Minden idők legjobb magyar olimpiai szereplése

Az 1952-es olimpia légköréről érdemes felidézni, mit mondott Bob Mathias, a tízpróba olimpiai bajnoka, aki megvédte a Londonban megszerzett címét. „Elég nagy volt a nyomás az amerikai atlétákon a szovjetek miatt. Bizonyos értelemben az ellenségeink voltak. Szerettünk ellenük nyerni, szerettük őket megverni, és ez az egész amerikai csapaton érződött.″

A hidegháborús párhuzam egyáltalán nem túlzás, ennek másik jele volt, hogy a szovjet küldöttség nem akart a kapitalista országok sportolóival egy fedél alatt lakni, ezért inkább elköltözött az olimpiai faluból egy diákotthonba Otaniemibe, ahol egyébként a keleti blokk többi küldöttsége, így a magyarok is, helyet kaptak.

A megnyitón hatalmas ováció fogadta a stadionba befutó legendát, a kilencszeres olimpiai bajnok hosszútávfutót, Paavo Nurmit. Nurmi az atlétikai stadionban a pálya mellett meggyújtotta a lángot, majd a fáklya egy négy labdarúgóból álló váltó segítségével eljutott a Järvinen-toronynál már ott váró másik futólegendához, a négyszeres bajnok Hannes Kolehmainenhez, aki ott lobbantotta fel a lángot.

A Järvinen-torony pontosan 72 méter és 71 centiméter magas volt, Matti Jarvinen ennyivel nyerte meg az 1932-es Los Angeles-i játékok gerelyhajító versenyét.

A játékok legnagyobb sztárja Emil Zátopek volt. A csehszlovák hosszútávfutó páratlan bravúrral megnyerte az 5000 métert (felesége, Dana Zátopková ezzel egy időben megnyerte a gerelyhajítást), a 10 000 métert és a maratont is.

Hitvallása a futásról: „Azt gondoltam, hogy a teljesítményem növelése érdekében képesnek kell lennem gyorsabban futni, és ez nem megy úgy, hogy hosszú távokat teljesítek lassú tempóban, ahogy a többiek teszik. Úgy lehetséges gyorsabban futni, hogy száz-kétszáz méterig teljes erőből futsz. Ötezer métert persze nem lehet végigsprintelni. De ha felosztod a távot, futhatsz egy gyors ötszázat, majd egy lassút, majd megint egy gyorsat, és így tovább. Ha tízszer kétszáz métert megnyomsz, az olyan, mintha két kilométert sprinteltél volna.”

A magyar szereplés minden képzeletet felülmúlt, noha azért nem volt teljesen váratlan. 1948-ban kialakították Tatán a híres, Európa-szerte egyedülálló edzőtábort, amelynek haszna a Helsinki olimpián mutatkozott meg igazán. A kommunista vezetés mindenképpen meg akarta mutatni a világnak és legfőképp a Nyugatnak, hogy Magyarország továbbra is fontos tényező a világ sportjában.

Nos, megmutattuk: a magyar küldöttség sem addig, sem azóta nem látott éremesővel ajándékozta meg a magyar drukkereket. Összesen 42 dobogós helyezést értünk el, 16 arany, 10 ezüst, 16 bronz elosztásban. Korábban már volt, hogy harmadikok lettünk az összesített éremtáblázaton, de Helsinkiben ott voltak a szovjetek, és a második világháború óta először a németek is indíthatták versenyzőiket.

Labdarúgásban nem lehetett megállítani a Puskás Ferenc vezette Aranycsapatot. A selejtezőben Románia ellen még kissé döcögött a szekér (2:1 ide), utána viszont egészen parádés menetelésbe kezdett a gárda. A 16 között az olaszokat 3:0-val, a nyolc között a törököket 7:1-gyel, az elődöntőben a svédeket 6:0-val búcsúztattuk a további küzdelmektől. A döntőben Jugoszlávia volt az ellenfél. Puskás tőle szokatlan módon kihagyott egy tizenegyest, de utána jóvátette hibáját a 70. percben szerzett góllal. A lefújás előtt Czibor is betalált, ezzel 2:0-val a miénk lett az aranyérem.

A csapat játéka annyira elbűvölte a nemzetközi közvéleményt, hogy például az angolok meg is keresték a magyar vezetőket, hogy a következő évben játszanak egy barátságos mérkőzést Londonban. A létrejött találkozó a magyar labdarúgás egyik legnagyobb sikere lett: 6:3-ra nyertünk.

Vízilabdában 1932 és 36 után harmadik alkalommal állhattunk fel a dobogó legfelső fokára. Minden gördülékenyen ment az elején. A selejtezőben Mexikó semmilyen szinten nem jelentett nehézséget (13:4), és a csoportkört is három győzelemmel, köztük a szovjetek elleni 5:3-mal abszolváltuk. A középdöntőben aztán jött a hollandok elleni 4:4 és a jugoszlávok elleni 2:2, de a hozott pontokkal az első helyen kerültünk a négyes döntőbe. Itt aztán megint minden klappolt: legyőztük az olaszokat 7:1-re, valamint az Egyesült Államokat 4:0-ra, ezzel megszereztük az első helyet.

