London 2012: a NOB több sportágban is újraosztotta az olimpiai érmeket

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.11.14. 11:43
null
Illusztráció: AFP
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) több sportágban is újraosztotta azokat az ötkarikás érmeket, amelyeket még a 2012-es londoni nyári játékokon szereztek meg a doppinghasználat miatt később megbukott, ám medáljaiktól hivatalosan csak most megfosztott sportolók – írja az MTI.


A hosszadalmas jogi viták, elhúzódó perek és bonyolult fellebbezési eljárások lezajlása után, a levett doppingminták újraelemzése nyomán utóbb lelepleződött vétkesek közül búcsút mondhat aranyérmének az orosz Ivan Uhov, a férfi magasugrás győztese, akinek helyébe a londoni második, amerikai Erik Kynard lépett. A NOB bejelenése szerint a 2012-ben holtversenyben harmadikként zárt trió tagjai – a katari Mutaz Essza Barsim, a kanadai Derek Drouin és a brit Robbie Grabarz – egyformán ezüstérmet kapnak.

A női magasugróknál a bronzérem cserél gazdát: az orosz Szvetlana Skolina helyett a medál immár a spanyol Ruth Beitiát illeti meg.

A 2019-ben diszkvalifikált litván kenus, a londoni olimpián 200 méteren második Jevgenyij Suklin ezüstérme az orosz Ivan Stil, míg bronz a spanyol Alfonso Benavides tulajdonába kerül.

A férfiak szabadfogású birkózásában a 120 kg 2012-es döntőseit, az üzbég Artur Tajmazovot és a grúz Davit Modzmanasvilit egyformán kizárták, itt két aranyérmet ítéltek oda a finalisták által az elődöntőben legyőzötteknek, az iráni Komeil Gaszeminek és az orosz Biljal Mahovnak, a két bronzérem pedig az üzbég Daulet Shabanbayé és az amerikai Tervel Dlagnevé lesz. Mahov legkorábban 2024 januárjában veheti át az aranyat, akkor jár le ugyanis négyéves eltiltása, amelyet doppingolásért róttak ki rá.

Legfrissebb hírek

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
17 órája

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
18 órája

Brisbane 2032: egy évvel elhalasztották a programvázlat véglegesítését

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:41

Összefoglaló a NOB-elnökválasztásról: egy boldog és történelmi győztes, Kirsty Coventry és a csalódott vesztesek – NS exkluzív

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:36

Fürjes Balázs: Történelmet írunk Görögországban, az olimpia hazájában

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:17

Csütörtökön eldől, ki lesz nyolc évre a NOB elnöke

Egyéb csapat
2025.03.19. 07:00

Szőke Alex: Borzalmas volt, hogy kihagytam az olimpiát

Birkózás
2025.03.16. 10:56

A győztes, aki ott sem volt

Népsport
2025.03.13. 07:56
Ezek is érdekelhetik