja a lehetőséget, a tehetsége alapján élhet vele, de mivel ezen a szinten még az út elején jár, nem szabad türelmetlennek lenni vele szemben.