„Érezzék a bolgár védők állandó fenyegetés alatt magukat” – Robbie Keane a Ludogorec elleni visszavágó előtt

– A razgradi mérkőzés után úgy fogalmazott, ilyen sok helyzetet nem lehet büntetlenül elhibázni. Tudatosította ezt a támadóiban?
– Az első összecsapáson valóban sok helyzetünk volt, de igazán akkor aggódnék, ha nem lettek volna lehetőségeink – kezdte a mérkőzés előtti sajtótájékoztatót Robbie Keane. – Az igazi gond az lett volna… Bulgáriában a szünet előtt mentünk előre, támadtunk, megvoltak a lehetőségeink, azokból egyértelműen legalább még egyet értékesíteni kellett volna. Biztos vagyok benne, a visszavágón is meglesznek a helyzeteink, rajtunk múlik, miként élünk velük.
– Bulgáriában a védekezés sem működött tökéletesen. Min kell változtatni?
– Két gólt kis túlzással ajándékba adtunk a riválisnak. Mind a kettő könnyen elkerülhető találat lett volna, ezeket az elmúlt napokban átbeszéltük. Lehetne azzal magyarázni, hogy a pálya nem volt éppen tökéletes állapotban, mégsem keressük a kifogásokat.
– Mennyire lesz fontos a türelem a csütörtöki visszavágón?
– Tudatosítottam a futballistáimban, hogy a mérkőzés mindig kilencven percig tart. Nem öt, nem is negyvenöt perc, ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy mikor szerezzük a gólt, csak dolgozzuk le a hátrányunkat. Hasonló mentalitással kell pályára lépnünk, mint az első találkozón. Csatárként tudom, mennyire nehéz mindig tűzkészültségben lenni, de ha lehetőségünk adódik, azzal most igenis élnünk kell. Érezzék a bolgár védők állandó fenyegetés alatt magukat. Vezetőedzőként tudom, mi kell a győzelemhez, és abban is biztos vagyok, a motivációnkkal sem lesz gond. Elképesztő hangulatban léphetünk saját szurkolóink előtt pályára, a magam részéről alig várom, hogy elkezdődjön a meccs.
– Úgy tűnik, Gróf Dávid jelenleg az első számú kapus, az MTK ellen Varga Ádám védett. Mit lehet tudni Dibusz Dénesről?
– Nálam nincs olyan, hogy első számú kapus, vagy éppen második számú. A védőknél, középpályásoknál, csatároknál sincs ilyen, sőt, még a cserepadon sem. Ha játékosként biztonságban érzi magát, azonnal elkényelmesedik. Muszáj minden edzésen megfeszülni a győzelemért, a fejlődésért.
– Ha sikerülne kivívni a továbbjutást, edzői pályafutása legnagyobb eredménye lenne?
– Őszintén?! Ez eddig eszembe sem jutott. Engem csak az érdekel, hogy másnap miben lehetünk jobbak, miben tudunk tovább fejlődni. Az én egóm teljesen másodlagos ebben a történetben. Játékosként voltak emlékezetes pillanataim, mérkőzéseim, emlékezzenek inkább azokra. Most vezetőedzőként az érdekel, hogyan tudok segíteni a csapatomnak, és a klubomnak, hogy sikerüljön elérnie azt a célt, amit kitűzött maga elé.

Mohammed Abu Fani döntőként tekint a meccsre
Nehéz időszakon van túl Mohammed Abu Fani. A legutóbbi idény végén úgy tűnt, új országba, új klubba szerződik, végül maradt az Üllői úton, Robbie Keane pedig most nevezte is az El-rájátszás két mérkőzésére. A 27 éves középpályás újra jó formában van, a Ludogorec ellen is nagy szükség lehet rá. „Nehéz időszak van mögöttem, nehezen viseltem, hogy a lelátóról kell nézni a társaimat. De most újra jó erőben érzem magam, a Ludogorec elleni összecsapást pedig egyfajta döntőként fogjuk fel! Egyszerűen nem hibázhatunk. Az első mérkőzésen valóban sok helyzetet elpuskáztunk, de ezen már nem érdemes siránkozni. A Ludogoreccel jól ismerjük egymást, nehéz meglepni a másikat. Komoly akadály vár ránk, de muszáj lesz sikerrel vennünk.”
EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓK
18.45: Ferencvárosi TC–PFK Ludogorec Razgrad (bolgár) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
18.45: Viktoria Plzen (cseh)–Panathinaikosz (görög)
18.45: Crvena zvezda (szerb)–Lille OSC (francia) (Tv: Sport1)
18.45: VfB Stuttgart (német)–Celtic FC (skót)
21.00: KRC Genk (belga)–Dinamo Zagreb (horvát)
21.00: Celta Vigo (spanyol)–PAOK (görög)
21.00: Bologna (olasz)–Brann (norvég)
21.00: Nottingham Forest (angol)–Fenerbahce (török)








