A magyar válogatott 1902. október 12-én játszotta első mérkőzését. A jubileum kapcsán sorozatban dolgozzuk fel válogatottunk százéves történetét. Az első részben az eredmények között böngésztünk, míg ebben a fejezetben az ellenfelekkel foglalkozunk.
Válogatottunk leggyakrabban az osztrák csapattal mérkôzött. A felvételen a Bécsben elôször gyôztes (1909) magyar tizenegy látható. Álló sor balról a második: Sebestyén, Kertész II, Koródy, Schlosser, Borbás dr. Középsô sor: Bíró, Bródy, Vágó. Ülnek: Rumbo
Válogatottunk leggyakrabban az osztrák csapattal mérkôzött. A felvételen a Bécsben elôször gyôztes (1909) magyar tizenegy látható. Álló sor balról a második: Sebestyén, Kertész II, Koródy, Schlosser, Borbás dr. Középsô sor: Bíró, Bródy, Vágó. Ülnek: Rumbo
Kezdetben belterjes közegben, a Monarchián belül választott, illetve talált ellenfelet a magyar futballcsapat. Az osztrákok és a csehek megfelelő értékmérőnek bizonyultak. Csalókának bizonyult viszont a félelem az osztrákok fölényétől, mert bár az első meccset simán nyerték 5:0-ra, Budapesten már a mieink diadalmaskodtak sorozatban, tehát az osztrák lufi gyorsan kipukkadt, a csehek pedig odáig sem jutottak, hogy azt felfújhassák. Mondhatjuk, hogy a Monarchiát nagy vonalakban uralta válogatottunk, persze akadt azért néhány veretes verés Bécsben és egyszer Prágában is. Az újabb vizsgamunkát az angolok, a játék tanítómesterei jelentették 1908-ban. Hozzájuk még kevésnek bizonyult válogatottunk felkészültsége, a vendégek könnyed hetest hintettek a Millenárison, de a mieink valóban tanulni akartak és többször is mérkőztek az angolokkal, mígnem 1934-ben már le tudták győzni őket, majd az ötvenes években már a magyarok tanították őket. Egészen más volt a helyzet az olaszokkal, akiket első budapesti látogatásuk során, 1910 tavaszán kiütöttek honfitársaink. A válogatott első túráján a franciákkal és svájciakkal ismerkedett a magyar csapat, meglepetésre utóbbiak jobbnak bizonyultak, de fél év múlva kiderült, csak kisiklás volt a vereség, mert itthon 9:0-ra győztek a mieink. A németeket Münchenben verte csapatunk 4:1-re, a svédeket Stockholmban 5:1-re, az 1912-es olimpián pedig csak az angoloktól kapott ki válogatottunk, szóval, rajtuk kívül nem volt olyan ellenfél, amellyel szemben ne a győzelem reményében játszhatott volna együttesünk. Az első világháború alatt beszűkültek a lehetőségek a futball területén is, az egyetlen Svájc elleni meccset leszámítva csak az osztrákokkal mérkőzött együttesünk és a négy év folyamán szinte végig döntő fölényben volt. A háború után a megváltozott környezetben az újonnan létrehozott államok csapatai (Csehszlovákia, Jugoszlávia) kínálták a játéklehetőséget, bár politikai felhangoktól nem voltak mentesek az összecsapások. Viszont mindkét országnak erős csapata volt, a párharc során nem lehetett egyértelmű győztest hirdetni. Az 1924-es olimpián a magyar csapat először játszott nem európai együttessel. Ha lehetett volna, akkor alighanem utoljára, mert az egyiptomi tizenegy 3:0-ra leiskolázta a mieinket. A húszas évek derekán Ibéria válogatottjaival is felvettük a kapcsolatot, azonban ezekben a találkozásokban nem volt sok köszönet, a portugálokat például még soha nem tudták legyőzni a mieink. A húszas évek végefelé csökkent az addigi fölényünk, olyan válogatottak lettek tartósan erősebbek a mieinknél, amelyek korábban nem okoztak túl sok nehézséget a magyar futballistáknak. Az olaszok és az osztrákok is fölénybe kerültek, de a német, a svéd, a svájci és a francia alakulat is többször legyőzte nemzeti csapatunkat. Az 1938-as vb-n az első ázsiai ellenfelet is megkapta együttesünk Holland-India, a mai Indonézia személyében, de nem ismétlődött meg az egyiptomi recept. Ekkoriban ugye Ausztria időlegesen nem létezett, de azért remek Budapest–Bécs meccseket játszottak az ellenfelek… A háború után újra lett Ausztria, természetesen a "sógorok” csapatával játszott először válogatottunk. Aztán többnyire a szocialista tábor együtteseit tanítgatták a mieink, közülük akkor csak a szovjet válogatott volt igazán méltó ellenfél. Az 1953-as enyhülés már lehetővé tette, hogy a nyugatiakat is el-elkápráztassák Puskásék, így például májusban Rómában (0:3), novemberben pedig Londonban (ki ne fújná kapásból: 3:6) parádézhattak. Az 1954-es vb-n aztán a dél-amerikai óriásokkal is megütköztek Kocsisék, a brazilokkal szó szerint, Uruguay ellen pedig százhúsz percig, de mindkét összecsapást Sebes Gusztáv legénysége nyerte. Argentínával két vb-vel később, Chilében, 1962-ben került először szembe a magyar válogatott, amely előzőleg helyismereti célzattal túrázott Dél-Amerikában, története során először. 1979-ben a sokra nem taksált Egyesült Államok csapatával is meccselt együttesünk a Népstadionban, az összecsapás a vendégek 2–0-ás sikere miatt emlékezetes. Három évvel később először és eddig utoljára az ötödik kontinensen játszott a magyar csapat, az 1982-es vb-re készülőben kétszer legyőzte a házigazda új-zélandi tizenegyet. Később az ausztrálok törlesztettek Budapesten. A kilencvenes években Európában sok határ megváltozott, megannyi új ellenféllel nyílt lehetőség a kapcsolatfelvételre, s Csehország és Csehszlovákia után Szlovákia legjobbjaival is mérkőztek a mieink, a Szovjetunióból kivált nemzetek legtöbbjének válogatottjával is találkozott már nemzeti csapatunk, és a Jugoszláviától elszakadt országok együtteseivel is. Viszont már csak kevéssel szemben pozitív a mérlege.