Töltet – Malonyai Péter jegyzete

Ha Tajti Mátyás azt mondja, hogy elégedett, hogy van még ideje – örülök neki, hiszen nincs rosszabb egy rinyálós futballifjoncnál. A fiatalember nyugalmához, önbizalmához képest mellékes, hogy jómagam kevésbé vagyok elégedett, s szerintem némi időpocsékolást már az orrára húzhatnak Tajtinak.

Ha másért nem, hát azért, mert annak idején, amikor a Real Madriddal szoros viszonyt ápoló Puskás Akadémiától a Barcelonához igazolt, a katalán klub alig bírta kivárni, hogy betöltse a tizenhatot, a minimális szerződtetési életkort. Azóta csaknem három esztendő telt el, s nyugalom ide, boldogságkeresés oda, a Málaga második csapata más kávéház. És ha elfogadom, hogy vannak válogatós kávéivók, azzal nem tudok mit kezdeni, hogy Michael Boris szövetségi edző nem számol vele az U19-es csapatban. Mi több, még azt is hozzátette, hogy a csapat jól megvan nélküle is.

Nekem itt valami nem stimmel. Elvégre annak idején a Tajti-féle el Clásico (Barca kontra Real) idején úgy voltam vele, hogy végre egy igazi magyar tehetség, akiért a sztárklubok sztárklubjai állnak sorba, még az is megfordult a fejemben, hogy hosszú-hosszú idő (és mondjuk Albert Flórián és Göröcs János) után ő lesz az első, aki úgy lesz stabil tagja a nagyválogatottnak, hogy még nem töltötte be a húszat.

Nos, ha minden a reményei szerint alakul, sincs esély rá. Hiszen úgy véli, két-három év kell még ahhoz, hogy „odaérjen”. Mármint a „szamárlétra” tetejére, az élvonalbeli Málaga első csapatába. Most a tarcsiban játszik, a negyedosztályban, de jó esély van a harmadosztályra, ez is valami. Az pedig a legtöbb, hogy szerinte nem dől össze a világ, ha végül nem lesz első osztályú futballista – Spanyolországban.

Ha így érzi, dicséretes, ritka a (valóban) görcsök nélküli futballista. Az én világom azonban romokban. Úgy képzelem, hogy aki kirobbanó tehetség, az meglehetősen hamar be is robban, majd nagy lángon ég, pályája végéig.

Naiv vagyok? Persze. De azt tudom, hogy a robbantásnál a töltet a lényeg.

Nem minden a durranás.