Úszásban egészen kiemelkedő eredményeket értünk el a nők révén, akik taroltak. Szőke Katalin két aranyat szerzett, az egyiket 100 méteres gyorsúszásban, továbbá tagja volt a 4x100-as váltónak is. Gyenge Valéria 400 gyorson (Novák Éva előtt), Székely Éva 200 mellen győzött. Úszásban összesen négy első, két második és egy harmadik helyezést értünk el – egészen parádés teljesítmény volt.

Szőke Katalin igazi sportcsalád tagja volt. Apja, Homonnai Márton és első férje, Markovits Kálmán szintén olimpiai bajnokok voltak vízilabdában. Egészen Egerszegi Krisztina megjelenéséig ő volt az egyetlen többszörös olimpiai bajnok úszónő. Az 1956-os olimpia után Kanadában, majd az Egyesült Államokban telepedett le. 1985-ben beválasztották az Úszó Hírességek Csarnokába.

Kötöttfogású birkózóink is egészen kiváló produkcióval rukkoltak elő. Légsúlyban Hódos Imre, váltósúlyban Szilvásy Miklós győzött. Hódos az 1950-es években uralta a hazai mezőnyt kategóriájában, összesen hat magyar bajnoki címet szerzett. Debrecenben sportcsarnokot neveztek el róla. Szilvásy univerzális birkózó volt, a kötött fogásban aratott nyolc magyar bajnoki címe mellett háromszor szabad fogásban is a legjobb lett a hazai bajnokságban.

A kalapácsvető Csermák József is győzött. Nem mondhatni, hogy már gyerekkorában kiütközött tehetsége, ugyanis csak 17 évesen kezdett el foglalkozni ezzel a sportággal. Mindenesetre három évvel később már olimpiai bajnoknak vallhatta magát… Ő volt az első, aki 60 méter fölé dobta a szert.

A sportlövő Takács Károly, aki négy évvel korábban Londonban győzött, Helsinkiben megvédte címét a gyors tüzelésű pisztoly számában. A londoni diadalához hasonlóan most is előre megírta győzelmi beszédét. Tehetségére és szakértelmére bizonyíték, hogy egyrészt miután elveszítette jobb kézfejét egy gránát miatt, megtanult bal kézzel lőni, másrészt tanítványa, Kun Szilárd ezüstérmes lett Helsinkiben.

Tornában nagy volt a szovjet fölény, de azért érmekből a magyaroknak is jutott. Nyolc dobogós helyezést értünk el, ebből kettő lett arany. Korondi Margit felemás korláton és Keleti Ágnes talajon diadalmaskodott. Főleg Korondi Margit teljesítménye volt kiemelkedő, mert az első helyét megfejelte még egy ezüsttel és négy bronzzal, így érmek számában a szovjet Viktor Csukarinnal holtversenyben az olimpia második legjobbja volt. Keleti még egy ezüst és egy bronz tulajdonosa lett.

Az ökölvívó Papp László London után ismét aranyérmes lett, középsúlyú bajnoki címe után Helsinkiben a nagyváltósúlyúak között bizonyult a legjobbnak. Pappnak nem a döntő, hanem a legelső meccs jelentette a legnagyobb nehézséget az arany felé vezető úton. Ellenfele az amerikai Ellsworth Webb volt.

„Bepörögtem a mérlegelés előtt – emlékezett vissza Papp. – A különböző súlycsoportokba nevezett versenyzők külön sorokban álltak a mérleg előtt. Mentem a helyemre, mindenki egy-két fejjel magasabb volt nálam. Állandóan kilöktek a sorból, hogy én nem ide tartozom. Webb volt az egyik– aztán ő lett az első ellenfelem. Mormogtam is akkor a nagyoknak: most én nézek fel rátok, a végén én nézek le fentről, a dobogó tetejéről. Webbet kiütöttem, borzasztóan haragudott ezért.”

Papp a döntőben a dél-afrikai Theunis Jacobus van Schalkwykot győzte le 3:0-ra.

Vívásban a kor hagyományainak megfelelően oktattunk a kardozók között. Ráadásul egyéniben nem is jutott érem más nemzet fiának, mert Kovács Pál aranya mellett Gerevich Aladár ezüst-, Berczelly Tibor bronzérmes lett. Csapatban a legnagyobb ellenfeleket, az olaszokat és a franciákat utasítottuk magunk mögé a dobogón.

Öttusában is megszerezte első bajnoki címét Magyarország. A Benedek Gábor, Kovácsi Aladár, Szondy István összeállítású együttes győzött a csapatversenyben, amelyet először rendeztek meg az olimpiák történetében.

A hidegháborús vonástól eltekintve alapvetően barátságos játékoknak lehettek tanúi a résztvevők. Legalábbis a leköszönő NOB-elnök, a svéd Johannes Sigfrid Edström szerint: „Az olimpiai játékok ismét bizonyították, hogy a béke és a világ boldogságának eszközei lehetnek. Kívánom, hogy örökké így maradjon."

Nem látott a jövőbe...