Mező tényleg történelmet írt, Keresztes kibirkózta, Kocsis kiverekedte

Az 1928-as amszterdami seregszemle már megkérdőjelezhetetlenül a biztosított jövőjű ötkarikás mozgalom rész volt. Az olimpia híre, elismertsége, presztízse folyamatosan növekedett. A kandidálás során Amszterdam a párizsi játékokhoz kapcsolódóan kapta meg a rendezési jogot. Amikor eldőlt, hogy a franciák lesznek az 1924-es házigazdák, ugyanattól az időponttól „kapcsolt áru" formájában Amszterdam is készülhetett 1928-ra. Ez ellen az elkövetkezendő években az amerikaiak többször panasszal éltek, mivel Los Angeles is pályázott. Bár a tiltakozás eredménytelen volt, nem maradt hasztalan, mert ha nem is ekkor, de 1932-ben már a kaliforniai város adhatott otthon az olimpiának.

Az első világháború után először kapott engedélyt Németország, hogy ismét indíthassa a versenyzőit. A németek részvétele mindenképpen emelte a játékok minőségét – ezt jól jelzi, hogy az összesített éremtáblázaton a második helyen végeztek.

A Los Angeles-iek, készülvén 1932-re, felméréseket végeztek az amszterdami rendezés költségeiről. Összesen 1.183 millió dollár szerepelt a kiadási oldalon, míg 1.165 millió a bevételi résznél, vagyis a hollandok 18 ezer dolláros mínuszban zártak – de ez minden korábbinál alacsonyabb összeg volt.

A szervezők egyre rutinosabbak lettek, habár a rendezésbe azért csúsztak hibák. Például a toronyugrás amerikai győztesének teljesen váratlanul az egyiptomi himnuszt kezdték el játszani, de ide tartozik a francia atléták távolmaradása a megnyitóünnepségtől, mert az atléták összeverekedtek a stadion egyik őrével.

Kiemelt jelentőségű, egyszersmind erősen vitatott esemény volt a női atléták részvétele. Versenyeztek diszkoszvetésben, magasugrásban, 100 méteren, 4x100-as váltóban, és 800 méteren is. Ez utóbbi során több hölgynek is idő előtt elfogyott az ereje, teljesen kimerültek futás közben. Emiatt egészen az 1960-as olimpiáig nem rendeztek 200 méternél hosszabb futószámot a nők részére. Henri de Baillet-Latourban, a NOB belga elnökében még az is felvetődött, hogy a nőket ki kellene tiltani az atlétikai eseményekről. Szerencsére ebből nem lett semmi.

Érdekesség, hogy orvosi vizsgálatokat is végeztek az olimpia folyamán. A kanadai küldöttség tagjait 15 európai specialista nézte át. A különböző tesztek, vérvizsgálatok kimutatták, hogy kinek milyen a fizikai állapota, ki az, aki túledzett, vagy éppen elmarad legjobb formájától. Volt, aki nem rajongott az ötletért, a 800 és az 1500 méteren induló versenyzőik elmondták, hogy ők egyszerűen nem hisznek a vizsgálatok hasznosságában.

A finn csodafutó Paavo Nurmi megnyerte az utolsó olimpiai aranyát (10000 méteren), s ezzel már kilencre nőtt az elsőségeinek száma. Bár később még szerette volna gyarapítani a győzelmei számát, és emiatt elutazott Los Angelesbe is, már nem adatott meg neki, hogy elérje a bűvös tízet. Egy németországi túrája során túl sok pénzt vett át költségeinek fedezésére, emiatt profinak nyilvánították, s mint ilyet, eltiltották az ötkarikás részvételtől.

Percy Williams lett Amszterdam leggyorsabb embere. A kanadai nemcsak a szakértők, hanem saját maga számára is meglepően jól futott, amikor a 100 és a 200 méteres sprinttávon is az első helyen végzett. Később izomsérüléssel bajlódott, és már nem volt képes visszanyerni a régi formáját. Los Angelesbe is elutazott, de még a döntőbe sem került be.

