NK Osijek: Nem tudom elképzelni, hogy hosszabb távon itt maradjak – Gyurcsó

MTI (Közzétette: D. Á.)MTI (Közzétette: D. Á.)
Vágólapra másolva!
2021.05.14. 10:05
null
Gyurcsónak hamarosan lejár a szerződése Horvátországban (Fotó: NK Osijek)
Nem tudja elképzelni, hogy hosszabb távon a horvát labdarúgó-bajnokságban ezüstérmes Eszék (NK Osijek) játékosa maradjon Gyurcsó Ádám, akinek az idény végén lejár a szerződése a klubnál – írja az MTI.

A 20-szoros válogatott szélső az M4 Sport Sporthíradó című műsorában elmondta, a téli szünet alatt a rendszeres játéklehetőség reményében, az eszéki vezetőedző kérésére szerződött a Hajduk Splitből a rivális csapathoz, ám a szezon tavaszi részében kevés alkalommal tudott pályára lépni.

„Az edzésmunkámmal is elégedettek voltak, az edző sem mondott semmi rosszat a játékomra, azt viszont világossá tette, hogy abban a rendszerben, amit jelenleg játszik a csapat, nincs lehetőség arra, hogy folyamatosan pályára lépjek”
– nyilatkozta Gyurcsó, hozzátéve, hogy az átigazolása után ő is elkapta a koronavírus-fertőzést, ezért néhány hét kiesett a felkészüléséből, és a tervezettnél később tudott csatlakozni a kerethez.

„Tisztában voltam vele, hogy így nincs esélyem bekerülni a válogatott Európa-bajnoki keretébe, ezért nem is lepett meg, hogy a szövetségi kapitány nem hívott be” – mondta a 30 éves futballista, aki a hátralévő két bajnoki mérkőzésen szeretne minél többet játszani, és jó teljesítményt nyújtani.

„Itt lejár a szerződésem, és nem is tudom elképzelni, hogy hosszabb távon maradjak. A nyár folyamán szeretném a lehető legjobb megoldást megtalálni, és bár kapkodni nem akarok, túl későn sem szeretnék döntést hozni, mert nem mindegy, hogy mikor tudok csatlakozni egy csapathoz a felkészülési időszakban” – jelentette ki Gyurcsó.

Az eszéki együttes – amelyben a szintén válogatott Kleinheisler László is futballozik – sokáig versenyben volt a bajnoki címért a Dinamo Zagrebbel, azonban meg kellett elégednie az ezüstéremmel.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Otthon kapott ki az Eszék a Slaven Belupótól

Minden más foci
2025.03.01. 19:55

Az Eszék idegenben legyőzte a Dinamo Zagrebet, és bejutott a Horvát Kupa elődöntőjébe

Minden más foci
2025.02.26. 21:56

1. HNL: súlyos vereségbe szaladt bele az Eszék a Hajduk Split otthonában

Minden más foci
2025.02.22. 17:16

Újjáépítik a zágrábi Maksimir Stadiont

Minden más foci
2025.02.22. 14:07

Sima vereséget szenvedett az Eszék

Minden más foci
2025.02.16. 19:37

A Dinamo leverése után a kiesőjelölttől kapott ki az Eszék

Minden más foci
2025.02.08. 18:09

1. HNL: az Eszék legyőzte a Dinamo Zagrebet

Minden más foci
2025.02.02. 17:10

Hiába Gyurcsó gólja, az Anorthoszisz idén nem nyeri meg a Ciprusi Kupát – videó

Légiósok
2025.01.30. 08:00
Ezek is érdekelhetik