Olimpia: Nem figyeltem semmire, csak nyomtam - Kozák

Vágólapra másolva!
2012.08.09. 11:26
Percekkel ezelőtt lett olimpiai bajnok Kozák Danuta a női kajak egyesek 500 méteres versenyében, a Honvéd 25 éves versenyzője a futam után elmondta, hogy nem nézelődött semerre, csak az evezésre koncentrált.

„Még nem hiszem el. Annyira jó versenyzés volt, nem figyeltem semmire, nem láttam az ukrán lányt sem, csak nyomtam. Aztán a célvonalban oldalra néztem, és nem volt senki a környéken, ez hihetetlen” – mondta a tegnapi négyes sikerrel már kétszeres olimpiai bajnok Kozák a Magyar Rádiónak.

„A rajt előtt picit bepánikoltam, de próbáltam jó, pozitív dolgokra gondolni, mondjuk a négyes győzelmére. Különben annyira izgatott voltam, hogy reggel fél négykor keltem fel, és hatig a négyessel foglalkoztam, csak utána gondoltam rá, hogy nekem még ma is van fontos feladatom. A rajtom nem szokott túl jól sikerülni, ezt sem éreztem annak, igaz, volt már rosszabb is” – mondta már a Nemzeti Sportnak Kozák.

„A futam közben nem néztem semerre, mentem a magam tempóját. Nem zavart volna, ha látom, hogy fél távnál előttem is mennek, mert nekem a második felem az erősebb. Csipes Feri, az edzőm mondta: ha a közepén ott tudok lenni, akkor a vége az enyém. Sok fogadalmam volt, mi lesz, mit csinálok akkor, ha olimpiai bajnok leszek, de mindent elfelejtettem. A magyar válogató azért valóban keményebb volt, ott a mezőnyben mindenkinek volt nagy címe, nem is nyertem ekkora előnnyel.”

A kajakos klasszis arra a kérdésre, hogy 250 méternél az ukrán még egy másodperccel vezetett, így reagált: „Úgy látszik, nagyon bekezdett az ukrán, de ez nem 200 méteres verseny, itt a cél a lényeg.”

Legfrissebb hírek

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Szabó Gabriella: Lefújták, és mondtam, hogy na jó, ez nem fog menni

Kajak-kenu
2025.02.20. 18:11

Schmidt Ádám: A magyar sport erejében benne van a tíz olimpiai arany

Egyéb egyéni
2025.02.19. 18:25

Csipes Tamara ötmillió forintot adományozott jótékony célra

Kajak-kenu
2025.02.19. 09:00

Aggodalmak merültek fel, hogy „fapados” lesz a 2032-es olimpia

Egyéb egyéni
2025.02.18. 11:15

„Hibáztam, sajnálom” – Milák Kristóf másfél év után megtörte a csendet

Úszás
2025.02.11. 09:40

Lehmann Csongorék már Los Angelesre hangolnak

Egyéb egyéni
2025.02.10. 09:02
Ezek is érdekelhetik