Amint arról tegnap már beszámoltunk: Storcz Botond nem cserélt tagot a zágrábi Eb-n ötödik helyen végző Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel alkotta egységben, holott erre szövetségi kapitányként lehetősége lett volna. Viszont Sík Márton, Vereckei Ákos, Bozsik Gábor és Boros Gergely négyese szeretett volna kapni egy lehetőséget a szétlövésre, sőt anyagi felelősséget is vállalt volna, amennyiben az olimpián nem végez az első hatban.

„Nevetséges az egész. Mindenki kapar jobbra-balra, de már késő, tavaly kellett volna – nyilatkozta Fábiánné Rozsnyói Katalin a Nemzeti Sportnak. – Negyven nap van az olimpiai utazásig, az hat vasárnap és 34 munkanap. Az alatt akarják elérni, amit eddig nem tudtak. Most komolyan, eddig mit csináltak, vakarták a hátsójukat?! Megmondom, ahogy van: elnéztem ezeket a fiúkat Sevillában az edzőtáborban, és mind a zavarosban halászott, azt hitték, így is az ölükbe hull a dicsőség. Az én kezem alatt meg vasárnap is edzettek a gyerekek, mert megköveteltem a maximumot. Harmincöt éve vagyok edző, ötvenöt éve vagyok a sportágban, de ilyet még nem láttam, hogy valaki pénzt ajánl fel, ha nem lesz hatodik az olimpián, csak engedjék elindulni. Nem akarok neveket mondani, de jó néhány sportoló felhívott, hogy van-e hely a négyesben, ám azt mondtam, betelt a létszám. Mert nem vagyok hajlandó olyan emberekkel kommunikálni és olyan embereknek edzést tartani, akikről már márciusban láttam, mit csinálnak vagy főleg, hogy mit nem...”

„Írhatnak beadványokat, az kevés, az meg nonszensz, hogy pénzt ajánlanak. Próbálkoznak. De tudja, hogy kik próbálkoznak – a kutyák. Hat kutyám van, tudom, miről beszélek. Ugatni akarnak, vagy megharapni valakit. De kit? Engem? Nem tudnak. Dolgozni kellett volna, előre gondolkodni. A férfi edzők okosak, csak nem tudnak konkurálni a női aggyal. Két nő kalkulált jól, Szilárdi Kati meg Rozsnyói Kati, és a végén velük nem tudott senki sem konkurálni.”

„Én nem ígértem a fiúknak vagy bárki másnak, hogy harmadikok lesznek az olimpián, azt mondtam, pontszerzők lesznek, és abban benne van a dobogó meg a hatodik hely is. Elégedett vagyok azzal, ahogyan és amennyit dolgoznak. Nem járunk még ezer méternél, csak körülbelül hétszázötvennél, de van még rá harminc-egynéhány napunk, hogy ott tartsunk. A fiúk ezalatt meg fognak halni. Megteszik, én tudom. Nagyon jól számítottam ki a munkát ezekre a napokra, valószínűleg életük végéig megemlegetik. Amikor készen lesznek, és vége az olimpiának, én összetépem a papírokat, amelyekből eddig dolgoztam, elégetem őket, mert én akkor befejeztem.”