Kopogtatunk az ajtón – Jakus Barnabás jegyzete

Ötgólos vereséggel búcsúzott a világbajnokságtól a női kézilabda-válogatott, a társ­házigazda – és a hazai pálya minden előnyét élvező – hollandok ellen nem sikerült csodát tenni a rotterdami katlanban, csupán a negyeddöntő elejét tette szorossá a magyar csapat. Válogatottunk így a 7. helyen zárta a tornát, ami eggyel elmarad a kitűzött legjobb hattól, ugyanakkor vétek lenne kudarcként megélni ezt az eredményt.

Ugyanis húsz év után ez a legelőkelőbb helyezésünk vb-n, 2013 óta először jutottunk a legjobb nyolcba, akkor a későbbi győztes brazilokkal szemben estünk ki kétszeri hosszabbításban. A nemzetközi szövetség a hollandok elleni összecsapást megelőzően külön posztban elevenítette fel az akkori klasszisainkat, Görbicz Anitát, Tomori Zsuzsannát és Kovacsics Anikót. Jó korszakát élte azokban az években a magyar női szakág, előtte bronzérmes lett az Európa-bajnokságon, a Győr a BL-ben, a Ferencváros a KEK-ben végzett az élen. Aztán visszaesés következett be válogatott szinten, kiszorultunk az élmezőnyből, hat éve például – amikor a hollandok világbajnokok lettek – a mieink tizennegyedikként végeztek.

Mostani kapitányunk, Golovin Vlagyimir ekkoriban az utánpótlás-válogatottat vezette, amellyel előbb 2018-ban világbajnokságot, majd egy évvel később Európa-bajnokságot nyert. Ez a generáció azóta beérett, az elmúlt két évben felfelé ívelő tendenciát mutat a csapatunk, előbb kiharcolta az olimpiai szereplést, majd a párizsi játékokon nagyon közel állt az elődöntőhöz, hosszabbításban bukta el a negyeddöntőt a mostanra jelentősen visszaeső svédek ellenében. A tavalyi, részben hazai rendezésű Eb-n ugyan a későbbi győztes norvégoktól kikaptunk az elődöntőben, a franciák elleni sikerrel Bécsben meglett a bronzérem.

Ezen a vb-n hullámzóbb teljesítményt nyújtott a válogatottunk, mint egy évvel korábban. Olykor görcsösség jeleit mutattuk már a svájciak és a románok ellen is, a japánokkal szemben csak nagy harc árán jött össze a döntetlen. A legjobban a dánok elleni találkozón játszottunk, sokáig vezettünk, a végén labdánk volt a pontmentésért, de a lehetőség kimaradt – ha szigorúan ezt a két meccset nézzük, nem sok hiányzott volna az ötödik vagy hatodik helyhez.

Ez most nem jött össze, ugyanakkor ez a torna is megmutatta, ott kopogtatunk a szűken vett elit ajtaján. Vannak most is európai szinten meghatározó (Klujber Katrin, Vámos Petra) és sokra hivatott (Simon Petra) játékosaink, és persze sosem derül ki, mi lett volna, ha a széleken rendelkezésre áll a sérülés miatt hiányzó Fodor Csenge és Faluvégi Dorottya. A lehetőség viszont adva van a jövőben: egy év múlva a kontinenstornán és 2027-ben a hazai rendezésű vb-n már nemcsak kopogtathatunk az ajtón, hanem be is léphetünk a legjobbak közé.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!