Ami a magyar szereplést illeti, nem panaszkodhattunk. Küldöttségünk öt arannyal és öt ezüsttel tért haza, amivel az éremtáblázaton a kilencedik helyet foglaltuk el.

Az első diadalra sokáig kellett várni, és egy olyan „sportágban" értük el, amelyben még soha. Mező Ferenc a művészeti versenyek irodalom kategóriájában nyert aranyat „Az olympiai játékok története” című munkájával. Sok-sok éven át, hatalmas háttérmunkával készítette, és egészen elképesztő adatmennyiséget, információt dolgozott fel, rendszerezett.

Amikor elkészül a 300 oldal terjedelmű művel, kiadót keresett, mert szerette volna megjelentetni. Erre senki sem volt hajlandó, de Mező Ferenc nem csüggedt. Felkereste az Országos Testnevelési Tanácsot, amely végül benevezte az amszterdami olimpiára. Írása túlságosan hosszú volt, ezért három részre kellett bontani, és csak az egyikkel tudott pályázni. Mindazonáltal a másik két részt is csatolták a bíráknak, jelezvén, hogy így teljes a munka. Mező Ferenc legnagyobb örömére a döntnökök a három részt mégis együtt értékelték, méghozzá az első helyre. Ő maga mégsem volt jelen az eredményhirdetésnél, Esztergomban tartózkodott, mikor értesült a győzelméről. Ezzel együtt a rendezők felvonták a magyar zászlót, és eljátszották a magyar himnuszt is.

Ezután már nem lehetett akadálya, hogy kiadják a művét, és a későbbiekben sem okozott gondot megjelentetni a munkáit, nemcsak itthon, hanem Európa más országaiban sem. Sőt, a győztes írását japánra is lefordították.

Keresztes Lajos kötöttfogású birkózásban, könnyűsúlyban szerzett aranyat. Négy évvel korábban Párizsban egy ezüstérem jutott neki, akkor a döntőt a finn Oscari Friman ellen vívta. Furcsa módon a magyar vezetőség beleegyezett abba, hogy a döntő négy bírája közül három finn legyen, mellettük egy magyarral. Keresztes így „nem nyerhetett”.

Időközben többen megkeresték őt az Egyesült Államokból. Először őt kérték fel, hogy játssza el Tarzan szerepét a tervezett filmekben, mások edzői munkát is kínáltak neki New Yorkban, de ő inkább itthon maradt. Jól menő hentesüzlete volt, nem látta értelmét kimenni. Helyette készült az 1928-as játékokra. Ott aztán simán eljutott a döntőig, ahol nagy fölénnyel legyőzte a nagy német tábor támogatását élvező Eduard Sperlinget.

Sajnos Keresztes Lajos túlságosan jóhiszemű volt az életben. Egy ismerősének aláírt egy biankó csekket, a „jó barát” meg alaposan visszaélt a lehetőséggel. Mindenét elárverezték, üzlete teljesen tönkrement. Aktív pályafutása befejezése után edzőként tevékenykedett. Ő fedezte fel a legendás Kozma Istvánt, későbbi kétszeres olimpiai bajnokunkat.

Kocsis Antal az első magyar ötkarikás bokszaranyat nyerte meg. A hazai mezőnyben gyakorlatilag verhetetlen volt a 20-as évek második felében, sorra nyerte a magyar bajnokságokat, elsősorban légsúlyban. Amszterdami győzelmének különlegessége, hogy bajnoki címe egyben Európa-bajnoki titulust is ért. Később az anyagi nehézségek miatt profinak állt, és a 30-as évek közepéig így kereste meg a kenyérre valót. Titusville-ben, az Egyesült Államokban halt meg 1994-ben, pár héttel a 99. születésnapja előtt.

A párizsi ezüstérem után Amszterdamban kezdődött meg a (nagy háború előtt kétszer már diadalmaskodó) magyar kardcsapat évtizedeken át tartó megszakítás nélküli hegemóniája, amely különösen annak fényében értékes, hogy idén Londonban már egyáltalán nem láthatjuk őket a páston. Tagja volt az együttesnek Tersztyánszky Ödön is, aki az egyéni versenyt szintén megnyerte ebben a számban.