Tűzkészültség – Deák Zsigmond jegyzete
FŐ A GYŐZELEM! – ahogy a Fradi-indulóban is fújjuk, s most különösen, mert ha csütörtökön elmarad, bizony véget ér a szereplés a Ferencváros számára a nemzetközi porondon. De legalább tiszta a helyzet, nincs mit számolgatni, nyerni kell, és kész, ha egy góllal, akkor jön a sportág orosz rulettjének számító tizenegyespárbaj, ha többel, akkor egyből megvan a továbbjutás a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe. Mivel ebben az idényben hazai pályán már sikerült 3–0-ra és 3–1-re felülmúlni a Ludogorecet (mindkét eredmény jól jönne most), egyáltalán nem lehetetlen a küldetés, még Tom Cruise, a Mission: Impossible filmek sztárja nélkül is mennie kell.
Csak az a fránya bulgáriai első mérkőzés ne lett volna a múlt héten! Hogy a razgradi talajviszonyok vagy a szokásosnál életlenebb koncentráció miatt, de rengeteg helyzetet hagytak ki a mieink, xG-vel pedig még soha senki sem nyert meccset, s nem is fog. Ráadásul az egyetlen váratlan villanás is a hazaiak spanyol „jobbfutója”, Son nevéhez fűződött, gyönyörű találata hozta meg a bolgár bajnok számára a játék képe alapján kevésbé megérdemelt diadalt. Mindegy már, ez van, ezt kell szeretni, vagy ha nem is szeretni, de hazai környezetben, a várhatóan teljesen megtelő Groupama Arénában ellensúlyozni.
Robbie Keane, az FTC vezetőedzője a szerdai felvezető sajtótájékoztatón katonai ihletésű fogalmakat használva jelezte a saját és játékosai mély elhivatottságát, mondván, nehéz mindig tűzkészültségben lenni, ám arra törekszenek, hogy a bolgár védők érezzék magukat állandó fenyegetettség alatt. Ilyenkor ugyanis gyakrabban követhetnek el hibákat, már „csak” ki kell használni ezeket. Ha sikerül, akkor, mint többször említettük, olyan magasra juthat a Ferencváros az európai kupákban, mint az 1974–1975-ös KEK-sorozat, tehát több mint fél évszázad óta csak egyszer, 2023-ban. Nem vagyok benne biztos, hogy ezzel minden egyes jelenlegi Fradi-focista tisztában van, talán maga az ír mester sem, persze nekik nem citálniuk kell a sporttörténelmet, hanem alakítaniuk.

Irány Budapest! – Jakus Barnabás jegyzete

Az üveghegyen túl – Vincze András jegyzete

Őrségváltás helyett revans – Deák Zsigmond jegyzete

Becsületbeli ügy – Malonyai Péter jegyzete

Honvéd? ZTE? FTC? Győr? — Thury Gábor jegyzete

(Cipő)orrhossznyi előny – Borbola Bence jegyzete


