Káosz és botránysorozat az olimpián

Bárhol, bármilyen olimpiatörténeti írással találkozik az ember, az 1900-as párizsi játékokkal kapcsolatban mindig előkerül a kifejezés: a zűrzavar olimpiája. A szervezetlensége nagyon komoly problémákat okozott, a sportünnep rangja lefelé zuhant. A sporttörténészeknek igen nehéz munkába került maguknak a versenyszámoknak az azonosítása is, az érmesek, helyezettek nevének kiderítése meg még ennél is nagyobb fejtörést okozott a hiányos vagy éppen pontatlan jegyzőkönyvek miatt (ha egyáltalán voltak).

A századforduló idején Pierre de Coubertin volt a NOB elnöke, aki rengeteget tett az ókori görög olimpiák hagyományainak újjáélesztéséért. Érdemei elismeréseként hazája fővárosa megkapta a rendezési jogot 1900-ra. A báró nem véletlenül szerette volna Párizsba hozni a játékokat. Úgy gondolta, ez remek alkalom arra, hogy a francia nemzet megújuljon, hogy egy szebb jövő vegye kezdetét.

A tervek elkészültek, de a lebonyolítás teljesen kicsúszott a NOB kezei közül. Abban az esztendőben világkiállítást rendeztek Párizsban, ennek a szervezői pedig teljesen kisajátították, mellékeseménnyé minősítették az olimpiát. Nem akarták, hogy a sportviadalok elhalványítsák a fő szenzációt. A világkiállítás tényleg nagy siker volt, az ötkarikás küzdelmek már nem annyira. A korabeli beszámolók szerint olyanok is versenyeztek, akik nem is tudták, hogy éppen a játékokon vesznek részt. A szállások és az ellátás színvonaláról pedig jobb nem is beszélni.

A játékok időtartamának megállapítása is problémás. A kezdete május 14. (vagy 20.) volt, míg a befejezése október 28-ra tehető. A versenyeket több részletben bonyolították le, körülbelül 160 napot tett ki a teljes program.

Nagyon jó példa a komolytalanságra: egy holland evezőspáros különös körülmények között szerzett aranyat. Bár bekerültek a döntőbe, de nem futamgyőztesként, ami annyira elkeserítette Roelof Kleint és Francois Brandtot, hogy leváltották kormányosukat, Hermanus Brockmannt, mondván, túl nehéz. Olyan változat is napvilágot látott, hogy Brockmann egyszerűen nem jelent meg a fináléra.

Mindenesetre a döntőre egy francia kisfiút kértek fel, aki éppen ott téblábolt, és akiről sajnos semmilyen adat maradt fenn az utókor számára. Például a neve sem, és a korára is csak tippelni lehet: nagyjából hét-kilenc év körülire saccolták. Így alighanem ő a játékok történetének legfiatalabb résztvevője, dobogósa és egyben aranyérmese.

Magyarországot 17 sportoló képviselte, mindannyian férfiak voltak, bár ezen az olimpián már a nők is szerepelhettek. Amikor megérkezett Párizsba a magyar küldöttség, sportolóinkat senki sem várta, ami még talán elnézhető, de az már felettébb furcsa volt, hogy az útbaigazítás gyanánt megkérdezettek közül többen nem is tudtak az olimpiáról.

Egyetlen aranyérmünket Bauer Rudolf szerezte diszkoszvetésben, ő volt az egyetlen nem amerikai bajnok atlétikában az ügyességi számokat tekintve.

Az eredetileg mezőgazdász végzettségű Bauer nagyon sok sportágba belekóstolt, még a labdarúgásba is, tagja volt az első magyar klubcsapatnak, a BTC-nek (Budapesti Torna Club). Igazán azonban az atlétika vonzotta.

Diszkoszvetésben összesen 16-an indultak el. A selejtező első sorozatában Bauer Rudolf 36.04 métert ért el, s ezzel rögtön meg is döntötte az olimpiai rekordot és az Európa-csúcsot. A mezőnyben ott volt a korábbi világcsúcstartó is, a svéd Gustaf Söderström, de sem ő, sem más nem tudott ehhez hasonlót dobni. Bauernek ez volt a legjobb kísérlete. Mivel a selejtezős eredmények az egész versenyre érvényesek voltak, Bauer Rudolf megnyerte az olimpiai bajnokságot. A viadalt egyébként a Bois de Boulogne park egyik rétjén rendezték meg, a pályán egy jókora tölgyfával, melynek ágait figyelembe kellett venni a dobások kivitelezésénél.

Bauer korábban soha nem látott stílussal győzött. „Az athéni olimpián jelenlévő magyar sportvezető, Iszer Károly hazahozott néhány diszkoszt. Megmutatta nekünk a kétféle stílust. Mi, fiatalok azonnal megpróbálkoztunk mindkettővel, s ógörög stílus hamarosan kiszorította az amerikai, Garrett-féle módszert. 1899-ben és 1900-ban a Magyaróvári Gazdasági Akadémia hallgatója voltam, és ott már szorgalmasan készültem a párizsi olimpiára. Mivel a Garrett-féle stílus nem elégített ki, szakítottam vele, és újítással próbálkoztam. Jó füleslabdázó létemre eszembe jutott, hogy füleslabda módra, forgással kellene kidobni a diszkoszt. Megpróbáltam fordulattal venni lendületet, és ez úgy sikerült, hogy az olimpiai próbaversenyen 33.21 méterrel legyőztem Crettiert, a MASZ legjobbját is” – vallott sikereiről a bajnok.

Jött az eredményhirdetés. Bauer Rudolf büszkén állt, de döbbenten figyelt fel arra, hogy a szervezők az amerikai himnuszt kezdték el játszani, mivel amerikainak hitték. Persze a magyar vezetők azonnal reklamáltak, így sűrű elnézéskérések után, tetézve hibájukat, belekezdtek – az osztrák himnuszba...

Az ekkor mindössze 21 éves Bauer Rudolfnak ez volt az utolsó versenye pályafutása során, bár kedvtelésből még edzésben maradt (a 43 métert is elérte). Úgy gondolta, mindent megtett, ami tőle telhető, megteremtett egy új dobóstílust, és amúgy sem kapott anyagi elismerést az ötkarikás címéért. A sport helyett eredeti végzettségében kereste a jövőjét, és végül vidéki gazdaként élte végig az életét.

Az úszó Halmay Zoltán pedig egymaga két második és egy harmadik helyet szerzett. Ekkor mindössze 19 éves volt, és számítani lehetett rá, hogy nagyot robbant majd a későbbiekben…