Légiósok: Szeretnék még az NB I-ben futballozni – Kádár Tamás

– Milyen itthon?
– Nagyon élvezem – mondta lapunknak Kádár Tamás, a kínai Tiencsin Tigers 31 éves, 51-szeres magyar válogatott védője, akivel az egyik Duna-parti kávézóban találkoztunk. – Van időm a családdal lenni, sokat vagyok otthon édesanyáméknál Veszprémben. A barátokkal is sok időt töltök, eljárunk horgászni, kikapcsolódni. Ami nagyon zavar, hogy itt, Budapesten mindenhol dugó van. Most is háromnegyed óra alatt értem ide.

– Mondja ezt olyasvalaki, aki Kínában tizenhárommilliós városban él...
– Ott még sincs ez. A többség elektromos motorral jár, két sáv van az autóknak, plusz egy az elektromos motoroknak. Mindenki ott száguldozik, az ötéves kisgyerektől kezdve a nyugdíjaskorúakig.

Tiencsinben magyar borpince is van

– Autóval vagy motorral jár?
– Sajnos nem vezethetek, külön vizsgát kellene letennem. Az edzések előtt sofőr jön értem, hátul üldögélek, amíg kiérünk a pályára. Kicsit bánom, hogy nem vezethetek, hiszen imádok a volán mögött ülni. Odakint húsz perc alatt kint vagyok az edzőközpontban, mindegy, hogy délelőtt vagy délután van a tréning.

– A város melyik részén lakik?
– Úgy választottam, hogy a stadion és a központ is közel legyen. Hotelben lakom, ami egyébként nagyon szép, van hátsó nagy parkja, erdős területtel, vízpart mellett fekszik. A szállodában zömében külföldiek dolgoznak, úgyhogy beszélgetni is van kivel.

– Magyar is van közöttük?
– Sajnos nincs. A városban elvileg van egy magyar srác, aki a közelmúltban borpincét nyitott, otthoni borokat árul. A koronavírus az ő számításait is keresztülhúzta, de a közeljövőben – ha visszamegyek – mindenképpen meglátogatom. Kíváncsi vagyok rá, milyen a hely.

– Hogyhogy itthon van most?
– A kínai válogatott miatt. A csapatnak van esélye kijutni a világbajnokságra, mert bár a napokban kikapott Ausztráliától, kedden Japánnal játszik, és javíthat. Masszív a keret, sok a fiatal, tőlünk is van egy ifjú a keretben. Mellettük két brazil is szerepel, akik megkapták az állampolgárságot. A hosszú válogatott szünetben csaknem egy hónapot itthon lehetek.

– Megszokta már Kínát?
– Mostanra igen. Második éve vagyok kint, eleinte nagyon nehéz volt. De immár ismerem a bajnokságot és a helyi kultúrát is. Mielőtt belevágtam az ázsiai kalandba, sokan mondogatták, Kínával vigyázzak, nehéz megszokni – igazuk volt. Teljesen más világ, mint Európa.

– Mégis miben? Az emberek mentalitásában?
– Azzal még nincs is olyan nagy gond. A többség szereti a külföldieket, de van egy réteg, amely eléggé távolságtartó. A város élhető, mégsem könnyű az élet arrafelé.

A futballisták hetekig a hotelbe zárva élnek

A futball is teljesen más?
– A játékosok kemények, de szeretik dobálni magukat. A miénk nem tartozik az élcsapatok közé, így legalább van munka hátul. Zömében helyi fiatalok játszanak mellettem, eleinte nehezen értettük meg egymást, most már egyre jobban néz ki a társaság. A bajnokságban a vírushelyzet miatt különös a lebonyolítási rend, a mezőnyt két nyolcas csoportra osztva két külön városban szállásolják el. Az idény végéig nem lehet elhagyni a szállodát, csak edzésre és mérkőzésre mehetünk ki.

– Nem lehet ettől besokallni?
– De! Az ember nem tud kimozdulni, huszonnégy órában be van zárva a hotelba. Mindennap ugyanazokat az arcokat látja. Mindezt úgy, hogy vírusügyileg az egész világon Kínában a legjobb a helyzet. Két nap alatt tízmilliós városokat képesek letesztelni.

– Mikor kell visszamennie?
– A rájátszás decemberben kezdődik. A klub első számú célja az élvonalban maradás. Különös az ottani helyzet, több klubnál is gondok vannak, sok a gazdag üzletember, hirtelen sok pénzt tesznek egy-egy klubba, de ha nem látnak belőle rövid időn belül hasznot, kihátrálnak.

– Az ön csapatát ki pénzeli?
– A kormány segít most. Tiencsin a negyedik legnagyobb város Kínában, szeretnék, ha a jövőben is élvonalbeli klubja lenne. A bajnokság előtt gyorsan kellett összerakni a keretet, engem is kölcsönbe hoztak a Santung Luneng együttesétől. Sok a rutintalan fiatal, akik pedig tapasztaltabbak, már idősek, kilencven perceket nem bírnak végigjátszani. Legutóbb három hét alatt kilenc mérkőzést kellett lenyomni – nem volt könnyű. Ez a sorozat nem csupán az idősebbeket, mindenkit megterhel. Rajtam kívül van egy francia légiós, akit a kínai harmadosztályból hoztak, egy brazil srácot a helyi másodosztályból, és most érkezett egy holland támadó, de ő még nem lépett pályára, mert a megérkezése után három hétre karanténba került.

– Önnek is lesz kényszerpihenője, ha visszamegy?
– Három hét bezártság vár rám, noha be vagyok oltva és negatív teszteket is viszek. A kínaiakat ez nem érdekli, ott ez nem számít. Rend van, fegyelem. Két hétig a szobát sem hagyhatom el, utána lesz enyhítés. Ami gond, hogy a csapatnál utána egyből azt várják, hogy tökéletes állapotban legyen a játékos.

Csak a tévében látta az új Puskás Arénát

– A válogatott világbajnoki selejtezőit nézte?
– Természetesen.

– Nem ment ki a Puskás Arénába az angolok elleni mérkőzésre?
– Odahaza néztem a barátaimmal. Úgy éreztem, jobb, ha nem megyek ki a stadionba, nyilván sokan kérdezősködtek volna, mi van velem. Egyébként fura, de még nem is voltam a Puskás Arénában. A tévében nagyon jól néz ki.

– Játszik még idehaza?
– Szeretnék.

– Melyik klubban?
– Jó kérdés. Magyarországon eddig Zalaegerszegen és Diósgyőrben futballoztam, meglátjuk, mit tartogat a jövő.

– Azzal alighanem tisztában van, hogy idehaza nem sok klub tudná kielégíteni az igényeit...
– Nem feltétlenül a pénz számít. Számomra immár sokkal fontosabb, hogy ki akar igazán, ki az, aki ragaszkodik hozzám. Kínában még két évig él a szerződésem, de ott bármi előfordulhat. Ha úgy alakul, szívesen hazajönnék. Harmincegy éves vagyok, szeretnék még az NB I-ben futballozni.

– Hiányzik ez önnek?
– A válogatottban legutóbb a rosszul elsült horvátországi mérkőzésen léptem pályára, a három nullás vereséggel záruló meccs óta sokakban negatív érzések vannak velem kapcsolatban. Pedig én is csak ember vagyok, nem robot. Szeretném megmutatni, hogy igenis jó futballista vagyok.