Szalai Ádám: Eszembe jutott a magyarok önfeledt ünneplése

– Tudta előre, hogyan lövi majd el a labdát a Dortmund kapuját védő Roman Bürki mellett?
– Az volt az első gondolatom, a bal lábánál elpasszolom a labdát, de miután érzékeltem, hogy kimozdul a kapujából, vártam egy ütemet, és a labda alá bökve emeltem a hálóba – válaszolta a Nemzeti Sportnak Szalai Ádám, a Bundesliga harmadik helyén végző és a Bajnokok Ligája csoportkörébe kerülő Hoffenheim harmincéves, 44-szeres magyar válogatott középcsatára, aki a szombaton megrendezett záró fordulóban 1–1-es állásnál talált a kapuba a 3–1-re megnyert mérkőzésen. – Pályafutásom talán legnagyobb sikerének tartom a Hoffenheimmel szerzett bajnoki bronzérmet, mérhetetlenül büszke vagyok rá, hogy tagja lehetek ennek a csapatnak. Óriási élmény, csodálatos utazás volt az egész idény, amelynek megkoronázásaként láthattam azt a rengeteg boldog embert a stadionunkban és a városban. Eszembe is jutott 2016 nyara, a magyarok önfeledt ünneplése az Európa-bajnokság idején kint, Franciaországban, illetve odahaza.

SZALAI ÁDÁM GÓLJA A DORTMUND ELLEN

– Fél távnál, a Bundesliga tizenhetedik fordulóját követően hitte volna, hogy a célba érés klubtörténelmi eredménnyel párosul?
– Jelentős javuláson mentünk keresztül a tavasszal, a nélkül nem lett volna esélyünk ilyen előkelő helyen végezni. A bajnokság hajrájához közeledve éreztük, a tavalyi bravúrt megismételve odaérhetünk a negyedik helyre, aztán már úgy voltunk vele, legyen meg inkább a harmadik! Nem csupán megnyertük a mérkőzéseket, hanem sok gólt szereztünk, a Köln ellen hatot, Lipcsében ötöt. Az utolsó előtti fordulóban kvázi meccslabdánk volt Stuttgartban, ott biztossá tehettük volna a BL-indulást, nyomtunk is a meccs elején nagyon, de kikaptunk kettő nullára. És következett az utolsó játéknap a Dortmund ellen... Volt rajtunk nyomás, elvégre nem középcsapattal találkoztunk vagy olyannal, amely számára nem volt tét. De megoldottuk a feladatot, ráadásul úgy, hogy egy nulla után a Dortmund egyenlített. Le a kalappal az egész csapat előtt!

– Julian Nagelsmann vezetőedző tizennyolc bajnoki mérkőzésen küldte önt pályára, nyolcszor kezdőként – és mind az öt gólját akkor szerezte, ha a kezdőcsapat tagja volt. Ennyire érzi a harminc- éves tréner, hogy kit mikor kell bevetnie?
– Ha megengedi, máshonnan közelítenék e kérdés megválaszolásához. Itt, a Hoffenheimnél a legkevésbé sem elvárás, hogy a csapat a világ egyik legerősebb bajnokságában a negyedik vagy a harmadik helyen végezzen, a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában szerepeljen. Ezek az eredmények jócskán túlmutatnak a lehetőségeinken. Nincs úgynevezett alapjátékunk, mert az esetek többségében mi alkalmazkodunk az ellenfélhez, ennélfogva nekem is el kell fogadnom, ha a jó formám, az előző fordulóban szerzett két gólom ellenére a következő mérkőzésen csak csereként vagy egyáltalán nem lépek pályára. Az utolsó fordulóban, amikor a Bajnokok Ligája-indulás kiharcolása, a klub történetének legjobb eredménye forgott kockán, Julian Nagelsmann a kezdőcsapatba irányított – ennél jobb visszajelzése és alátámasztása nem is lehet az elvégzett munkámnak, egyszerre dolgozott bennem a boldogság és a büszkeség.

– Csaknem tíz éve, kétezer-tíz januárjában érkezett a Bundesligába, megfordult a Mainzban, a Schalkéban, valamint a Hoffenheim kölcsönjátékosaként a Hannoverben is. Időközben jó néhány hegyet kellett megmásznia súlyos és kevésbé súlyos sérülések, illetve formahanyatlás után, de még mindig ott van a Bundesligában. Csapattársai nem szokták kérdezni, hogy hol futballozik a többi magyar mezőnyjátékos, önt leszámítva miért nincs egy sem a német élvonalban?
– Egy-egy válogatott mérkőzés alkalmával szóba került már a téma.

– És miért nincs?
– Bemutatkozásom óta rengeteget változott, fejlődött a Bundesliga... Ha körülnéz – és nem csupán a német élvonalban –, láthatja, hogy hódít az új edzőgeneráció, sikert sikerre halmoz. Ami Németországot illeti, a mi edzőnk harmincéves, a második helyezett Schalkéé, Domenico Tedesco harminckettő. Ők, mármint a fiatal edzők a korábbihoz képest egészen más szemléletet, szellemiséget hoztak magukkal, úgy is mondhatnám, tudományos szintre emelték a labdarúgást. Hat-nyolc évvel ezelőtt gondolta volna bárki, hogy telefonos alkalmazáson keresztül kapjuk meg az elvégzendő feladatokat? Nálunk gyakran előfordul, hogy mérkőzés közben, ellenféltől függően öt-tíz percenként váltunk játékrendszert, s az azokhoz legjobban alkalmazkodó futballisták kapnak szerepet a pályán. Noha a klasszikus négy–négy–kettes, valamint a négy–kettő–három–egyes felállás nem tűnt el teljesen, a generációváltással az edzők taktikai felkészültsége korábban nem ismert szintre emelkedett, ami egyebek mellett a variációs lehetőségek kiszélesedését eredményezte. A játékosoknak ezeket természetesen mind el kell sajátítaniuk.

– A közelmúltban arról olvashattunk, hogy az angol másodosztályú, jelenleg az élvonalba kerülésért zajló rájátszásban szereplő Aston Villa szerződtetné. Elképzelhető, hogy nem tölti ki kétezertizenkilenc nyaráig érvényes szerződését a Hoff enheimnél?
– Ahogyan egy korábbi interjúnkban hangsúlyoztam, elsődleges szempont számomra, hogy ameddig csak bírom erővel, a legmagasabb szinten, vagyis európai topbajnokságban szerepeljek. A németben, a spanyolban vagy az angolban, mert szakmailag nekem ezek jelentik a csúcsot.

– Akkor úgy kérdezem: a következő idényben láthatjuk a Bajnokok Ligája csoportkörében?
– Egyszer – még a Schalke játékosaként – szerepeltem már a BL-ben, de ismer olyan futballistát, aki másodszor nem szeretne?!